A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK NÉHÁNY MONDATBAN:

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy NEM vagyunk vasútellenesek. Egyesületünk nem az elővárosi személyvonatok tervezett nyomvonalán szeretne módosítani. Nem ellenezzük a BFK Déli Körvasút nevű beruházását, amennyiben az valóban az elővárosi vasúthálózat fejlesztéséről szól - azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Újbuda közepén egy transzeurópai teherfolyosót (is) bővítenének a beruházás keretei között, ahelyett, hogy a 2011 óta tervezett V0 teherkörgyűrű megépítésével kivezetnék a tranzit teherforgalmat a fővárosból. A Hamzsabégi sétány mentén fejlesztendő teherfolyosó így a tervezett Budapest-Belgrád-vasútvonal folytatása lenne Nyugat-Európa felé. A közel 1 milliárd eurós árat többek között a tehervonatok miatt építendő, extra drága, több emelet magas beton támfal és zajvédő fal: a kilométereken keresztül húzódó csőkígyó indokolja, amely örökre megváltoztatná lakóövezetünk és az egész kerület arculatát. Meggyőződésünk, hogy a beruházásnak ez a része nem indokolt, a 21. században a tranzit teherforgalomnak nincs keresnivalója egy fővárosi, sűrűn lakott területen. A jelenlegi tervek átgondolására kérjük a döntéshozókat a sínek közelében élő lakosság és a vasút mentén kialakult erdős, ligetes park, a jelenleg is létező zöldfolyosó megőrzése érdekében. Legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik! Céljainkról, történetünkről és javaslatainkról bővebben a BEMUTATKOZÁSban és az ONLINE PETÍCIÓban olvashatnak. (a jobb oldalon)

2021. április 27., kedd

Közös erővel sikerült! Már nem "tervezett főút" a Hamzsabégi

A mai napon elfogadásra került az április 22-én benyújtott 15397/6 Összegző módosító javaslat!

És egy kis történelem hogy is jutottunk el eddig:

► 2020 decemberében felröppentek olyan hírek, hogy a 2018. évi CXXXIX. törvény (Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési terv) módosítása tervben van.

► az Ünnepi időszak után 2021 januárjában Gulyás Gergelyhez a törvényjavaslat előkészítőjéhez fordultunk, hogy a már régóta igényelt és ígért "tervezett főút" megjelölést is töröljék a Hamzsabégi útra vonatkozóan.

Ebben is Fővárosi  Közfejlesztési Tanács a Déli  Körvasút fejlesztésenek támogatásáról szóló 2020. február 27- i határozata  6/b . pontjára hivatkoztunk (6/2020-02-27/FKT határozat).
 Sajnos semmilyen reakció nem érkezett erre a levelünkre

► Majd április közepén azzal szembesültünk, hogy a törvényjavaslat került benyújtásra
► Mire az információ eljutott arra szintre, akik törvénymódosító javaslatot tudnak beadni erre már nem volt lehetőség.

► Ekkor döntöttünk úgy hogy ismét megkeressük Gulyás Gergelyt, hogy nyújtson be Kormány módosító javaslatot. Illetve ezzel párhuzamosan Simicskó István területi országgyűlési képviselőt is felkértük, hogy egyéni képviselői indítvány keretében támogassa előtte is jól ismert ügyünket.
► ezen a ponton osztottuk meg támogatóinkkal követőinkkel is az információt és kértük, hogy támogassák kérésünket a nyilvánosság erejével. Nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen sokakat mozgosítot az ügy és tettek azért, hogy a sétány elindulhasson azon az úton amin eléri méltó besorolását!

► Ezután felgyorsultak az események, írásos formában is eljutott hozzánk hogy Simicskó képviselő megkereste Gulyás Gergelyt, hogy a kérdéses besorolás törlésre kerüljön, és biztosítson lehetőséget a Főváros és a kerületi Önkormányzat által már jóváhagyott határozatok érvényre jutására.

► Majd április 22-én szövegszerűen ez került 15397/6 törvényjavaslatba, amelyet a Törvényalkotási bizottság elfogadásra javasolt: 

Köszönjük mindenkinek, aki akár megosztással, akár Simicskó Istvánnak küldött e-maillel támogatta a hozzá intézett...

Közzétette: Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért – 2021. április 22., csütörtök

 Ha valakit részletesen érdekel mikor mi történt ki mire szavazott az alábbi linken tájékozódhat.

Természetesen nem elégszünk meg annyival, hogy a sétány nem főút a továbbiakban a fővárosnál majd kerületnél híjuk fel a figyelmet a szükséges átsorolások mielőbbi kivitelezésére.

Nincsenek megjegyzések: