A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK NÉHÁNY MONDATBAN:

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy NEM vagyunk vasútellenesek. Egyesületünk nem az elővárosi személyvonatok tervezett nyomvonalán szeretne módosítani. Nem ellenezzük a BFK Déli Körvasút nevű beruházását, amennyiben az valóban az elővárosi vasúthálózat fejlesztéséről szól - azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Újbuda közepén egy transzeurópai teherfolyosót (is) bővítenének a beruházás keretei között, ahelyett, hogy a 2011 óta tervezett V0 teherkörgyűrű megépítésével kivezetnék a tranzit teherforgalmat a fővárosból. A Hamzsabégi sétány mentén fejlesztendő teherfolyosó így a tervezett Budapest-Belgrád-vasútvonal folytatása lenne Nyugat-Európa felé. A közel 1 milliárd eurós árat többek között a tehervonatok miatt építendő, extra drága, több emelet magas beton támfal és zajvédő fal: a kilométereken keresztül húzódó csőkígyó indokolja, amely örökre megváltoztatná lakóövezetünk és az egész kerület arculatát. Meggyőződésünk, hogy a beruházásnak ez a része nem indokolt, a 21. században a tranzit teherforgalomnak nincs keresnivalója egy fővárosi, sűrűn lakott területen. A jelenlegi tervek átgondolására kérjük a döntéshozókat a sínek közelében élő lakosság és a vasút mentén kialakult erdős, ligetes park, a jelenleg is létező zöldfolyosó megőrzése érdekében. Legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik! Céljainkról, történetünkről és javaslatainkról bővebben a BEMUTATKOZÁSban és az ONLINE PETÍCIÓban olvashatnak. (a jobb oldalon)

2021. április 16., péntek

Mi lesz veled, zöldterületi besorolás?

Miközben a V0 körüli események új lendületet kaptak, ami számunkra is kedvező, egy nagyon fontos módosításra még mindig várnunk kell.

Mint ismeretes, a sétány területe jelenleg "tervezett főút"-ként szerepel azonban a Budafoki út és Ajnácskő utca közötti szakasz közparkként, funkcionál már több évtizede.
Ezen mind a XI. kerületi Önkormányzat (231/2019. (XII.19) XI. ÖK.), mind a Főváros (4/2020-02-27/FKT) változtatni kíván és határozatot is hozak róla.

Azonban a besorolást csak a 2018. évi CXXXIX. törvény (Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési terv) módosítása után lehet megváltoztatni.
Így nagyon megörültünk mikor hírt kaptunk róla, hogy a T/15397 keretében  törvénymódosító javaslat került beadásra. Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert az általunk régóta szorgalmazott és várt változtatások nem szerepelnek a törvényben.

Sajnos újabb módosító javaslatok beadásának határideje már lejárt megkerestük dr. Gulyás Gergelyt a törvényjavaslat előkészítőjét és dr Simicskó Istvánt, a terület országgyűlési képviselőjét, hogy tegyenek meg mindent, ami hatáskörükben elérhető.

Alább található a két levél, melyet további csatornákon is megosztunk.
Bízunk benne hogy mihamarabb kedvező és tevőleges válaszokra számíthatunk.











Nincsenek megjegyzések: