A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK NÉHÁNY MONDATBAN:

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy NEM vagyunk vasútellenesek. Egyesületünk nem az elővárosi személyvonatok tervezett nyomvonalán szeretne módosítani. Nem ellenezzük a BFK Déli Körvasút nevű beruházását, amennyiben az valóban az elővárosi vasúthálózat fejlesztéséről szól - azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Újbuda közepén egy transzeurópai teherfolyosót (is) bővítenének a beruházás keretei között, ahelyett, hogy a 2011 óta tervezett V0 teherkörgyűrű megépítésével kivezetnék a tranzit teherforgalmat a fővárosból. A Hamzsabégi sétány mentén fejlesztendő teherfolyosó így a tervezett Budapest-Belgrád-vasútvonal folytatása lenne Nyugat-Európa felé. A közel 1 milliárd eurós árat többek között a tehervonatok miatt építendő, extra drága, több emelet magas beton támfal és zajvédő fal: a kilométereken keresztül húzódó csőkígyó indokolja, amely örökre megváltoztatná lakóövezetünk és az egész kerület arculatát. Meggyőződésünk, hogy a beruházásnak ez a része nem indokolt, a 21. században a tranzit teherforgalomnak nincs keresnivalója egy fővárosi, sűrűn lakott területen. A jelenlegi tervek átgondolására kérjük a döntéshozókat a sínek közelében élő lakosság és a vasút mentén kialakult erdős, ligetes park, a jelenleg is létező zöldfolyosó megőrzése érdekében. Legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik! Céljainkról, történetünkről és javaslatainkról bővebben a BEMUTATKOZÁSban és az ONLINE PETÍCIÓban olvashatnak. (a jobb oldalon)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: azonnali jogvédelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: azonnali jogvédelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. január 15., hétfő

Uniós panasszal éltünk a Déli Körvasút vonalának militarizálása miatt

A kormány - mint beruházó - éjféli gyorsrendeletekkel csavarja ki a jogérvényesítés eszközeit a civilek és az önkormányzatok kezéből. Miután az azonnali jogvédelemhez való jogot is elvették azzal, hogy a Kelenföld-Ferencváros vasúti szakaszt honvédelmi rendszerelemmé nyilvánították, a civilek az Európai Bizottsághoz fordultak egy hivatalos panaszban. Jelenleg is per alatt van az új környezetvédelmi engedély, sőt, az Alkotmánybírósághoz és az Ombudsmanhoz is panaszt nyújtottunk be, de ezek az eljárások évekig is eltarthatnak, miközben a kormány - mindezt kihasználva - a budai oldalon is elkezdte a Déli Körvasút kivitelezését, visszafordíthatatlan károkat okozva a környezetben.




A Fővárosi Törvényszék már kétszer is megsemmisítette a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét, de a kormányhivatal mindig újra kiadja azt. Az Európai Bizottsághoz benyújtott panaszunk a hatodik,  folyamatban lévő jogi eljárás a Déli Körvasúthoz kapcsolódó beruházói és kivitelezői jogsértések miatt, de lesz egy hetedik is. 

Mi ez a hét eljárás?

1. Perfelülvizsgálati kérelmet nyújtottunk be a Kúriára. Ezt a Kúria Kfv.VII.37.467/2023/2számon befogadta. Erről a Jász-Nagykun-Szolnok "vármegyei" főispánnak tudnia kellett, így meglátásunk szerint minimum aggályos, hogy az új környezetvédelmi engedély kiadásával nem várták meg a Kúria ítéletét.

2. Az új környezetvédelmi engedélyt mind Újbuda Önkormányzata, mind a POPÉK és a Védegylet egyesületek bíróságon támadtuk meg. A felpereseket újra magánszemélyként is erősíti Kreitler-Sas Máté újbudai önkormányzati képviselő. Az alperes most már a Jász-Nagykun-Szolnok "Vármegyei" Kormányhivatal. Keresetünkben is tájékoztattuk a kormányhivatalt arról, hogy a kúriai eljárás is folyamatban van még.

3. Az Alkotmánybírósághoz fordultunk a Kelenföld-Ferencváros vasútvonalat önkényesen és indokolatlanul katonai célúvá minősítő 381-2023-as rendelet miatt.

4. Az Ombudsmannak is beadványt küldtünk, és kértük, tegye meg ő is az észrevételeit az Alkotmánybíróság felé.

5. Újbuda Önkormányzata az Integritás Hatósághoz fordulva tiltakozik a projekt visszásságai miatt.

6. Panaszt nyújtottunk be az Európai Bizottsághoz és petíciót az Európai Parlamenthez, így a teljes eljárás a 381/2023-as rendelet meghozatalával együtt részévé válhat a jogállamisági eljárásnak. Újbuda Önkormányzata is él ezzel a panaszbenyújtási lehetőséggel. A panaszról levélben is tájékoztattuk a Bizottságot: POPEK_EU_C_2024jan15ENG.pdf

7. A társadalmi-gazdasági problémák miatt egy kártérítési (polgári) per elindítása is folyamatban van.


A kormányberuházó trükközései: Lex Újbuda, Lex Pázmány, Lex Hamzsabégi

Lex Újbuda

Miközben a beruházó idén nyáron elkészítette a harmadik környezeti hatástanulmányt (KHT), a kormány tagjai is dolgoztak. Hoztak egy „2000-es” rendeletet az ÉKM projektmegvalósítására való felszólításáról. Ez a rendelet nem került be közlölnybe, vagyis nem titkos, de elhallgatták a köznyilvánosság elől. Hoztak olyan kormányhatározat-módosítót is, ami módosítót módosított, így igen áltláthatatlanná vált. Ennek keretében a EU-finanszírozott keretekből kivették a Külső (Szuglói) Körvasút állomásait, illetve Újbudát érintően Albertfalva vasúti megálló Kelenvölgy felé eső peronjait. Ezt több sajtóorgánum félreértelmezte, és a Déli Körvasút halálhírét keltette, mintha nyugtatni akarták volna Újbuda lakosságát.

Ezt követően a kormány megalkotta a 381/2023. rendeletét, ami szerint kiemelt kormányberuházásokat a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva – törvényi rendelkezésektől eltérve – katonai létesítmények beruházásaival szemben bíróság nem rendelhet el azonnali jogvédelmet. Más jogszabályok alapján a Déli Körvasút nem lehet viszont katonai létesítmény, mert polgári üzemeltetője van, és főként polgári célokra használják. Ennek megfelel, amit a kormányszóvívő kormányifón (kormányzati sajtótájékoztatón) nyilatkozott. Ezt a kormányzati álláspontot az ÉKM vasútért felelős államtitkára később levélben ismegerősítette

Nem is lenne észszerű katonai létesítménynek tekinteni egy olyan vasútvonalat, amire rálátni lakásokból, illetve a lakosság tömegei veszélyeztetettek miatta. 

A józan ész egyébként azt is mondatja velünk, hogy háborús vészhelyzet alatt nem lenne szabad katonai létesítményt megbontani. A beruházót viszont szemmel láthatóan nem érdekli, mi lenne észszerű. 


Lex Pázmány

A kormány új rendeletet alkotott (523/2023. (XI. 30.) Korm. sz.) az építési tárgyak városi szállításának engedélyezéséről. Veszélyhelyzet miatt is felülírja a cselekményeket, és van egy olyan módosítása (626/2023 és 625/2023. (XII. 22.) Korm. sz.), amely szerint a hamarosan induló ügyekre is érvényes. A "Lex Pázmány" alapján állami kiemelt beruházásoknál az eljáró hatóságoknak már nem kell figyelembe venni az önkormányzati változtatási tilalmat és a szükséges közútkezelői engedélyeket már a közlekedési hatóság adja ki (nem az önkormányzatok).

Lex Hamzsabégi

Az Építési és Közlekedési Minisztérium az alábbi levelet fogalmazta meg Karácsony Gergely főpolgármesternek, valamint Baranyi Krisztina és László Imre, Ferencváros és Újbuda polgármesterei részére. A kiszivárgott levél tartalmát most közöljük:

PAT/985 /2024/VASHAT

Tisztelt Főpolgármester úr!
Tisztelt Polgármester Asszony!
Tisztelt Polgármester Úr!

Tájékoztatom, hogy az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2023. évi CVII. törvény 27.§-a módosította a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXII. törvény (a továbbiakban: Vasúti törvény) 44/A. § (16) bekezdést az alábbiak szerint: 

„44/A. § (16) Országos, térségi, elővárosi és városi pályahálózatba tartozó vasútvonalak és a honvédelmi célra használt saját célú vasúti pályahálózatok és vasúti üzemi létesítmények létesítése, felújítása és fejlesztése során a helyi önkormányzati tulajdonban álló ingatlanokon az építtető vagy megbízottja az ingatlanra a tulajdonos előzetes tájékoztatása mellett beléphet, a beruházáshoz szükséges munkákat elvégezheti. Az ingatlan tulajdonosa vagy használója ezen munkák végzését tűrni köteles, azok végzését nem akadályozhatja, valamint ezekért ellenértéket nem számolhat fel.”

A vasúti törvény fent idézett módosítása 2024. január 1. napján lépett hatályba, amely érinti többek között a „Ferencváros-Kelenföld vasútvonal kapacitásbővítésének építési munkái” tárgyú projektet is.

Tekintettel a fentiekre, a projekttel érintett önkormányzati területek vonatkozásában a másolati címzett szerinti Mérnökszervezet által munkaterület átadást kívánunk tartani, melyre a meghívót az
érintett ingatlanok felsorolásával Mérnökszervezet fogja kiküldeni.

Tisztelettel...

A Lex Újbuda/Lex/Pázmány/Lex Hamzsabégi "csomag" elveszi a civilek és az önkormányzatok mozgásterét, módszeresen bontva le még a jogállam illúzióját is. Nem várják meg a bírósági döntéseket, inkább gyorsan letarolnak mindent, amit értékként megvédhetnénk.

Megindult a kordonozás

A második per ideje alatt a beruházó engedély nélkül több ízben végzett államvasúti területen beruházással kapcsolatos munkát. Sajnos jelenleg is ezt teszi - immár a budai oldalon is -, nem törődve azzal, hogy a projekt jogi helyzete több szempontból is tisztázatlan.

2024. január 15-én a kivitelező V-Híd Zrt. az EKM megbízásából elkezdte a vasúti töltés kordonozását Dombóvári úton, a Sárborgárdi úton és a Hamzsabégi park felől is. Ide kattintva láthatja róla a fotókat és videókat.

A fentiek alapján meg vagyunk győződve róla, hogy ennek a beruházásnak ezzel a műszaki tartalommal nem szabad megépülnie. Ez országos érdek a kínálati menetrend miatt (EU Fehér Könyve szerint) és a megépítendő V0-vonalonon való fuvarozás gazdaságosabbá válása miatt, és egyben helyi érdek is a környezeti hatások miatt. Ezért bízunk benne, hogy az Alkotmánybíróság, a Kúria, a Fővárosi Törvényszék és az EB kedvezően döntenek.

Mivel az azonnali jogvédelem lehetőségét a kormány a 381/2023-as rendeletre hivatkozva elvette, kérünk mindenkit a riadólánc támogatásában

2024. jan. 18-án Újbuda Önkormányzata sajtótájékoztatót tartott a sétányon. Vasúti biztost neveznek ki a lakosság érdekeinek védelmére és levelet írnak a minisztiériumnak, amelyben kérik az építkezés leállítását a bírósági folyamatok lezárultáig. László Imre polgármester a polgári engedetlenséget is kilátásba helyezte, valamint ígéretet tett, hogy alpolgármestereivel személyesen vesz részt az élőláncban, amennyiben a kivitelező a önkormányzati területen kezdene el fát vágni. 



Kérjük a környék lakóit továbbá a kártérítési perhez való csatlakozáshoz is. Kisszámú résztvevővel indul próbaeljárás nemsokára, de mindenki számára biztosított a csatlakozás.

Az oknyomozó sajtó cikkei a fejleményekről:







Korábbi cikkeink a témában:

RIADÓKÉSZÜLTSÉG! - Felhívás a sétányvédők felé

Újabb jogi eljárások a Déli Körvasút körüli jogsértések miatt

Nyílt levél a döntéshozóknak a Déli Körvasútról

Hadi körvasút lett a Déli Körvasút - a kormányberuházó újabb jogtiprása

Alternatíva javaslat a Déli Körvasút beruházáshoz

Méregraktárat is kiszolgálna a Déli Körvasút a Budapest-Belgrád tehervonal folytatásaként


2023. október 19., csütörtök

Hadi körvasút lett a Déli Körvasút - a kormányberuházó újabb jogtiprása

Úgy vélem, a „Lex Újbudával” a kormány nyíltan elismerte, hogy törvényes úton nem hagyhatja figyelmen kívül a környezet védelmét. Ezért a kerületiek érdekeit semmibe véve, egy kifejezetten erre az ügyre megfogalmazott rendelettel erőltetheti rá Újbudára a fakivágást és a vasútbővítést. - írja Dr. László Imre, a XI. kerület polgármestere.


Újra a háború az ürügy

Sajnálatos és felháborító fejlemény történt a Déli Körvasút ügyében. A kormányberuházó úgy próbálja megkerülni az engedélyeztetés kérdését, hogy egy új, hirtelen kiadott rendelkezésre (381/2023. (VIII. 10.) Korm. rendelet) hivatkozva katonai célúvá minősítette a projektet, melynek következtében a hivatali eljárás átkerült egy másik kormányhivatalhoz (Jász-Nagykun-Szolnok "Vármegye"). A kormányhivatali végzések itt olvashatók: Okt13_00812-98_2023.pdf és Okt12_00812-96_2023.pdf

A említett rendelet szövege olyan, mintha kifejezetten - vagy legalább részben - miattunk írták volna ilyenre, mert a bírósági pereket nem tartják nyerhetőnek. Így valamit ki kellett találniuk, és a háború megint kapóra jött. A „Lex Újbuda” szerint ugyanis az így átminősített beruházás esetében kizárt minden olyan közigazgatási per, amely a közigazgatási hatósági engedély felülvizsgálatát célozza.


Vegyi és katonai szállítások Budapest közepén át. Hogyan lettünk hadi zóna?


Már katonai létesítményen lakunk?

Ha innentől katonai vasútvonal épül, akkor belép a képbe a nemzetbiztonság és - eljátszva a gondolattal - akkor biztonsági zóna is kialakítható, sőt talán szükséges is lesz, ami a környék ingatlanjainak kisajátításához is alapot teremthet, akár közérdekből! - írja Bereczky Gábor, a Védegylet titkára, majd így folytatja: A legnagyobb hiba, katonai célú létesítményeket a városba, vagy közelébe telepíteni. Ez lesz az elsődleges célpont egy háború esetén, mely bármikor bekövetkezhet! Nem fogja érdekelni a másik felet, hogy csak fondorlatból lett a vasút katonai, szétlövik, velünk együtt.


Mi lesz az azonnali jogvédelemmel?

Ezzel az öncélú rendeletalkotással veszélybe került az általunk már kiharcolt azonnali jogvédelem a Déli Körvasút hatásterületére: (4. §) "A Kp. 50. § (6) bekezdés c) pontját azzal a kiegészítéssel kell alkalmazni, hogy az azonnali jogvédelem a honvédelmi és katonai célú sajátos építményfajtákkal – ideértve a 2. § (1) bekezdése szerinti közlekedési építményeket is – kapcsolatos valamennyi, közigazgatási hatósági engedély felülvizsgálatára irányuló közigazgatási perben kizárt."

(Azonban ez a rendelkezés ellentmondhat a "2017. évi I. törvény a közigazgatási perrendtartásról"  második rész, IX. fejezetének az azonnali jogvédelmet kizáró 50. § (6) bek. c) pontjával, ami így szól: "Nincs helye jogvédelemnek, ha a közigazgatási cselekmény [...] c) a honvédelmi és katonai célú építmények, ingatlanok működési és védőterületeik kijelölésére vonatkozik.)


Ki lehet ezentúl ügyfél?

Sőt ügyféli státuszunkat is elveszíthetjük (az önkormányzat is) az engedélyezési eljárásban, ha figyelembe vesszük a korábbi, 40/2002. (III. 21). Korm. rendelet 4. § (3) bekezdését: "Az eljárásban – ideértve az eljáráshoz kapcsolódó szakhatósági eljárást is – csak olyan személyek vehetnek részt, akik a Nemzeti Biztonsági Felügyelet által kiállított személyi biztonsági tanúsítvánnyal rendelkeznek."

Ez sem lehet EU kompatibilis (a veszélyhelyzet maga, a veszélyhelyzetre hivatkozással egy ilyen létesítményt quasi katonai létesítménynek minősíteni és ezzel kicselezni a civilek részvételét).



Sok kérdést felvet ez a durva beruházói lépés. A nemrég megjelent rendelet és a kormányhivatali végzések több részletben is ellentmondásosak.


Miért Szolnok?

A Magyar Honvédség környezetvédelmi engedélyezési ügyei már régóta a szolnoki kormányhivatalhoz (korábban a szolnoki Környezetvédelmi Felügyelőség) tartoznak. Jelenleg is van folyamatban olyan engedélyezési ügy, amelyben a Honvédelmi Minisztérium az építtető és a kérelmező. Az engedélyező hatóság (előzetes vizsgálat, hatásvizsgálat), illetve építési engedélyezés esetén a környezetvédelmi szakhatóság a Szolnok Vármegyei Kormányhivatal. Csak a különbség az, hogy ezekben az ügyekben a érintett létesítmény ténylegesen katonai terület, a Honvédelmi Minisztérium vagy a Magyar Honvédség tulajdonában, kezelésében lévő repülőtér, gyakorlótér, lőtér, raktárbázis stb.


Hogy lehet egy polgári létesítmény hirtelen hadászati "is"?

Az lehetséges, hogy egy nyomvonal jellegű közlekedési létesítmény honvédelmi létfontosságú rendszerelem vagy az ország fegyveres védelmi terve szempontjából kiemelt jelentőséggel bír, de ekkor is zárt katonai terület, honvédségi gyakorló- vagy lőtér működéséhez tartozó vasúti vonalszakaszról, útról beszélünk, és nem egy polgári közlekedési infrastrukturális elemről. A honvédelmi létfontosságú rendszerelemnek a honvédség területén kell lennie, kimondottan és ténylegesen katonai szállítmányok továbbítására szolgál a polgári közlekedés kizárásával. A fenntartó és üzemeltető a Honvédelmi Minisztérium, senki másnak semmi köze hozzá.

A Kelenföld-Ferencváros vasúti vonalszakasz a MÁV 1. számú vasúti fővonal része, ténylegesen polgári közlekedésre, vasúti személyszállításra és teherszállításra létesített vasútvonal. A tulajdonos és üzemeltető a MÁV Zrt.

Ezen a vasútvonalon egyébként évtizedek óta történik honvédségi szállítmányozás. Ez sohasem volt gond, ehhez kialakult rendszer működik az országban, amelynek része a katonai logisztika is a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség erre a célra létrehozott szervezeti egységeivel. Ez a vasúti vonalszakasz elbírja a katonai szállítmányokat bármilyen fejlesztés vagy bővítés nélkül. Tehát most katonai célzattal kerül sor az engedélyezési eljárásra? Akkor mit keres ott a sok civil vonat? Civileknek semmi keresnivalójuk a katonai területen. Nagyon nem stimmel ez az egész.

Azért ilyen jellegű csavart még nem láttunk az országban folyó környezetvédelmi engedélyezéseknél, ez példátlan. És egyben elképesztő brutalitás a lakossággal szemben. Jó lenne komolyan átgondolni a jelenlegi helyzetet a lakosság oldaláról.


Kinek van NATO minősítése?

Egyébkét katonai létesítmények engedélyezési terveit, környezetvédelmi engedélyezési dokumentációit NATO beszállítói minősítéssel rendelkező vállalkozások készítik. Ilyen minősítéssel kevesen rendelkeznek az országban (https://www.natotender.gov.hu/page/a-nato-beszallitoi-rendszer-es-a-cegminosites-feltetele). Kérdés, hogy a környezeti hatástanulmányt készítő Vibrocomp Kft. rendelkezik-e egyáltalán ilyen minősítéssel? Ennek hiányában erre a beruházásra nem terjedhetne ki az új rendelet hatálya. Sőt, teljesesn új, a katonai elvárásoknak megfelelő, sokkal komolyabb szintű környezeti hatástanulmányt kell készíteni, újra a nulláról indulva.

Ezek szerint Budapest Kelenföld, Budapest Ferencváros, Budapest XI. kerület és a Hamzsabégi út környéke mostantól katonai gyakorló- és lőtér, ahol honvédelmi célú műveletekre kerül sor a közeljövőben?


Egy rendelet minden törvényt borít? Még az Alaptörvényt is?

"A Honvédelmi Minisztérium az új kormányrendelet meghozása előtti időkben tudtunkkal egy ponton adta a jelét, hogy katonai célból fontosnak tartja a Déli Körvasút II. ütemével (Kelenföld-Ferencváros kapacitásbővítéssel) előálló létesítményt, ez a vasúthatósági engedély, amihez szakhatósági hozzájárulást adott (18. oldal). Ebben egy olyan műszaki feltételt szabott (4 m széles űrszelvény), ami nem zárja ki, hogy föntről, a sétány igénybevétele nélkül építsenek három vágányt, mert 12 m széles a jelenlegi töltéskorona

Ez azt jelenti, hogy az íves falnak és támfalas alépítményének és a személyforgalmi megállóknak semmi közük a katonai szállításokhoz. Így egyébként a Megvalósíthatósági Tanulmányt (MT) és a Környezeti Hatástanulmányt (KHT) is kukába lehet dobni, mert azok szerint forgalmi cél a személyszállítás maihoz képest 3,5-szeresére növelése + a napközbeni teherszállítás 1,6-szeresére növelése, akkor is, ha erről egyszerű számítással beláthatjuk, hogy tarthatatlan (megj.: volt egy másik forgatókönyv az MT 102. ábráján, ami valójában a V0, csak a 60 km-rel délebbi nyomvonal helyett bezsúfolnák Újbudára). Ehhez pedig a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia (BAVS) nem szolgáltat stratégiai alátámasztást. Tehát, ha katonai a létesítmény, akkor az egész engedélyezést elölről kellene kezdeni stratégia alkotással együtt. Ennek akkor is így kellene lennie, ha a Honvédelmi Minisztérium határozatban honvédelmi létfontosságú rendszerelemmé jelölte ki a Déli Körvasutat (2572-135/2023. nyt.sz.).

A képre kattintva nézhető meg az RTL videóriportja:

A rendelet 2. § (1) bekezdése nem kedvez a lakosoknak, mert az gumicsontként csak "ténylegesen vagy potenciálisan kiemelt jelentőség"-et említ. Ha ez alapján bármely hivatalos szerv a rendelet hatálya alá esőnek tekintené a Déli Körvasutat, akkor észszerűségre is hivatkozhatunk, hogy fegyveres konfliktus miatti veszélyhelyzet ideje alatt nem javasolt megbontani egy védelmi szempontból akár csak "potenciálisan" is jelentős létesítményt.


Jó ez a honvédelemnek?

Ráadásul a katonai indoklás esetében nem csak a lóláb lóg ki, hanem maga a ló is, hiszen 2019-ben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Karának adjunktusa készített egy elemzést, amiben katonai biztonsági szempontból vizsgálta a magyarországi vasúthálózatot. Ebben arra a megállapításra jutott, hogy katonai szempontból nem a vágánybővítés a megoldás, hanem az alternatív vasúti dunai átkelés megteremtése. Ezt írja a tanulmányban: a "harmadik vágány sem megoldás, hiszen ez a fejlesztés csak az állomásköz létező műtárgyainak áteresztőképességét növeli meg, valódi alternatív útvonalat nem biztosít" (...) "Egy jó megoldás a jelenlegi helyzet kezelésére egy Budapestet elkerülő kétvágányú villamosított vonal, a „V0” vonal lehetne." 


Újabb pofon a jogállamiságnak

Ha ez nem lenne elég, ezt rendeletet föl lehetne használni a jogállamisági eljárásban, feltéve hogy létezik még olyan EU-s szerv, amelyik foglalkozik ezzel. Az ugyanis, hogy az Alaptörvény törvényi rendelkezéseket felülíró rendelet alkotására hatalmazza fel a kormányt, szerintünk egy elég nyilvánvalóan jogállam ellenes tény. Korábban azt szoktuk meg, hogy ehhez a köztársasági elnöknek volt "joga" szakminiszteri ellenjegyzéssel, de erre veszélyhelyzet vagy más rendkívüli állapot hiányában nem volt példa.



Szakértők szerint a - közel 20 hónappal az orosz-ukrán háború kezdete után megjelent – rendelet és a kormányhivatali végzések több részletben is ellentmondásosak, és életszerűtlenek. 

A 2023. október 25-i kormányinfón egy újságíró a Déli Körvasút katonai céljaira kérdezett rá. Gulyás Gergely válasza felért egy beismerő vallomással: "Olyan megoldást kellett keresni, ami lehetővé teszi azt a konszenzust, ami a Főváros és a Kormány között ezen a területen fennáll, hogy a Déli Körvasutat ezen a nyomvonalon és így megépítjük és nem veszítjük el az erre rendelkezésre álló uniós forrásokat..." Ez lenne tehát a "megoldás", hogy katonai célúvá minősítenek át valamit, hogy így kaphassanak pénzt az Európai Uniótól? Gulyás nem is merte mindezt jogszerűnek nevezni, és már előre is vetítette, hogy ez a rendelkezés bizony meg lesz támadva. Az Uniónál a projektre "félretett" pénzre való hivatkozás pedig egy megalapozatlan állítás. A finanszírozás nem így működik, hanem pályázatok versenyeznek és az Európai Bizottság dönt végül, hogy melyik beruházást támogatják anyagilag.

A kormányinfós kérdés és válasz itt hallgatható meg 1:34:39-től:


Keresd a pénzt! - A 101 milliárdos előleg hatása

Egyesületünk már jó ideje jelezte, hogy a kormányberuházótól 101 milliárd forintos előleget kapott Mészáros Lőrinc építő megacége (V-Híd Zrt.) a Déli Körvasútra. Ezt a tényt nemrégiben a  minisztérium (EKM) is megerőstette. Ebből a pénzből talán mára már egy fillér sem maradt, pedig még nem is épült semmi. Ezért erőltetik annyira a beruházást, mert a kivitelező már nem tudja visszafizetni az előleget, a V-Híd Zrt-t pedig nem hagyja bedőlni az igazi gazdája (a kormány). A mostani katonai célúvá minősítés is ebbe az irányba mutat. Lázár miniszter úrnak küldött levelünkben megoldást kínálunk arra a problémára, amit a 101 milliárdos előleg elszivárgása jelent. Ha a kormány mégis át tudja tervezni a Fertő tavi beruházást, mert a nemzetgazdasági hátrány és a társadalmi nyomás nyilvánvalóvá lett, akkor ez a Déli Körvasút esetében is lehetséges. A pénzek átcsoportosítsa pedig a V0 tehervasúti elkerülő megépülését is elérhető közelségbe hozhatná.



Az oknyomozó sajtó cikkei a témában:

Hatalmas “létfontosságú katonai projektre” készül a kormány a belvárosban az ukrán háborúra hivatkozva (Szabad Európa)

- Katonai célú beruházássá nyilvánította a Déli Körvasutat a kormány (Átlátszó)

Orbánéknak nem számít a törvény, ha katonai ügyről van szó (Hírklikk)

Hadászati központ lesz a kormány szerint Újbuda :-) (Lokálpatrióta)

Gulyás elismerte, hogy a Déli Körvasút nem katonai célokat szolgál (HVG)

- Gulyás Gergely elismerte: a Déli Körvasút ügyében meg akarják téveszteni az Európai Uniót (Hírklikk)


Újbuda felelős politikusainak nyilatkozatai:

„Lex Újbuda” - Katonai beruházássá nyilvánította a kormány a Déli Körvasutat (Dr. László Imre, Újbuda polgármestere)

- Mindig van lejjebb: a Fidesz katonai célúvá minősítette a Déli Körvasút beruházást (Orosz Anna, Újbuda parlamenti képviselője)

A kormány azért tette katonai célúvá a Déli Körvasutat, hogy kibújhasson a környezetvédelmi jogszabályok alól
  (Kreitler-Sas Máté önkormányzati képviselő)


Korábbi cikkeink a témában:

Alternatíva javaslat a Déli Körvasút beruházáshoz

Méregraktárat is kiszolgálna a Déli Körvasút a Budapest-Belgrád tehervonal folytatásaként

2023. április 20., csütörtök

Megkésett lakásfelmérések a Déli Körvasút mellett élőknél

A Vibrocomp levélben kereste meg az érintett lakók egy részét, hogy felmérik a lakások állapotát. Kivitelezésre hivatkoznak anélkül, hogy lenne rá engedélyük, hiszen azonnali jogvédelem alatt áll a hatásterület. Ebből is látszik a beruházó arroganciája és az, hogy mennyire semmibe veszik a bíróság döntéseit, legyen szó az első per itéletéről, vagy a folyamatban lévő per bírói jogvédelméről. Mi alapján dönthetnének válaszukról a lakók?



A túlépített beton Újbuda vízióját Balog Gábor plakátja tárja elénk

Április 6-tól kezdte volna felmérni a lakások állapotát a Vibrocomp. Május végéig várják a lakók válaszát, ahogy az itt is olvasható levelükből kiderül: ÉRTESÍTÉS 

A levél szerint a fővállalkozó V-Híd Zrt. kivitelezési munkálatokat végez a régióban, ezért a lakókat arra szólítják fel, egyeztessenek időpontot, és tegyék lehetővé a lakásuk állapotfelmérését, hogy az építkezés miatt keletkezett károkat egyértelműen beazonosíthassák majd.

Újbuda Önkormányzatát csak április 17-én, hetekkel a lakosság megkeresése után tájékoztatta minderről a V-Híd Zrt. A friss önkormányzati állásfoglalás itt olvasható: Nyílt levél a Hamzsabégi Sétány Környékének lakóihoz Újbuda polgármestere László Imre az alábbi szavakat fűzte hozzá a levélhez:



A POPÉK osztja az kerületvezetés állásfoglalását és az alábbi gondolatokat fűzi a kivitelezők leveléhez. 

Mi indokolja a határidőt?

Épületek állagromlása kivitelezés és üzemelés alatt jelentkező rezgések miatt lehetséges. A rezgésterjedésre a per alatt álló környezetvédelmi engedély vonatkozik, és elképzelhetetlen, hogy olyan vizsgálati eredményt mutasson föl a kivitelező, amit a bíróság figyelembe vehet. Az értesítés szerint a kivitelező jelen időben kivitelezési munkálatokat végez a címbeli régióban, ami a helyszínen láthatóan nem igaz, és a per miatt a közeljövőben se kezdheti meg a munkálatokat. Ezért sem lehet indokolt a május 31-i határidő. A per már folyamatban van, mert a környezetvédelmi hatóság kiadta a környezetvédelmi engedélyt. Elképzelhetetlen, hogy a következő hónapban megtörténjen minden hiányzó vizsgálat és azt a hatóság figyelembe vegye. Ehhez módosítani kellene a környezetvédelmi engedélyt új eljárás keretében, de arra nem elegendő az egy hónap.

Mi lesz a mérési adatok sorsa?

Elsőre feltűnik, hogy a hirdetményen csak nagy általánosságban közlik, kik kaphatják meg a felvételeket és a felmérési eredményeket: megrendelő, építtető, mérnökszervezet, helyi önkormányzat

Meglehetősen érzékeny, emberek magánéletét érintő adatokról van szó. Akik megkapják, milyen garanciákat vállalnak az adatok bizalmas kezelésére? Ilyen garancia lehet, ha minden egyes lakóval szerződést kötnek a felmérésről és az adatkezelésről, és ennek része minden olyan személy nyilatkozata, aki megkaphatja az adatokat. Ez nem egyszerű dolog, ennek fényében a május 31-ig szóló határidő etikátlannak tekinthető, amit súlyosbít, hogy mi, mint lakóknak segítő szervezet teljesen önkéntes alapon működünk, tehát olykor csak hetekkel később tudunk reagálni egy-egy felhívásra. Ezt a határidőt egyébként valószínűleg semmilyen jogi érvvel nem tudják alátámasztani, így az az ingatlantulajdonosok megfenyegetése, hogy ha addig nem egyeztetnek egy legkésőbb június 15-i időpontot, akkor nem vállalnak felelősséget kivitelezés alatt keletkező károsodásokért. Az ingatlanjuk állapotát és értékét féltő lakókat máris nyomás alá helyezték. Ezek alapján erősen aggályos magánlakásokba beengedni a magas lóról kinyilatkoztató kivitelező képviselőit.

Mi biztosítja a mérési adatok valódiságát?

Nem tesznek róla említést, hogy a lakók a helyszíni jegyzőkönyveket és a fényképeket közvetlenül a felmérést követően átvehetik-e, illetve a felmérés korrektségét milyen szakmai felülvizsgálat igazolja. A felmérés akkor tekinthető korrektnek, ha annak jogkövetkezménye is van, tehát igazságügyi szakértő (statikus) vizsgálja felül. Ellenkező esetben a kivitelező utólag manipulálhatja a felmérés eredményeit, beleértve a fényképeket is - jóhiszeműek vagyunk, de az építtető (vélhetően BFK/NIF-jogutód) korábbi vezetőiben semmi okunk nincs megbízni. Magyarán, ha nem lehetséges az adatok azonnali átvétele, és nincs egy a kivitelezőtől igazolhatóan független felülvizsgáló (igazságügyi szakértő), akkor a kivitelező csak elháríthatja a felelősségét. A lakóknak csak akkor érdemes bármit is aláírniuk, ha szavatolt a felmérés korrektsége.

Mennyire alapos a felmérés?



Repedések, süllyedések és szétválások a hatásterületen (Kanizsai utca 10. és Hamzsbégi út 13.), de a lakásokon belül is nyoma van a rezgésterhelésnek...

A rezgés miatti állagromlás összetett folyamat, aminek az előrejelzéséhez nem elégséges meglévő repedéseket szemrevételezni, komplett statikai felmérés szükséges az épületek biztonságban maradásához. Ezt számon kell kérni a kivitelezőn.

Érinti-e mindez az ablakcserét? 

Észszerűtlen, hogy a kivitelező úgy menjen ki lakásokat felmérni, hogy ne vizsgálja meg a nyílászárócserék lehetőségét, feltéve, hogy ezt komolyan nyújtani kívánja a lakóknak. Márpedig ezek megvizsgálásáról nem írtak az értesítésben. A nyílászárócseréknek előnye, hogy csökkenthető a lakások hővesztesége, azonban ez csak megfelelő épületfizikai állapot esetén lehetséges. Az épületfizikai állapot megfelelőségéhez a kivitelezőnek meg kell ismernie a különböző korokban épült falazatok rétegrendjeit, és harmatpontvizsgálattal kell igazolnia, hogy légtömör nyílászárók mögé zárhatja-e a lakásokat. Ellenkező esetben rossz levegőminőségűek lehetnek a lakások, és a hőszigeteletlen falazatok hőhídjainál a penészedés kockázata igen magas. Ez ellen lehet műszakilag védekezni, csak ahhoz hőszigetelés és/vagy hővisszanyerős légtechnika beépítése is szükséges. Mindezen vizsgálatok és beavatkozások tervezése ennyi ingatlan esetén a kivitelező részéről több évnyi mérnökmunkát igényel. Mivel a vasúti beruházás kivitelezésének a zajhatásaihoz is - elkerülhetetlen esetben - engedélyezési feltétel a passzív zajvédelem, elmondható, hogy az épületfizikai beavatkozások elkészülte előtt a vasúti beruházás a peresített engedély esetleges jogerőre emelkedése esetén sem kezdhető meg. Márpedig a passzív zajvédelemmel érintett ingatlanok komplett épületenergetikai felújításának az elkészülte után esedékes károsodások is előfordulhatnak, olyan időszakban is, amikor a kivitelező esetlegesen megszűnhet, vagy más ok miatt nem lesz elérhető a lakók számára.



Zajmérés a Hamzsabégi sétányon - néha egymás hangját sem halljuk...

Ki akar csukott ablak mellett élni nyáron?

Csak az akarjon passzív akusztikai megoldást, aki elfogadja, hogy folyamatosan csukott ablakok mellett él a továbbiakban, minimális szellőztetés nélkül. A koronavírus járvány világosan rámutatott arra, hogy a szellőztetés és a nyitott ablak hiánya növeli a megbetegedés súlyosságát és a megbetegedések esélyét, jelentősen rontja a mentális állapotot. Ezekben a házakban ráadásul nincs mesterséges szellőztetés a légpótláshoz. Nem gondoljuk, hogy be kellene dőlni az ablakcsere csábító ajánlatának. Még akkor sem, ha valaki a fűtési költségeken szeretne csökkenteni azzal, hogy új ablakokat kap a régiek helyett. Más szempontból nagy lesz a veszteség, nagyobb, mint a fűtésköltség.

Korábbi cikkeink a témában:





Fáklyás felvonulás lesz a Hamzsabégi sétányért, a fakivágások ellen 

Szabotálja a kormányhivatal a civilek bírósági keresetét 

Újra per alatt a Déli Körvasút, vágják a fákat - Karácsony Gergely miért hallgat?

Déli Körvasút - perek és lemondások

Újabb közmeghallgatás, újabb színjáték a Déli Körvasút ügyében

Így indokolja a bíróság a Déli Körvasút engedélyének érvénytelenségét




2023. január 20., péntek

Bírósági végzés tiltja a Déli Körvasút kivitelezését

Egyelőre megmenekültek Újbuda fái. Azonnali jogvédelmet kapott a hatásterület, nem lehet kivitelezési munkákat - így fakivágást sem - végezni a Déli Körvasút vonalán. A bíróság behívta a környezetvédelmi engedély elleni perbe a Fővárost és Ferencvárost is. Az Európai Bizottság nem szokott ilyen többszörösen problémás és jogerősen elmarasztalt beruházásokra anyagi forrást biztosítani.



Bár a kormányhivatal késleltette a civilek (PoPÉK & Védegylet) és az Újbudai Önkormányzat keresetét, a kivitelező (Mészáros Lőrinc, V-Híd Zrt.) pedig illegális fakivágásba fogott egy majd egy éve érvénytelen építési engedély alapján, mégis eljutottunk odáig, hogy a Fővárosi Törvényszék január 19-i végzésében halasztást írt elő a Kelenföld és Ferencváros közötti vágánybővítés (Déli Körvasút) kivitelezési munkáira, amíg a per le nem zárul. Ezt az azonnali jogvédelmet persze megfellebbezi az alperes a Kúriánál, tehát a közeljövőben fog kiderülni, hogy hosszú életű lesz-e ez a halasztó rendelkezés. Amíg érvényben van, a fák biztonságban vannak.



A teljes végzés a képre, vagy ide kattintva olvasható. Ahogy a döntés fogalmaz: [...] a bíróság akként foglalt állást, hogy kiemelt közérdek fűződik ahhoz, hogy a fák kivágására, mint visszafordíthatatlan környezeti károkozásra kizárólag azt követően kerülhessen sor, ha a bíróság a környezetvédelmi engedély jogszerűségét érdemben elbírálta."

Frissítés 2023. június 28-án:
Az Ítélőtábla is helyben hagyta az alperes által megtámadott azonnali jogvédelmet. A végzés itt található: 1.Kpkf.750.260/2023/3.)

Időről-időre az Európai Bizottság dönt  a CEF2 alapból finanszírozható pályázatokról, köztük a Déli Körvasútéról is. Őszintén reméljük, hogy nem hagyják figyelmen kívül azt, hogy a projekt egy tavalyi elmarasztaló ítélet után újra a bíróságon van és már azonnali jogvédelem védi a hatásterületet.

A helyi civilek mindezek mellett fenntartják a riadóláncot és éber jelenlétre buzdítják a lakosokat, hiszen a viharfelhők még nem vonultak el. Mindazonáltal a PoPÉK és a Védegylet köszöni a kerületvezetés, valamint Kreitler-Sas Máté és az LMP segítségét közös ügyünkért való küzdelmünben!

A bíróság megtiltotta a Déli Körvasút miatti favágásokat (Index)





Egyesületünk korábbi írásai a témában:

Fáklyás felvonulás lesz a Hamzsabégi sétányért, a fakivágások ellen 

Szabotálja a kormányhivatal a civilek bírósági keresetét 

Újra per alatt a Déli Körvasút, vágják a fákat - Karácsony Gergely miért hallgat?

Déli Körvasút - perek és lemondások

Újabb közmeghallgatás, újabb színjáték a Déli Körvasút ügyében