A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK NÉHÁNY MONDATBAN:

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy NEM vagyunk vasútellenesek. Egyesületünk nem az elővárosi személyvonatok tervezett nyomvonalán szeretne módosítani. Nem ellenezzük a BFK Déli Körvasút nevű beruházását, amennyiben az valóban az elővárosi vasúthálózat fejlesztéséről szól - azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Újbuda közepén egy transzeurópai teherfolyosót (is) bővítenének a beruházás keretei között, ahelyett, hogy a 2011 óta tervezett V0 teherkörgyűrű megépítésével kivezetnék a tranzit teherforgalmat a fővárosból. A Hamzsabégi sétány mentén fejlesztendő teherfolyosó így a tervezett Budapest-Belgrád-vasútvonal folytatása lenne Nyugat-Európa felé. A közel 1 milliárd eurós árat többek között a tehervonatok miatt építendő, extra drága, több emelet magas beton támfal és zajvédő fal: a kilométereken keresztül húzódó csőkígyó indokolja, amely örökre megváltoztatná lakóövezetünk és az egész kerület arculatát. Meggyőződésünk, hogy a beruházásnak ez a része nem indokolt, a 21. században a tranzit teherforgalomnak nincs keresnivalója egy fővárosi, sűrűn lakott területen. A jelenlegi tervek átgondolására kérjük a döntéshozókat a sínek közelében élő lakosság és a vasút mentén kialakult erdős, ligetes park, a jelenleg is létező zöldfolyosó megőrzése érdekében. Legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik! Céljainkról, történetünkről és javaslatainkról bővebben a BEMUTATKOZÁSban és az ONLINE PETÍCIÓban olvashatnak. (a jobb oldalon)

2022. szeptember 20., kedd

Szeptember 30-án POPÉK piknik, még az október 6-ai közmeghallgatás előtt

Kedves Lakók, Tagok, Támogatók!

A beruházó megpróbálja újra megszerezni a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét. Fontos, hogy rendezzük sorainkat az okt. 6-ai közmeghallgatás előtt, mert ha újra kiadják az engedélyt, akkor szinte semmi lehetőség nem marad, hogy az értelmetlen rombolást megakadályozzunk.

A Déli Körvasút nincs a leállítandó beruházások között, sőt, a közlekedési projektek közül csak ezzel pályázik a kormány uniós támogatásra. Ha a beruházó ősszel újra megszerzi az engedélyt, eséllyel kaphat rá támogatást, ami a válság ellenére is pénzt biztosíthat az építkezésre.

Ezért nagyon fontos, hogy a lakosság még egyszer, utoljára nyomatékosítsa a beruházással kapcsolatos egyet nem értését. Ezt mind a zöldhatóságnak címzett levélben (lásd az előző bejegyzésben), mind a közmeghallgatáson felszólalva megteheti.

Arra hívunk mindenkit, akinek fontos a sétány ügye, hogy gyűljünk össze szeptember 30-án 16:30-kor egy információs piknikre a Levendulás parkban, ahol egyesületünk - családi és közösségi programok mellett - felvázolja, hogy mik a közmeghallgatással kapcsolatos tudni- és tennivalók.

A Facebook-esemény linkje: https://www.facebook.com/events/1153557685228681/

Ne adjuk fel! Erősítsük egymást! Az előző per és ítélet is megmutatta, hogy van értelme harcolni, és összefogással igenis meg tudjuk állítani a pusztítást.

Mit tegyünk tehát?

- Küldjék el levélben saját észrevételeiket a beruházással kapcsolatban szeptember végéig a kormányhatóságnak a zoldhatosag@pest.gov.hu címre!

- Ha lakásában zajlottak mérések, írják meg nekünk a popek.egyesulet@gmail.com e-mail címre, hogy meddig, hogyan, milyen eredménnyel zajlott!

- Jöjjenek el szept. 30-án 16:30-tól a tájékoztató piknikre a Levendulás parkba (a Bukarest utca vége).

- Jöjjenek el október 6-án 10-től a közmeghallgatásra a Zsombolyai utca 5-be.


Novemberig lehet, hogy lezárul az eljárás,
nincs sok időnk!


Bajtársi üdvözlettel:

Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület

Budapest, XI. kerület

e-mail: popek.egyesulet@gmail.com

bankszámlaszám: 16200151-18562154

adószám: 19296212-1-43

nyilvántartási szám: 01-02-0017574 (2021.02.16.)

Nincsenek megjegyzések: