A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK NÉHÁNY MONDATBAN:

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy NEM vagyunk vasútellenesek. Egyesületünk nem az elővárosi személyvonatok tervezett nyomvonalán szeretne módosítani. Nem ellenezzük a BFK Déli Körvasút nevű beruházását, amennyiben az valóban az elővárosi vasúthálózat fejlesztéséről szól - azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Újbuda közepén egy transzeurópai teherfolyosót (is) bővítenének a beruházás keretei között, ahelyett, hogy a 2011 óta tervezett V0 teherkörgyűrű megépítésével kivezetnék a tranzit teherforgalmat a fővárosból. A Hamzsabégi sétány mentén fejlesztendő teherfolyosó így a tervezett Budapest-Belgrád-vasútvonal folytatása lenne Nyugat-Európa felé. A közel 1 milliárd eurós árat többek között a tehervonatok miatt építendő, extra drága, több emelet magas beton támfal és zajvédő fal: a kilométereken keresztül húzódó csőkígyó indokolja, amely örökre megváltoztatná lakóövezetünk és az egész kerület arculatát. Meggyőződésünk, hogy a beruházásnak ez a része nem indokolt, a 21. században a tranzit teherforgalomnak nincs keresnivalója egy fővárosi, sűrűn lakott területen. A jelenlegi tervek átgondolására kérjük a döntéshozókat a sínek közelében élő lakosság és a vasút mentén kialakult erdős, ligetes park, a jelenleg is létező zöldfolyosó megőrzése érdekében. Legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik! Céljainkról, történetünkről és javaslatainkról bővebben a BEMUTATKOZÁSban és az ONLINE PETÍCIÓban olvashatnak. (a jobb oldalon)

2020. július 23., csütörtök

Állásfoglalásunk röviden

Célunk, hogy a Kelenföld-Ferencváros állomások közötti vágánybővítési projekttel kapcsolatban valódi társadalmi egyeztetés induljon el, és hogy ne a lakók és a sétányt használók feje fölött döntsenek élő- és pihenőhelyük sorsáról, hanem olyan feltételeket biztosítsanak, amelyek számukra is megfelelnek és nem lehetetlenítik el az életüket, nem károsítják az egészségüket éveken keresztül, valamint a park számára is a lehető legkevesebb veszteséggel járnak.

Hangsúlyozzuk, hogy nem az elővárosi közlekedés fejlesztésével (Déli Körvasút) van problémánk, de az a véleményünk, hogy ahhoz nem lenne szükség ekkora rombolásra. Szeretnénk tudatosítani azokban is, akik nem a környéken élnek, hogy ez a projekt nem csak erről, hanem nagyrészt a teherforgalomról és a Budapest-Belgrád vasútvonal nyugati meghosszabbításáról szól.
Ha a teherforgalmat, a rendezéssel együtt, Budapesten kívül vezetnék el, akkor a meglévő 2 vágány elegendő lenne az elővárosi és egyéb személyvonatok számára, nem lenne szükség sem 3. és 4. vágány, sem közel 15 méter magas támfal és zajvédő fal építésére sem, ami - a töltésen lévő fákkal együtt - több, mint 1000 fa kivágásával, a park tönkretételével és a környéken élők életminőségének romlásával, az ingatlanárak csökkenésével jár.
Kevés szó esik a 4. vágányról (a Mohai úttól a Kelenföldi pályaudvarig), amely bevallottan azoknak a tehervonatoknak a parkolópályája lenne, amelyek ideiglenesen nem férnek el a pályaudvaron. A zajvédő falak építéséhez nincs szükség fakivágásra, ez a töltés Dunához közelebb eső szakaszán, a Fehérvári út és a Szerémi sor közötti sétány mentén megfigyelhető.


Nincsenek megjegyzések: