2020. szeptember 22., kedd

A POPÉK közleménye a szeptember 21-i lakossági fórumról

 

A POPÉK közleménye a szeptember 21-i lakossági fórumról


Köszönjük mindenkinek, aki eljött hétfő este a Tranzit kávézó teraszára, és amíg bírta, ott is maradt a “lakossági fórum” nevű eseményen! Őszintén sajnáljuk, hogy az esemény jelentős részben propagandaelőadás formáját öltötte, érdemi kommunikáció nélkül. Eredeti tervünk és kérésünk lakossági fórum volt, személyes megjelenéssel és önkormányzati moderálással. Továbbra is célunk azt is megszervezni.

Véleményünk szerint a vírusos járvány nem indokolta a "fórum" ily módon történő megszervezését, a NIF és a BFK (Nyúl Zoltán és Vitézy Dávid), valamint Újbuda Önkormányzata (Bakai-Nagy Zita alpolgármester asszony) képviselői biztonságos távolságot tartva tudtak volna a helyszínen, a nyitott teraszon megjelenni, ahol minden résztvevőt maszk viselésére kértünk. Természetesen megértjük, hogy egy online "fórum", ahol a szervező választhatja meg a hozzászólók személyét, a hozzászólások számát, a PR bemutatók hosszát és egyszerűen lekapcsolhatja a résztvevőt, amikor kedve tartja, jóval egyszerűbb és kezelhetőbb, mint személyesen tapasztalni a helyi lakosság dühét és értetlenségét. 

Egyesületünk részvételi potenciálját jelentősen befolyásolta az, hogy a korlátozott hozzászólási lehetőségről a helyszínen értesültünk. A kellő hosszúságú PR bemutatók és előadások - majdnem másfél órán át hallgathattuk őket, a januári közmeghallgatáshoz hasonlóan - elérték céljukat, a közönség egy része türelmetlen és mérges lett. Tovább növelte a frusztrációt, amikor ezeket az érzéseket beléjük fojtották: egyszerűen lenémítottak minket. Ezek után érthető a résztvevők türelmetlensége és indulatos fellépése: nehéz partnerként viselkedni, ha nem kezelnek partnerként.

A következő tényekre szeretnénk felhívni mindenki figyelmét:

  • A "fórum" nevű esemény egyesületünk kérésére, az Újbudai Önkormányzat közbenjárásával jött létre, illetve valójában nem jött létre, ám a BFK-NIF napokkal előbb úgy vezette be, mint egy általuk nagylelkűen felajánlott és megszervezett eseményt. 
  • Hirdetéseikben egy szóval sem említették az Egyesület szervezésében történő részvételi lehetőséget, aminek pedig nagy jelentősége van, tekintettel arra, hogy az érintett lakók nagy része idős, internetet kevésbé vagy egyáltalán nem használ, ilyen szinten különösen nem, tehát e nélkül részt sem tudott volna venni az eseményen.
  • A "fórum" első 1,5 órája eltelt az unalomig ismert PR bemutatókkal, melyek bár hoztak néhány új információt, továbbra is tele vannak hiányosságokkal, a lényeges dolgok megkerülésével.
  • Az időhúzó, kifárasztó moderációs taktika sikeres volt, a jelen lévő több, mint száz ember közül végül csak hat tudta feltenni a kérdéseit.
  • A NIF-BFK tandem ismételten a kötelező leckét mondták fel, kétségtelenül nagyon profin, nagy kár, hogy a bemutatott terveknek semmi közük a valósághoz. A projektfelelősök meg sem akarták hallani a lakossági észrevételeket, számos kérdésre nem adtak választ.  
  • A lakossági tiltakozás érdemi garanciák hiányában sajnos megalapozott. Az ígéretek és a marketing ehhez kevés. A korábbi kerületi nagyberuházásokból megtanultuk, hogy csak az előre kiharcolt garancia érvényes, utólag már senki nem foglalkozik az anyagi károkkal és a jogsértő helyzettel.
  • Az egyesület civil, amatőr, nem kommunikáció és média szakos, nem PR-szakember, hanem napi 10-12 órát dolgozó vagy - szintén dolgozó - nyugdíjas tagjai álltak szemben két professzionális, rengeteg adófizetői pénzzel kitömött, kellő méretű tanácsadói körrel, PR szakemberekkel rendelkező intézménnyel, azok ifjú titán profitharcosaival. Ilyen körülmények között akkor is nehéz dolgunk lett volna, ha az irányítást nem ragadják magukhoz a vírushelyzetre való átlátszó hivatkozással.

Végezetül: 

A szombati felvonuláson majdnem 300-an voltunk. Megmutattuk, hogy sok ember van, aki kiáll a kezdeményezésünk mellett. Most itt a lehetőség, hogy tevékenyen is részt vegyetek a munkában! Bárkit, aki úgy érzi, tudja segíteni a munkánkat, hozzá tud járulni a kommunikációs technikánk fejlesztéséhez, ötletei, elképzelései vannak és szánna időt a megvalósításukra, úgy érzi hatékonyan részt tud venni a sétányért folytatott küzdelemben, várunk szeretettel. Ne felejtsétek: az ellenfél hatalmas előnnyel indul, főállásban foglalkozhat ezzel, vannak emberei, pénze, eszközei. Saját önkormányzatunkra, akik a szombati szabadtéri, maszkos fáklyás felvonulást ugyancsak a járványhelyzetre hivatkozva mondták le, szintén nem számíthatunk érdemben (a levelüket alább közzétesszük). Eközben mi kevés szabadidőnkből, saját forrásainkból próbálunk egy erőteljes gépezettel szembeszállni - mindannyiunkért, a fáinkért, a parkunkért, egy élhető környezetért, a jövőért.










2020. szeptember 13., vasárnap

Veszélyben a Hamzsabégi sétány!

A XI. kerületben, a Hamzsabégi sétány mentén több, mint 1000 fát terveznek kivágni egy félreérthetően kommunikált, túlméretezett beruházás miatt. A Déli körvasút reklámanyagaiban egy szó sem esik a teherforgalom tervezett növeléséről, amely nélkül elkerülhető lenne a visszafordíthatatlan környezetrombolás - holott a környéken már most is az egészségügyi határérték felett van a zajszennyezés mértéke, ami nagyrészt a tehervonatoknak köszönhető.
Mi, akik itt élünk, tiltakozunk az értelmetlen pusztítás és a teherforgalom növelése ellen, amelyek miatt a környékünk élhetetlenné válna.

Kérjük, osszátok meg ezt a videót minél több emberrel! Köszönjük!