A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK NÉHÁNY MONDATBAN:

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy NEM vagyunk vasútellenesek. Egyesületünk nem az elővárosi személyvonatok tervezett nyomvonalán szeretne módosítani. Nem ellenezzük a BFK Déli Körvasút nevű beruházását, amennyiben az valóban az elővárosi vasúthálózat fejlesztéséről szól - azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Újbuda közepén egy transzeurópai teherfolyosót (is) bővítenének a beruházás keretei között, ahelyett, hogy a 2011 óta tervezett V0 teherkörgyűrű megépítésével kivezetnék a tranzit teherforgalmat a fővárosból. A Hamzsabégi sétány mentén fejlesztendő teherfolyosó így a tervezett Budapest-Belgrád-vasútvonal folytatása lenne Nyugat-Európa felé. A közel 1 milliárd eurós árat többek között a tehervonatok miatt építendő, extra drága, több emelet magas beton támfal és zajvédő fal: a kilométereken keresztül húzódó csőkígyó indokolja, amely örökre megváltoztatná lakóövezetünk és az egész kerület arculatát. Meggyőződésünk, hogy a beruházásnak ez a része nem indokolt, a 21. században a tranzit teherforgalomnak nincs keresnivalója egy fővárosi, sűrűn lakott területen. A jelenlegi tervek átgondolására kérjük a döntéshozókat a sínek közelében élő lakosság és a vasút mentén kialakult erdős, ligetes park, a jelenleg is létező zöldfolyosó megőrzése érdekében. Legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik! Céljainkról, történetünkről és javaslatainkról bővebben a BEMUTATKOZÁSban és az ONLINE PETÍCIÓban olvashatnak. (a jobb oldalon)

2021. augusztus 30., hétfő

Beszámoló & fotók a 2021.08.28-ai ÉLŐLÁNCunkról

Örülünk, hogy a borús idő és a sok lehetséges alternatív program ellenére sokan összegyűltünk a szombati pikniken és élőláncon! Ugyan a fáklyás felvonulás rekordját nem sikerült megdönteni, jó volt újra találkozni, megtapasztalni a közösség erejét és kitartását, az elmúlt egy év nehézségei ellenére.

❓ Többen kérdeztétek, hogy mit tehetünk még, hogyan tudtok segíteni. Röviden: ❤️ MARADJATOK VELÜNK! ❤️

Bővebben:

👉 Aktuálisan a kérdőívünk kitöltésével és megosztásával tudtok segíteni az elkövetkező két hétben.

(Hogy mi is ez a véleményfelmérés, és miért tartjuk fontosnak, arról itt olvashattok.)

👉 Sokan most kapcsolódtak be, akik még nem is tudták, hogy pontosan milyen következményekkel járhat ez a kiemelt kormányzati beruházás, miért jött létre a civil szerveződésünk. Ebből is látszik, hogy fontos minél többféle csatornán és helyben, élőben információt megosztani. 

❗️ Kérjük, tegyetek ti is így! Segítsetek, hogy a POPÉK tevékenységéről minél többen tudomást szerezzenek, és gyertek el a programjainkra!

👉 Az alakuló ülésünk óta már több mint egy év telt el, és sokan már ennél is hosszabb ideje foglalkoznak szabadidejükben a tervezett vágánybővítéshez kapcsolodó ügyek felderítésével, valamint a helyiek informálásával, a lakosság véleményének kihangosításával.

❗️ Szükségünk lenne friss erőre, új gondolatokra, ötletekre: tagként vagy pártolóként lépjetek be az egyesületbe!

Örömmel tölt el minket, hogy Daám Alexandra és Kreitler-Sas Máté a tavalyi felvonuláshoz hasonlóan idén is velünk voltak. Rajtuk kívül három alpolgármester: Bakai-Nagy Zita, Orosz Anna és Barabás Richárd is csatlakozott hozzánk, akik közül ketten fel is szólaltak. Valamint eljött Mendly Miklós, a Kétfarkú Kutya Párt helyi ereje. 🙂

🤍🤍🤍 Reméljük, a szívecskék a fákon még sokáig emlékeztetnek majd minket közös megmozdulásunkra! 🤍🤍🤍

És végül, de nem utolsó sorban, köszönet a szervezőknek és segítőknek, illetve mindenkinek, aki a piknik sikeréhez hozzájárult!

















Nincsenek megjegyzések: