A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK NÉHÁNY MONDATBAN:

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy NEM vagyunk vasútellenesek. Egyesületünk nem az elővárosi személyvonatok tervezett nyomvonalán szeretne módosítani. Nem ellenezzük a BFK Déli Körvasút nevű beruházását, amennyiben az valóban az elővárosi vasúthálózat fejlesztéséről szól - azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Újbuda közepén egy transzeurópai teherfolyosót (is) bővítenének a beruházás keretei között, ahelyett, hogy a 2011 óta tervezett V0 teherkörgyűrű megépítésével kivezetnék a tranzit teherforgalmat a fővárosból. A Hamzsabégi sétány mentén fejlesztendő teherfolyosó így a tervezett Budapest-Belgrád-vasútvonal folytatása lenne Nyugat-Európa felé. A közel 1 milliárd eurós árat többek között a tehervonatok miatt építendő, extra drága, több emelet magas beton támfal és zajvédő fal: a kilométereken keresztül húzódó csőkígyó indokolja, amely örökre megváltoztatná lakóövezetünk és az egész kerület arculatát. Meggyőződésünk, hogy a beruházásnak ez a része nem indokolt, a 21. században a tranzit teherforgalomnak nincs keresnivalója egy fővárosi, sűrűn lakott területen. A jelenlegi tervek átgondolására kérjük a döntéshozókat a sínek közelében élő lakosság és a vasút mentén kialakult erdős, ligetes park, a jelenleg is létező zöldfolyosó megőrzése érdekében. Legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik! Céljainkról, történetünkről és javaslatainkról bővebben a BEMUTATKOZÁSban és az ONLINE PETÍCIÓban olvashatnak. (a jobb oldalon)

2020. november 27., péntek

  A Legek Útja

    

 

        A Legrövidebb szakasz, menetrend szerint  6 perc  jelenleg a menetidő két vasútállomás Kelenföld és Ferencváros között. Ha megépül a Bartók Béla út és a Budafoki út előtti kitérő, akkor ezen az 1,2 km-es szakaszon 2,5 perc alatt haladhatnak át a vonatok.




A Legnagyobb országos vasúti teherforgalom van ezen a rövid szakaszon, mert csak itt tudnak a Dunán, az országon keresztül menni.  Már épül a Belgrád – Budapest Kínai Selyemút. Ezért a vasúti teherforgalom is várhatóan 40 %-al növekedni fog, ami a rezgésre is alapvetően hatással lesz. 

        A Legkockázatosabb beruházás, mert a rezgés miatt már most is jelentkeznek észlelhető problémák, hiszen Lágymányoson vagyunk, és várható a vasúti teherforgalom növekedésével a terhelés növekedése.

        A Legdrágább szakasz lesz ez, mert 2-3 vasúti híd szükséges a harmadik vágány megépítése miatt, ultramodern zajvédő fallal, ami 5-6 évi beruházással, földmunkákkal, parkfelújítással, környezet átalakítással, fakivágásokkal jár majd. Növeli a költségeket, hogy a lakóknak különböző nyílászáró és egyéb kompenzációkat ígérnek.

        A Legmegértőbb lakosság, mert tudja, hogy az elővárosi forgalom növelése Budapest és mindannyiunk érdeke. A személyvonatok egyre szebbek, csendesebbek, és elfogadják ennek rendezését, de a meglévő két vágányon.

        A Legérthetetlenebb döntéshozók, akik nem akarják tudomásul venni, hogy nem szabad Budapest belvárosában 3-dik és 4-dik vágánnyal biztosítani a jelenleg is környezeti határértékeken folyó vasúti teherfogalom fejlesztését.

        A Leghihetetlenebb, hogy  nem is keresnek más alternatívát, a szakmai érvek ellenére is csak ezt a pénznyelő gigaberuházást akarják megvalósítani a józan ész és az itt élő lakosság tiltakozása ellenére.

        A Legelkötelezettebbek vagyunk azért, hogy ne épüljön meg ezen a rövid szakaszon ez az életünket felforgató, és meghatározó GIGA beruházás.  A lakosság által önerőből létrehozott civil szervezet nem főállásban védi a lakók érdekeit, a zöld felületet, a fákat, a környezetünket, a klímánkat, mely még meg van, de félő, hogy az ígérgetések ellenére nem sokáig. 

2020. október 26., hétfő

Elindult a kampányunk az aHangon!

 Olvassátok, írjátok alá és terjesszétek! Köszönjük!

https://szabad.ahang.hu/petitions/ne-vagjak-ki-a-fakat-a-hamzsabegi-setanyon-1



Állásfoglalásunk és céljaink

 A XI. kerületben, a Hamzsabégi sétányon több mint ezer fát terveznek kivágni egy félreérthetően kommunikált, túlméretezett kormányberuházás miatt. A Déli körvasút jelenlegi koncepciója veszélyezteti a Hamzsabégi úti 1,5 km-es erdőszerű zöld sétányt és a környéken élő mintegy 15.000 lakó életterét, zaj-, rezgés-, porszennyezés és levegőminőség-romlás szempontjából. 

A NIF és a BFK reklámanyagaiban, a személyszállításra hivatkozva, zöld gondolatként állítják be a Kelenföld és Ferencváros közötti vágánybővítést, míg a növekvő teherforgalom nem kap elég hangsúlyt. A tömeges fairtást elbagatellizálják, annak ellenére, hogy ez a zöld sziget közérdek, mivel egy főutakkal körülvett sűrűn lakott élettér tüdejeként szolgál. Figyelembe véve a fuldokló Budapestet különös mértékben sújtó klímavészhelyzetet, következetlen és otromba lenne ilyen pusztítás árán véghez vinni a projektet. Elveszne a megígért zöld haszon, sőt, inkább csatát veszítenénk a klímaharcban.

Mi, akik itt élünk, tiltakozunk az értelmetlen pusztítás, az akár 5-6 évig tartó óriás építkezés, és a teherforgalom növelése ellen, amelyek miatt a környék élhetetlenné válna, nem beszélve az ingatlanokban bekövetkező károkról és értékcsökkenésről.

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy nem az elővárosi személyvonatok jelenleg tervezett nyomvonalán szeretnénk módosítani. De ragaszkodunk hozzá, hogy a Hamzsabégi út Budafoki út és Bartók Béla út közötti sűrűn lakott szakaszán,  ahol a Hamzsabégi park több száz 40-50 éves fájának elpusztításával járna a beruházás, maradjon a két vágánypár a teherforgalom csökkentésével és modern vasútbiztonsági berendezések alkalmazásával, valamint korszerű zajfogóval, de nem 10-16 m-es, oda nem illő vasbeton- és üvegfallal, amely sötétbe borítaná a letarolandó parkot. Csak a növényzet sérelme nélkül kialakított zajvédelmet fogadunk el.

Nem az a célunk, hogy a Déli körvasút projekt ne valósuljon meg, hanem az, hogy MÁSHOGYAN: gondolják át a terveket, legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, nem pedig csak azokra, akik a javait élvezik.

Aggasztónak és felháborítónak tartjuk, hogy zavartalanul folyik a kiviteli tervek készítése és a reklámkampány, annak ellenére, hogy a környezetvédelmi engedély per alatt áll, tehát az azon alapuló vasútépítési engedély sem léphetett volna még hatályba.

Kérjük az Egyesület, mint a helyi lakosság jelentős részét képviselő szervezet bevonását a tervezési és később az építési folyamatokba. Garanciát várunk arra nézve, hogy az érintett ingatlanok előzetes állapotfelmérése meg fog történni. Garanciát várunk arra vonatkozóan, hogy a munkálatok után a teherforgalom nem fog számottevően nőni, valamint hogy a várhatóan megnövekvő kelet-nyugati teherforgalmat a V0 vonal hiányában nem ezen a szakaszon fogják elvezetni. Ha a Budapestet elkerülő, kifejezetten a teherforgalom, áruforgalom bonyolítására tervezett V0 vonalat megépítenék, a városi vasútfejlesztés valóban a városi és elővárosi közösségi közlekedést szolgálhatná – és ez csak az egyik lehetséges alternatíva.

Budapest nem terepasztal, hanem élőhely. A mi élőhelyünk: embereké, állatoké és növényeké. 

 

Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület

Budapest, XI. kerület, 2020. október

 

e-mail: popek.egyesulet@gmail.com

blog: https://popek11.blogspot.com/

Facebook: https://www.facebook.com/popEK.egyesulet/


2020. október 23., péntek

Elviselhetetlen terhet jelenthet a Hamzsabégi sétányon a vasútfejlesztés

A végeláthatatlan, szemkápráztató prezentációk helyett ezekre az aggályokra és kérdésekre kellett volna választ adni az eredetileg a hatásterületen élők és az egyesület kérésére szervezett, főleg nem vasúti szakértőkből és ezen témák iránt kifejezetten érdeklődő helyieknek szóló LAKOSSÁGI fórumon - amik ráadásul sokkal korábban felmerülhettek volna, ha valóban kíváncsiak lennének az itt élők véleményére. Például ha még azon a ponton tájékoztatják a lakosságot a sok éve tervezett projektről, amikor érdemben beleszólhatott volna az életkörülményeit hosszú évekre meghatározó gigaberuházás tervezésébe.