2021. december 1., szerda

Látogatásaink az önkormányzati közgyűléseken határozati javaslat elfogadása érdekében

 A POPÉK a vasútstratégia országos jellege miatt törvényhozási javaslattal áll elő. A Nemzeti Közlekedési Stratégia aktualizálásra szorul, ezért kérjük a döntéshozókat, hogy kínálati menetrend országos lehetősége és a tehervonatok Budapestnek és az elővárosainak a szűk keresztmetszeteiből való elterelése érdekében fogadják el a lenti javaslatunkat (ld.: a fotók alatt).

A kezdeményezésünk döntéshozók elé tárása érdekében megkerestük Újbuda országgyűlési képviselőjét, polgármesterét és képviselőtestületét, valamint a Főváros közgyűlését, főpolgármesterét és kabinetfőnökét, hogy éljenek a be‑, illetve felterjesztési jogukkal. Ezért megjelentünk nov. 18-án csütörtökön Újbuda és nov. 24-én szerdán a Főváros közgyűlésein, és átnyújtottuk a képviselőknek, a polgármestereknek és a kabinetfőnöknek a kezdeményezéseinket. Megállapíthatjuk, hogy mindkét köztestület „csatazajos”-sá vált aktuális ingatlanügyek miatt, így a szakmai kérdésünket a legutóbbi üléseken nem tűzték napirendre.

Egyesületünk tagjai és a frakciók képviselői között a „csatazajos” ülések ellenére barátságos hangnem alakult ki, és a képviselők a támogatásukról biztosítottak bennünket. Kérjük ezért a tisztelt képviselőket, hogy a következő üléseikre terjesszék be a javaslatunkat. Kiemelten kérjük Simicskó Istvánt, Újbuda országgyűlési képviselőjét, hogy járjon el ebben a helyi, városi-elővárosi, nemzetgazdasági és összeurópai szinteken is kiemelt jelentőségű ügyben, mert Újbudáról ő tud közvetlenül törvényt kezdeményezni.

Kérjük továbbá az ügyben eljáró képviselőket, hogy a javaslatunk leglényegesebb pontját a kodifikálás során mindenképp tartsák meg, azaz:

E törvény hatályba lépésétől Budapesten és annak az elővárosi övezetében csak olyan vasútfejlesztés engedélyezhető, ami nem bővíti az átmenő teherforgalmat. Ezen a területen csak olyan infrastrukturális elemek építhetők, amik kizárólag a személyszállítás céljait szolgálják.

Természetesen ezzel úgy lehet célt érni, ha a hatályba lépés azonnali, lehetőség szerint az idei évi menetrendváltás előtt megtörténik. A megvalósítás eszköze a dunai V0‑ütem, amit korábbi bejegyzésünkben mutattunk be.

Köszönjük minden kedves képviselő segítségét, akik partnerek egy a lakosság életminőségét és életszínvonalát markánsan, országos szinten meghatározó ügyben.


A fővárosi közgyűlésben

 

Az újbudai közgyűlésben (forrás: facebook.com/oroszannaujbuda)


Javaslatunk a törvénytervezetre:

„A Fővárosi Önkormányzat kezdeményezi, hogy az Országgyűlés az alábbi pontokat annak érdekében foglalja törvénybe, hogy az ország vasúthálózata a mainál decentralizáltabb legyen, képes legyen kínálati menetrendet nyújtani, a Budapest területén húzódó vasútvonalak az átmenő teherforgalomtól mentesülve a személyszállítást szolgálhassák, továbbá honvédelmi szempontokat is figyelembe véve megkettőzötten álljon rendelkezésre dunai átkelés fővonali minőségben:

1.      2027. december 31-éig a vasúti teherforgalom a célforgalmat leszámítva kitiltásra kerül Budapest területéről.

2.      A kormány kötelezettséget vállal, hogy a 2026-ban esedékes menetrendváltásig Budapest területén és annak elővárosi övezetén kívül vezetett teherforgalmi vasúti elkerülőt és ehhez kapcsolódva a Dunán vasúti átkelést (a továbbiakban: elkerülőt) helyez üzembe.

3.      A kormány kötelezettséget vállal, hogy az elkerülő Duna-Tisza-közi és dunántúli szakaszain olyan, költséghatékonyan és ütemezetten megvalósítható nyomvonalat jelöl ki, amely országosan lehetővé teszi a kínálati menetrend bevezetését, amelytől életszínvonalban mérhető nemzetgazdasági haszon várható.

4.      E törvény hatályba lépésétől Budapesten és annak az elővárosi övezetében csak olyan vasútfejlesztés engedélyezhető, ami nem bővíti az átmenő teherforgalmat. Ezen a területen csak olyan infrastrukturális elemek építhetők, amik kizárólag a személyszállítás céljait szolgálják.

5.      Az 1-4. pontokat egységes szerkezetben kell a vonatkozó közlekedési stratégiákba foglalni, ezeket elsődleges prioritásként kell kezelni.

6.      Az Országgyűlés felkéri az Európai Bizottságot, hogy alapvető stratégiai érdekből kifolyólag biztosítson társfinanszírozást vasúti elkerülő megvalósításához.

7.      A 2021-ben esedékes menetrendváltástól azok után a tehervonatok után, amelyekben régi típusú, nem zajcsillapított kocsik is futnak, többlet pályahasználati díjat kell fizetni.

8.      Az elkerülő dunai átkelést tartalmazó (40. és 150. számú fővonalak közötti) szakaszának az üzembe helyezését követően zajcsillapítást nem tartalmazó vasúti kocsik nem közlekedhetnek Budapest területén.

 

E törvény az elfogadása napján hatályba lép.”