A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK NÉHÁNY MONDATBAN:

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy NEM vagyunk vasútellenesek. Egyesületünk nem az elővárosi személyvonatok tervezett nyomvonalán szeretne módosítani. Nem ellenezzük a BFK Déli Körvasút nevű beruházását, amennyiben az valóban az elővárosi vasúthálózat fejlesztéséről szól - azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Újbuda közepén egy transzeurópai teherfolyosót (is) bővítenének a beruházás keretei között, ahelyett, hogy a 2011 óta tervezett V0 teherkörgyűrű megépítésével kivezetnék a tranzit teherforgalmat a fővárosból. A Hamzsabégi sétány mentén fejlesztendő teherfolyosó így a tervezett Budapest-Belgrád-vasútvonal folytatása lenne Nyugat-Európa felé. A közel 1 milliárd eurós árat többek között a tehervonatok miatt építendő, extra drága, több emelet magas beton támfal és zajvédő fal: a kilométereken keresztül húzódó csőkígyó indokolja, amely örökre megváltoztatná lakóövezetünk és az egész kerület arculatát. Meggyőződésünk, hogy a beruházásnak ez a része nem indokolt, a 21. században a tranzit teherforgalomnak nincs keresnivalója egy fővárosi, sűrűn lakott területen. A jelenlegi tervek átgondolására kérjük a döntéshozókat a sínek közelében élő lakosság és a vasút mentén kialakult erdős, ligetes park, a jelenleg is létező zöldfolyosó megőrzése érdekében. Legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik! Céljainkról, történetünkről és javaslatainkról bővebben a BEMUTATKOZÁSban és az ONLINE PETÍCIÓban olvashatnak. (a jobb oldalon)

2022. február 21., hétfő

Mire kellene figyelni a Déli Körvasút új engedélykérelmének beadása előtt? - a POPÉK közleménye

A NIF-BFK páros csütörtökön, a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét elutasító bírósági ítélet kihirdetésének a napján nyilatkozatot tett közzé, miszerint megszerzik a környezetvédelmi engedélyt: https://delikorvasut.hu/hirek/a-deli-korvasut-ujra-megszerzi-a-kornyezetvedelmi-engedelyt/.


Ebből a nyilatkozatból az olvasható ki, hogy a projekten érdemi változtatást az ismételt eljárás során nem terveznek, és be kívánják bizonyítani, hogy a fejlesztés haszna környezet- és klímavédelmi szempontból összességében nagyobb, mint a negatív hatása. Ezzel úgy tűnik, nem értették meg, a bíróság miért írja elő alternatívavizsgálat elkészítését, amely projektelemenként igazolhatná ennek a vasúti beruházásnak az indokoltságát vagy éppen indokolatlanságát. Alternatívavizsgálat nélkül úgy tesznek, mintha az egyetlen üdvözítő utat találták volna ki.




Tóth Sándor Péter fotója a teherforgalommal terhelt Hamzsabégi Sétányról és Nova Ildikó plakátja a POPÉK plakátgalériájából


Egyesületünk szakértői csapata ezért felajánlja részvételét az ismételten beadandó környezetvédelmi engedélykérelem véleményezésében – amennyiben igényt tart rá a beruházó, NIF Zrt. Ha nem tart rá igényt, akkor úgyanúgy meg fogjuk vizsgálni az új engedélykérelem tartalmát is, mint a most hatálytalanítottét. Ha továbbra is hiányosságokat és jogi differenciákat találunk a témában előírt EU-s és magyar jogszabalyokkal, akkor azt jogi úton ismételten meg fogjuk támadni, és a legvégsőkig elmegyünk.

 

Nem értjük, hogy a BFK-NIF páros miért nem arról tesz inkább közös nyilatkozatot, amire rámutatott a bírói ítélet. Ebből ugyanis kiderül, hogy az újbudai lakókörnyezet nem bír el több negatív zaj- és rezgésterhelést, azaz TEHERVASÚTI FORGALMAT, és nem lehet ilyen mérvű környezetkárosítást végrehajtani Újbuda szívében!

 

Meglátásunk szerint inkább arról kellett volna szólnia a közleményüknek, hogy az ítélet indoklását, valamint a vasútfejlesztés régi/új iránya, a V0 tehervasúti korridor kivitelezésének elkezdését figyelembe véve felülvizsgálják az eddigi projektelemek terveit. Teherforgalomnak dedikált vágány lehetőségét ugyanis a megvalósíthatósági tanulmány 102. ábrája alapján megvizsgálta a BFK-NIF páros, csak ezt lenne szükséges – főként meglévő vasútvonalak mentén – a városi-elővárosi övezeten kívül megépíteni. Ehhez hasonló alternatívák vizsgálatát hiányolta a bíróság. Ezekre tekintettel a Kelenföld–Ferencváros szakaszon az alábbi megfontolásokat lehetne tenni:

 

       elvetni a tervezett 3. és 4. vágány létesítését – ezzel összhangban a Hamzsabégi sétány teljes hosszában nem jelölnének ki felvonulási területet, így nem tarolnák le a fák nagy részét

       nem megépíteni a kb. 12 m magas betontámfalat+üvegcsőkígyót – így személyszállító vonatokra megfelelő, jóval kisebb, de korszerű zajvédelmet alkalmazhatnának

       a meglévő két vágány felvonulási terület nélküli (gépláncos) felújítását

       központi forgalomirányítással (KÖFI-vel) és kétirányú előztetéssel 16 vonatpár/óra maximális kapacitás elérését a megvalósíthatósági tanulmányban szereplő 11 helyett (+45%!)

       eleve tervezett projektelemként a tejgyári vágány (Bartók Béla út–Kelenföld I.-II.) revitalizálását

       lakók egészségi ártalmaival szembeni passzív zajvédelem helyett az eleve negatív környezeti és élettani hatásokkal járó fejlesztések elkerülését, illetve a hatások jelentős csökkentését – így a zaj- és rezgésvédelmi problémák mellett a park biológiai sokféleségének a megmaradása a hőszigethatás elkerüléséhez, légszennyező anyagok természetes szűréséhez és friss, tiszta levegő utánpótlásához is hozzájárul.

 

Újbuda lakossága ezeket várta volna a projektgazdáktól, a BFK-NIF párostól.

Ehhez a választópolgárok kérik a helyi és a fővárosi önkormányzat, valamint az egyéni országgyűlési képviselő hathatós segítségét és támogatását. Köszönettel:

Budapest, 2022. február 23.                                                                                                                                   POPÉK

Nincsenek megjegyzések: