A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK NÉHÁNY MONDATBAN:

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy NEM vagyunk vasútellenesek. Egyesületünk nem az elővárosi személyvonatok tervezett nyomvonalán szeretne módosítani. Nem ellenezzük a BFK Déli Körvasút nevű beruházását, amennyiben az valóban az elővárosi vasúthálózat fejlesztéséről szól - azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Újbuda közepén egy transzeurópai teherfolyosót (is) bővítenének a beruházás keretei között, ahelyett, hogy a 2011 óta tervezett V0 teherkörgyűrű megépítésével kivezetnék a tranzit teherforgalmat a fővárosból. A Hamzsabégi sétány mentén fejlesztendő teherfolyosó így a tervezett Budapest-Belgrád-vasútvonal folytatása lenne Nyugat-Európa felé. A közel 1 milliárd eurós árat többek között a tehervonatok miatt építendő, extra drága, több emelet magas beton támfal és zajvédő fal: a kilométereken keresztül húzódó csőkígyó indokolja, amely örökre megváltoztatná lakóövezetünk és az egész kerület arculatát. Meggyőződésünk, hogy a beruházásnak ez a része nem indokolt, a 21. században a tranzit teherforgalomnak nincs keresnivalója egy fővárosi, sűrűn lakott területen. A jelenlegi tervek átgondolására kérjük a döntéshozókat a sínek közelében élő lakosság és a vasút mentén kialakult erdős, ligetes park, a jelenleg is létező zöldfolyosó megőrzése érdekében. Legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik! Céljainkról, történetünkről és javaslatainkról bővebben a BEMUTATKOZÁSban és az ONLINE PETÍCIÓban olvashatnak. (a jobb oldalon)

2020. július 23., csütörtök

Mi történt eddig és mik a további terveink?

  • A decemberi képviselő-testületi ülésen Kreitler-Sas Máté önkormányzati képviselőnk javaslatára a testület megszavazta, hogy kezdeményezi a sétány zöldterületi besorolását.
    Ez a kérdés, amihez törvényt kellene módosítani, egyelőre sajnos még mindig nem került a parlament elé, június végén igyekeztünk megsürgetni egy megbeszélésen a Főpolgármesteri Hivatalban, és dr. Simicskó Istvánt, a XI. kerület országgyűlési képviselőjét is felkértük a törvényjavaslat benyújtására.
  • Ekkor kezdte el a közösség tervezni, hogy közigazgatási perben megtámadja a környezetvédelmi engedélyt és a környezeti hatástanulmányt, amelyen alapul.
  • Február 20-án, egy önkormányzati megbeszélésen felcsillant a remény, hogy az önkormányzat kiáll a lakosság mellett, megpróbál belépni a perbe, de legalább anyagilag támogatni benne minket.
    Erről Barabás Richárd alpolgármester Facebook live videójában tudósított is (3:15-től):  https://www.facebook.com/watch/live/?v=511047403155056&ref=watch_permalink
  • Március 2-án beadtuk a keresetet, amelyben a felperesek egy helyi lakó és a Védegylet Egyesület. Nekifogtunk az egyesületalapításnak és a közösségszervezésnek is, de ebben az időben kezdődött a járvány, amely hónapokra megakasztotta a folyamatot.

  • További tervek:
    • Szeptember elejére kértünk egy önkormányzati közmeghallgatást / lakossági fórumot, amelyen részt vesz László Imre polgármester úr, Schreffel János főépítész úr, valamennyi érintett önkormányzati képviselő, valamint, a NIF Zrt., a Budapesti Fejlesztési Központ és az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviselői is.
      Erre július 22-én ígéretet is kaptunk az önkormányzattól.
    • Szintén szeptember elejére tervezünk egy élőláncot / fáklyás felvonulást is.
    • A tárgyalás a környezetvédelmi engedély perében október 8-án lesz.

Nincsenek megjegyzések: