A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK NÉHÁNY MONDATBAN:

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy NEM vagyunk vasútellenesek. Egyesületünk nem az elővárosi személyvonatok tervezett nyomvonalán szeretne módosítani. Nem ellenezzük a BFK Déli Körvasút nevű beruházását, amennyiben az valóban az elővárosi vasúthálózat fejlesztéséről szól - azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Újbuda közepén egy transzeurópai teherfolyosót (is) bővítenének a beruházás keretei között, ahelyett, hogy a 2011 óta tervezett V0 teherkörgyűrű megépítésével kivezetnék a tranzit teherforgalmat a fővárosból. A Hamzsabégi sétány mentén fejlesztendő teherfolyosó így a tervezett Budapest-Belgrád-vasútvonal folytatása lenne Nyugat-Európa felé. A közel 1 milliárd eurós árat többek között a tehervonatok miatt építendő, extra drága, több emelet magas beton támfal és zajvédő fal: a kilométereken keresztül húzódó csőkígyó indokolja, amely örökre megváltoztatná lakóövezetünk és az egész kerület arculatát. Meggyőződésünk, hogy a beruházásnak ez a része nem indokolt, a 21. században a tranzit teherforgalomnak nincs keresnivalója egy fővárosi, sűrűn lakott területen. A jelenlegi tervek átgondolására kérjük a döntéshozókat a sínek közelében élő lakosság és a vasút mentén kialakult erdős, ligetes park, a jelenleg is létező zöldfolyosó megőrzése érdekében. Legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik! Céljainkról, történetünkről és javaslatainkról bővebben a BEMUTATKOZÁSban és az ONLINE PETÍCIÓban olvashatnak. (a jobb oldalon)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fakivágás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fakivágás. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. február 12., hétfő

Újabb demonstráció az élhető környezetért és a fenntartható vasútért febr 17-én, 15 órakor a Hamzsa futókörnél!

Múlt szombaton is megmutattuk a közösség erejét. Úgy döntöttük újra és újra látszódnunk kell, segítsetek ebben újra és újra! Helyszín időpont azonos a múltkorival. (02.17, 15h, Hamzsa futókör).

A Facebook esemény linkje: https://www.facebook.com/events/7325709387508268

Ahogy az várható volt a töltés utána park többi részét is kezelésük akarják vonni. Kedden a kordon telepítését megállítottuk, de szükség van minden szemre. Február 13-án feljelentést is tettünk, mert a kivitelező a sétány területére kezdte tolni a kordonokat, holott az önkormányzat határozottan jelezte, hogy ehhez nem járul hozzá. A feljelentés szövege itt olvasható: Feljelentés_20240213_185359

- Kérjétek a popek.egyesulet@gmail.com-on a felvételeteket a riadólánc csoportba.

- Szintén ezen az email címen keresztül tudtok további információkat szerezni a kártérítési perekről, és hogy hogyan tudtok csatlakozni a perhez

Szombaton (febr. 17.) is adunk tájékoztatást, illetve az eseménynél is megosztjuk a lényegi információkat.

Védjük az értékeinket amíg lehet!

Terjesszétek az esemény hírét és a fejleményeket is! Mutassuk meg a közösség erejét, hívjuk fel az önkormányzat, a képviselőink figyelmét, hogy most van az utolsó pillanat, amikor egyértelműen kiállhatnak mellettünk, értünk a választóik érdekeiért!

Mi történt múlt szombaton?

Február 10-én délután 3-kor demonstrációt tartott a POPÉK Egyesület és a helyi lakókat tömörítő Hamzsabégi Riadólánc a Hamzsabégi sétányon, a Budafoki út és Bartók Béla út között. Köszönjük minden résztvevőnek és támogatónak! Őrizzük a lángot és osszátok meg további harcostársakkal, hogy minél többen hallják meg a történetünket! 

A demonstráció célja ismét, hogy a „Déli Körvasút II.” (Budapest-Kelenföld–Ferencváros vasútvonal kapacitásbővítése) beruházás olyan tervek alapján valósuljon meg, amelyek nem vágják ketté Európát a több mint 5 évig húzódó építkezés alatt, utas- és helyilakó-barát megoldást nyújtanak, a végeredmény egy klímabarát menetrend a vasúton és megmaradó fák a parkban.

Miért kell még most is  demonstrálni?

Jelenleg gőzerővel folyik a munka a paragrafusok mögött is, mert a civilek összesen hat bírósági beadvánnyal éltek az élhető környezetért. A helyszínen ennek ellenére körbekordonozták a vasúti töltést, és olyan fákat vágtak ki, amelyek megfelelő MÁV-karbantartás esetén ugyan eleve nem nőhettek volna ki, de nem is fenyegették a vasútbiztonságot, tehát a kivágásuk engedélyköteles lett volna. Olyan jogellenes lépéseket tesz a beruházó minisztérium (az ÉKM), amelyeket a hatóságok nem kérnek számon. Már beruházás ötletgazdája és a tervek megrendeléséért felelős Vitézy Dávid is azt nyilatkozta egy podcastban, hogy a bírósági ítéleteket meg kell várni a kivitelezés megkezdése előtt – politikus nyilatkozata mögött természetesen mindig látni szükséges a politikai szándékot.

Hogyan lehet elérni, hogy a vasúti menetrend kínálati legyen, és sétány is zöld maradjon?

Alapvető probléma, hogy a forgalmi tervhez a megvalósíthatósági tanulmány (MT) készítői önigazolásgyártás érdekében nem publikáltak zavarérzékenység-vizsgálatot. Ennek a várható rossz eredménye több fórumon is elhangzott, így gyakorlati viszonyok között fenntarthatatlan az MT-ben tervezett menetrend, a valós kapacitásbővítés ettől jelentősen elmarad. Ezt az MT gazdasági fejezetével lehetne cáfolni, amit volt NIF az infotörvényre hivatkozva nem tett köznyilvánossá. Jelentősen kisebb haszonért kevésbé éri meg drága beton- és acélműtárgyakat építeni. Ezek építési módszerét köznyilvános tervek hiányában a volt BFK bemutatója alapján ismerhetjük. Ismert kapacitáselosztási gyakorlat, hogy zavar esetén nem a jobban fizető tehervonatokat mondják le, hanem a személyszállítókat (azon belül is az elővárosiakat). Ez alátámasztható a MÁV-Start Zrt.-től kapott adatszolgáltatással. Így a gyakorlati kapacitáselosztást nézve ez a beruházás a tehervonatokról szól, holott a fuvarozóknak se ez a megoldás az érdekük (indoklást ld. lejjebb). A kínálati menetrendnek létezik szakmai definíciója (ld. pl. Wikipédián). Alapvetően mi az EU Fehér Könyve közlekedéssel kapcsolatos klímacéljai szerint értelmezzük, melyek szerint 2030-ig minden ágazatban 2-szeresére kell növelni a kílmabarát közlekedés (benne: a vasút) kapacitását. A hazai vasúton teherszállítás és a távolsági személyszállítás (benne: a nemzetközi) terén ez jó célnak tekinthető. Budapest elővárosi közlekedésében viszont Érden és Monoron reggelente utaslemaradás jellemző, ezért autózással versenyképes zsúfoltságkezelés ennél is nagyobb kínálatbővítéssel lehetséges. Erre a „Déli Körvasút II.” (ami Érd és Monor viszonylatában pont nem lenne „körvasút”, inkább átmérő) a 3 és szakaszosan 4 vágánnyal viszont akkor se lenne alkalmas, ha sikerülne zavarmentesen leközlekedtetni az MT szerinti vonatokat:

- Egyre többen figyelnek fel a Déli Körvasút ellentmondásaira

- Tényleg zöld a Déli Körvasút?

Az MT általánosan számol 2-szeres mennyiségű vonattal a 1,5-szeresére bővülő pályán (a mai 8 helyett 16 vonatpár/órával). Ezen belül az elővárosi motorkocsik számát növelnék jobban – amivel önmagában egyetértünk –, de a másik két ágazat nem érhetné el az EU kímacéljainak és a nemzetgazdasági érdekeinknek megfelelő szintet sem. Így ezzel a műszaki tartalommal semmiképp sem „zöld” beruházás.


Mi a megoldás?

Erre a POPÉK Egyesület korábbi tervek és szakmai nyilatkozatok alapján kidolgozott egy alternatívajavaslatot:

- Alternatíva javaslat a Déli Körvasút beruházáshoz

A bejegyzéseinkben bemutattuk a V0 nevű teherforgalmi vasútvonalat (itt, itt és itt), amely a tranzit számára jelentene kínálatot. Ennek a megvalósításáról a kormány már 2013-ban döntött. Jelenleg a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület tervezi olyan módon, hogy ütemezetten megvalósítható legyen rajta a 2-szeres kapacitásbővítés a mai budapesti korridorhoz képest. Ez alternatívát nyújtana az M5-M0-M1 autópályatengelyen közlekedő kamionkaravánnak is. A személyszállítás szempontjából elmondhatjuk, hogy szerelvényméretek és menetdinamikai tulajdonságok miatt két tehervonat más pályára terelésével öt új személyszállító vonat beilleszthető a menetrendbe. Mivel a ma itt közlekedő vonatok fele tehervonat, ez 3,5-szeres kapacitásemelés itteni fejlesztés nélkül. Előztető állomások és digitális KÖFI (ún. központi forgalomirányítás) révén ez 20-30%-kal megbízhatóan továbbemelhető, amivel megvalósul a kínálati menetrend. A vasúthálózatunk sajátosságai miatt ennek a személyforgalmi kapacitásemelésnek több mint a fele már a V0 dunai ütemének a megépülése után realizálható.

A fentiek alapján igen kis hasznosságú az a beruházás, ami 5 évig kettévágja Európát, és addig zajban, szállóporban kell miatt élnie 20 ezer újbudainak. Így teljesen szükségtelen a fák és az aljnövényzet eltávolításával járó élővilágpusztítás. Ezek tudatában szükségtelen elszenvedni a környék ingatlanjainak az értékcsökkenését. Szükségtelen továbbá konzerválni azt a kockázatos állapotot, hogy katonai és vegyianyag-szállítmányok haladnak egy nagy népsűrűségű terül lakóházainak az ablakaitól 30 m-re, a Szt. Imre Kórháztól 200 m-re, valamint állomásokon és megállóhelyeken át. A környezeti hatásvizsgálat keretében készült haváriaterv minden vizsgált eseményt kiskockázatúnak tart, így kiürítésre vagy más intézkedésre nem tartalmaz javaslatot.

12 méter sem elég?

Megjegyezzük, hogy a töltéskoronán a Honvédség által előírt vágányszélességből (4 m) is elfér három (12 m), mert eleink igen előrelátóan építették ezt a töltést. Így ha valamely döntéshozó az elkészült Duna-híd láttán érzelmi alapon a fentiek ellenére vágánybővítést akar, azt támafalalépítmény nélkül úgy megépíthettetheti, hogy mellé kipróbált, megfelelés-igazolt zajvédő fal is elhelyezhető.



Korábbi cikkeink a témában:



Uniós panasszal éltünk a Déli Körvasút vonalának militarizálása miatt 

RIADÓKÉSZÜLTSÉG! - Felhívás a sétányvédők felé

Újabb jogi eljárások a Déli Körvasút körüli jogsértések miatt

Nyílt levél a döntéshozóknak a Déli Körvasútról

Hadi körvasút lett a Déli Körvasút - a kormányberuházó újabb jogtiprása

Alternatíva javaslat a Déli Körvasút beruházáshoz

Méregraktárat is kiszolgálna a Déli Körvasút a Budapest-Belgrád tehervonal folytatásaként




2024. február 6., kedd

Nem adjuk fel! Sétányvédő demonstráció a Hamzsabégin

A Hamzsabégi Riadólánc tagjai demonstrációt szerveznek. Bár a fűrészek zúgnak nem adjuk fel, a bírósági döntések nem véglegesek. Jelenleg a jogi szürkezónában irtanak, de a sétány területén tilosban járnának.

Legyünk sokan szombaton (február 10.) 15:00-tól!
15:00-15:30 Gyülekező és tájékoztató a Budafoki úthoz közeli futókörnél.
15:30-tól menet a Bartók Béla útig. Csatlakozzatok, menet közben is, akár csak egy szakaszra!

Fontos információkat osztunk majd meg a további lehetséges lépésekről.

Most még a szél elfújja a elkerítést, de a több, mint 10 méteres betonfal egész életünkre és az utánunk jövőkére is itt marad, és a vele járó pusztítás!
Osszátok meg az esemény hírét szóban írásban, élőben és online. Mutassuk meg hogy van közösség és használjuk az erejét!




Küzdjetek a lakhelyetekért, környezetetekért, az életetekért!

Hallassuk a hangunkat, különben mindent elvesznek tőlünk! Szombaton ott a helyünk. Számítunk a lakosságra, a civilekre, az önkrományzatra, a sajtóra, mindenkire. Febr. 10. szombat, 15h.

Facebook esemény linkje: https://www.facebook.com/events/804082361528420/

Korábbi cikkeink a témában:

Uniós panasszal éltünk a Déli Körvasút vonalának militarizálása miatt 

RIADÓKÉSZÜLTSÉG! - Felhívás a sétányvédők felé

Újabb jogi eljárások a Déli Körvasút körüli jogsértések miatt

Nyílt levél a döntéshozóknak a Déli Körvasútról

Hadi körvasút lett a Déli Körvasút - a kormányberuházó újabb jogtiprása

Alternatíva javaslat a Déli Körvasút beruházáshoz

Méregraktárat is kiszolgálna a Déli Körvasút a Budapest-Belgrád tehervonal folytatásaként

2024. január 23., kedd

Fokozódik a riadókészültség: nyílt levél a Hamzsabégi sétány "átadásáról"

Újbuda Önkormányzata azt a tájékoztatást kapta, hogy a Déli Körvasút beruházója 2023. január 25-én elindít egy munkaterület átadás-átvételi eljárást anélkül, hogy a kerületvezetés erre engedélyt adott volna. Csak meghívót kaptak, hogy asszisztáljanak az "átadáshoz". Nyílt levélben kértük az Önkormányzatot, hogy ne engedjen a megfélemlítésnek. Eközben folyamatos a riadókészültség. Kérdés, hogy mi lesz az önkormányzati tulajdonú sétánnyal...



A nyílt levél lejjebb olvasható, de előbb a riadóláncról: MÁV KEZELÉSŰ TERÜLET vs. ÖNKORMÁNYZATI TERÜLET

Amint látható, a munkások elkezdtek vagdosni a töltésen. A kordon mögött maradtak egyelőre a MÁV kezelésű területen, de így is tragikus pusztítás folyik. Az élőláncot csak akkor tudjuk megvalósítani, ha önkormányzati területen (azaz a sétány belsejében) jelennek meg munkagépek, vagy kezdenek el fákat kivágni. Ez még nem jött el. De ha bekövetkezne, nagyon fontos, hogy sokan megjelenjünk! Az önkormányzat is kijön, de a lakók résztvétele a legfontosabb. Figyeljétek a riadóláncot, a hamzsás fórumokat! Aki még nem csatlakozott, tegye meg: popek.egyesulet@gmail.com

TEGYETEK AZÉRT, HOGY A SÉTÁNY NE LEGYEN NOSZTALGIA!    

Mi van a töltéssel? Tudunk-e valamit tenni a töltésen (a mostani kordon mögött) végzett pusztítás ellen?

Ha MÁV területre hívunk rendőrt, csak szétteszi a kezét, hogy magánterület. Tudjuk, mert próbáltuk. A töltés egy olyan jogi szürkezóna, ahol a beruházó képviselői közlekedhetnek, annak ellenére, hogy jogtalanul vannak ott. A Déli Körvasút ferencvárosi oldalán ugyanez történt egy éve: ott is jeleztük, hogy a V-Híd törvénytelenül van ott. Végigtarolták a töltést. Később az ottani önkormányzat megbírságolta a V-Hidat 300 millió forintra illegális fakivágás miatt. A kivitelező nem hajlandó fizetni, most perre mennek. Itt is lesz következménye a pusztításnak (bár ez sovány vigasz).

Az Önkrormányzathoz írt nyílt levelünk szövege pedig a következő:

Tárgy: Újbuda területének jelentős részének átadása a Déli Körvasút beruházás céljából 2024. január 25-én.

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Alpolgármesterek!
Tisztelt Képviselőtestület!
Tisztelt Gazdasági Bizottság! Tisztelt Környezetvédelmi és Klímavédelmi Bizottság!

Közismertté vált, hogy 2024. január 25-ére kitűzték a Déli Körvasút beruházással érintett, Újbuda szinte teljes területének átadását, így többek között a Hamzsabégi utat, Dombóvári utat, Sárbogárdi utat, dr. László Imre Polgármester úr közreműködésével.

Tisztelt Polgármester úr, a Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület - POPÉK – nevében az alábbi tisztelettel teljes, de ugyanakkor határozott kérelemmel fordulok Önhöz: Kérjük, hogy a folyamatban lévő perek jogerős befejezéséig az önkormányzat ne adja át Újbuda jelentős területét a beruházónak, és az erről szóló döntést terjessze a szakbizottságok véleményével a Képviselőtestület elé!


Rendkívüli kérelmünket a következő indokokkal támasztjuk alá:

1. Nem kisebb részterületeket, hanem Újbudának a beruházással érintett szinte teljes területét kéri a beruházó átadni. Ebben az esetben véleményünk szerint indokolt, hogy az önkormányzati tulajdonnal kapcsolatban az Alaptörvény 32. cikke (1) bekezdés e) pontjára tekintettel az önkormányzat képviselőtestülete közvetlenül gyakorolja a tulajdonosi jogokat. 

Alaptörvény 32. cikk (1) A helyi önkormányzat a helyi közügyek intézése körében törvény keretei között […] e) gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat;

2. Köztudomású, hogy a 2023. november 23-án kiadott környezetvédelmi engedély jogellenességére hivatkozva per van folyamatban a Fővárosi Törvényszéken, valamint felülvizsgálati per folyik a Kúria előtt is. A perek esélyt adhatnak arra, hogy engedély a tervezett beruházásra jogszerűen nem adható. A terület átadásával azonnal – napokon belül - több mint 1000 fa kivágását kezdik meg. A visszafordíthatatlan környezeti károkozásra az előkészületek már folynak. Minden további munka hatalmas környezetrombolással jár majd. Pernyertességünk esetén a jelentős vagyoni és nem vagyoni károkozás polgári jogi felelősségén túlmenően büntetőjogi felelősség is felmerülhet a környezet büntetőjogi védelme körében a Btk. 241. §-a alapján.

Környezetkárosítás 241. § (1) Aki a földet, a levegőt, a vizet, az élővilágot, valamint azok összetevőit jelentős mértékű szennyezéssel vagy más módon […] c) olyan mértékben károsítja, hogy annak természetes vagy korábbi állapota nem állítható helyre, bűntett miatt […] c) pontban meghatározott esetben két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

3. Az esetleges polgári- és büntetőjogi felelősség elkerülése érdekében sem Polgármester úr, sem az Önkormányzat nem köteles engedni az olyan jogszabályi kényszernek (tulajdonosi terület átadása), amely miatt - későbbiekben – bármilyen felelősség terhelheti, és emiatt számon kérhető legyen. Nagy köszönettel tartozunk Polgármester úr eddigi kiállásának és a Gazdasági Bizottságnak, hogy az eddigi területátadási kérelmeket elutasították. Köszönjük továbbá Alpolgármester asszony és valamennyi segítő önkormányzati képviselőnek, hogy küzdelmünkben részt vesznek. Kérjük Tisztelt Polgármester urat, hogy mindezekre tekintettel a kért területek átadását a perek jogerős befejezéséig utasítsa vissza. Az ügy széles körben érinti a lakosságot, ezért tervezzük, hogy levelünket „Nyilt levél” formájában is közreadjuk. 

Tisztelettel, POPÉK

Az Önkormányzat válaszlevelében jelezte, hogy nem járul hozzá területei átadásához. Megjegyezték, hogy az EKM és a kivitelező V-Híd Zrt. még az egyébként is jogszerűtlen környezetvédelmi engedély előírásainak sem tudnak megfelelni.











Korábbi cikkeink a témában:

Uniós panasszal éltünk a Déli Körvasút vonalának militarizálása miatt 

RIADÓKÉSZÜLTSÉG! - Felhívás a sétányvédők felé

Újabb jogi eljárások a Déli Körvasút körüli jogsértések miatt

Nyílt levél a döntéshozóknak a Déli Körvasútról

Hadi körvasút lett a Déli Körvasút - a kormányberuházó újabb jogtiprása

Alternatíva javaslat a Déli Körvasút beruházáshoz

Méregraktárat is kiszolgálna a Déli Körvasút a Budapest-Belgrád tehervonal folytatásaként

2024. január 15., hétfő

Uniós panasszal éltünk a Déli Körvasút vonalának militarizálása miatt

A kormány - mint beruházó - éjféli gyorsrendeletekkel csavarja ki a jogérvényesítés eszközeit a civilek és az önkormányzatok kezéből. Miután az azonnali jogvédelemhez való jogot is elvették azzal, hogy a Kelenföld-Ferencváros vasúti szakaszt honvédelmi rendszerelemmé nyilvánították, a civilek az Európai Bizottsághoz fordultak egy hivatalos panaszban. Jelenleg is per alatt van az új környezetvédelmi engedély, sőt, az Alkotmánybírósághoz és az Ombudsmanhoz is panaszt nyújtottunk be, de ezek az eljárások évekig is eltarthatnak, miközben a kormány - mindezt kihasználva - a budai oldalon is elkezdte a Déli Körvasút kivitelezését, visszafordíthatatlan károkat okozva a környezetben.




A Fővárosi Törvényszék már kétszer is megsemmisítette a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét, de a kormányhivatal mindig újra kiadja azt. Az Európai Bizottsághoz benyújtott panaszunk a hatodik,  folyamatban lévő jogi eljárás a Déli Körvasúthoz kapcsolódó beruházói és kivitelezői jogsértések miatt, de lesz egy hetedik is. 

Mi ez a hét eljárás?

1. Perfelülvizsgálati kérelmet nyújtottunk be a Kúriára. Ezt a Kúria Kfv.VII.37.467/2023/2számon befogadta. Erről a Jász-Nagykun-Szolnok "vármegyei" főispánnak tudnia kellett, így meglátásunk szerint minimum aggályos, hogy az új környezetvédelmi engedély kiadásával nem várták meg a Kúria ítéletét.

2. Az új környezetvédelmi engedélyt mind Újbuda Önkormányzata, mind a POPÉK és a Védegylet egyesületek bíróságon támadtuk meg. A felpereseket újra magánszemélyként is erősíti Kreitler-Sas Máté újbudai önkormányzati képviselő. Az alperes most már a Jász-Nagykun-Szolnok "Vármegyei" Kormányhivatal. Keresetünkben is tájékoztattuk a kormányhivatalt arról, hogy a kúriai eljárás is folyamatban van még.

3. Az Alkotmánybírósághoz fordultunk a Kelenföld-Ferencváros vasútvonalat önkényesen és indokolatlanul katonai célúvá minősítő 381-2023-as rendelet miatt.

4. Az Ombudsmannak is beadványt küldtünk, és kértük, tegye meg ő is az észrevételeit az Alkotmánybíróság felé.

5. Újbuda Önkormányzata az Integritás Hatósághoz fordulva tiltakozik a projekt visszásságai miatt.

6. Panaszt nyújtottunk be az Európai Bizottsághoz és petíciót az Európai Parlamenthez, így a teljes eljárás a 381/2023-as rendelet meghozatalával együtt részévé válhat a jogállamisági eljárásnak. Újbuda Önkormányzata is él ezzel a panaszbenyújtási lehetőséggel. A panaszról levélben is tájékoztattuk a Bizottságot: POPEK_EU_C_2024jan15ENG.pdf

7. A társadalmi-gazdasági problémák miatt egy kártérítési (polgári) per elindítása is folyamatban van.


A kormányberuházó trükközései: Lex Újbuda, Lex Pázmány, Lex Hamzsabégi

Lex Újbuda

Miközben a beruházó idén nyáron elkészítette a harmadik környezeti hatástanulmányt (KHT), a kormány tagjai is dolgoztak. Hoztak egy „2000-es” rendeletet az ÉKM projektmegvalósítására való felszólításáról. Ez a rendelet nem került be közlölnybe, vagyis nem titkos, de elhallgatták a köznyilvánosság elől. Hoztak olyan kormányhatározat-módosítót is, ami módosítót módosított, így igen áltláthatatlanná vált. Ennek keretében a EU-finanszírozott keretekből kivették a Külső (Szuglói) Körvasút állomásait, illetve Újbudát érintően Albertfalva vasúti megálló Kelenvölgy felé eső peronjait. Ezt több sajtóorgánum félreértelmezte, és a Déli Körvasút halálhírét keltette, mintha nyugtatni akarták volna Újbuda lakosságát.

Ezt követően a kormány megalkotta a 381/2023. rendeletét, ami szerint kiemelt kormányberuházásokat a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva – törvényi rendelkezésektől eltérve – katonai létesítmények beruházásaival szemben bíróság nem rendelhet el azonnali jogvédelmet. Más jogszabályok alapján a Déli Körvasút nem lehet viszont katonai létesítmény, mert polgári üzemeltetője van, és főként polgári célokra használják. Ennek megfelel, amit a kormányszóvívő kormányifón (kormányzati sajtótájékoztatón) nyilatkozott. Ezt a kormányzati álláspontot az ÉKM vasútért felelős államtitkára később levélben ismegerősítette

Nem is lenne észszerű katonai létesítménynek tekinteni egy olyan vasútvonalat, amire rálátni lakásokból, illetve a lakosság tömegei veszélyeztetettek miatta. 

A józan ész egyébként azt is mondatja velünk, hogy háborús vészhelyzet alatt nem lenne szabad katonai létesítményt megbontani. A beruházót viszont szemmel láthatóan nem érdekli, mi lenne észszerű. 


Lex Pázmány

A kormány új rendeletet alkotott (523/2023. (XI. 30.) Korm. sz.) az építési tárgyak városi szállításának engedélyezéséről. Veszélyhelyzet miatt is felülírja a cselekményeket, és van egy olyan módosítása (626/2023 és 625/2023. (XII. 22.) Korm. sz.), amely szerint a hamarosan induló ügyekre is érvényes. A "Lex Pázmány" alapján állami kiemelt beruházásoknál az eljáró hatóságoknak már nem kell figyelembe venni az önkormányzati változtatási tilalmat és a szükséges közútkezelői engedélyeket már a közlekedési hatóság adja ki (nem az önkormányzatok).

Lex Hamzsabégi

Az Építési és Közlekedési Minisztérium az alábbi levelet fogalmazta meg Karácsony Gergely főpolgármesternek, valamint Baranyi Krisztina és László Imre, Ferencváros és Újbuda polgármesterei részére. A kiszivárgott levél tartalmát most közöljük:

PAT/985 /2024/VASHAT

Tisztelt Főpolgármester úr!
Tisztelt Polgármester Asszony!
Tisztelt Polgármester Úr!

Tájékoztatom, hogy az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2023. évi CVII. törvény 27.§-a módosította a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXII. törvény (a továbbiakban: Vasúti törvény) 44/A. § (16) bekezdést az alábbiak szerint: 

„44/A. § (16) Országos, térségi, elővárosi és városi pályahálózatba tartozó vasútvonalak és a honvédelmi célra használt saját célú vasúti pályahálózatok és vasúti üzemi létesítmények létesítése, felújítása és fejlesztése során a helyi önkormányzati tulajdonban álló ingatlanokon az építtető vagy megbízottja az ingatlanra a tulajdonos előzetes tájékoztatása mellett beléphet, a beruházáshoz szükséges munkákat elvégezheti. Az ingatlan tulajdonosa vagy használója ezen munkák végzését tűrni köteles, azok végzését nem akadályozhatja, valamint ezekért ellenértéket nem számolhat fel.”

A vasúti törvény fent idézett módosítása 2024. január 1. napján lépett hatályba, amely érinti többek között a „Ferencváros-Kelenföld vasútvonal kapacitásbővítésének építési munkái” tárgyú projektet is.

Tekintettel a fentiekre, a projekttel érintett önkormányzati területek vonatkozásában a másolati címzett szerinti Mérnökszervezet által munkaterület átadást kívánunk tartani, melyre a meghívót az
érintett ingatlanok felsorolásával Mérnökszervezet fogja kiküldeni.

Tisztelettel...

A Lex Újbuda/Lex/Pázmány/Lex Hamzsabégi "csomag" elveszi a civilek és az önkormányzatok mozgásterét, módszeresen bontva le még a jogállam illúzióját is. Nem várják meg a bírósági döntéseket, inkább gyorsan letarolnak mindent, amit értékként megvédhetnénk.

Megindult a kordonozás

A második per ideje alatt a beruházó engedély nélkül több ízben végzett államvasúti területen beruházással kapcsolatos munkát. Sajnos jelenleg is ezt teszi - immár a budai oldalon is -, nem törődve azzal, hogy a projekt jogi helyzete több szempontból is tisztázatlan.

2024. január 15-én a kivitelező V-Híd Zrt. az EKM megbízásából elkezdte a vasúti töltés kordonozását Dombóvári úton, a Sárborgárdi úton és a Hamzsabégi park felől is. Ide kattintva láthatja róla a fotókat és videókat.

A fentiek alapján meg vagyunk győződve róla, hogy ennek a beruházásnak ezzel a műszaki tartalommal nem szabad megépülnie. Ez országos érdek a kínálati menetrend miatt (EU Fehér Könyve szerint) és a megépítendő V0-vonalonon való fuvarozás gazdaságosabbá válása miatt, és egyben helyi érdek is a környezeti hatások miatt. Ezért bízunk benne, hogy az Alkotmánybíróság, a Kúria, a Fővárosi Törvényszék és az EB kedvezően döntenek.

Mivel az azonnali jogvédelem lehetőségét a kormány a 381/2023-as rendeletre hivatkozva elvette, kérünk mindenkit a riadólánc támogatásában

2024. jan. 18-án Újbuda Önkormányzata sajtótájékoztatót tartott a sétányon. Vasúti biztost neveznek ki a lakosság érdekeinek védelmére és levelet írnak a minisztiériumnak, amelyben kérik az építkezés leállítását a bírósági folyamatok lezárultáig. László Imre polgármester a polgári engedetlenséget is kilátásba helyezte, valamint ígéretet tett, hogy alpolgármestereivel személyesen vesz részt az élőláncban, amennyiben a kivitelező a önkormányzati területen kezdene el fát vágni. 



Kérjük a környék lakóit továbbá a kártérítési perhez való csatlakozáshoz is. Kisszámú résztvevővel indul próbaeljárás nemsokára, de mindenki számára biztosított a csatlakozás.

Az oknyomozó sajtó cikkei a fejleményekről:







Korábbi cikkeink a témában:

RIADÓKÉSZÜLTSÉG! - Felhívás a sétányvédők felé

Újabb jogi eljárások a Déli Körvasút körüli jogsértések miatt

Nyílt levél a döntéshozóknak a Déli Körvasútról

Hadi körvasút lett a Déli Körvasút - a kormányberuházó újabb jogtiprása

Alternatíva javaslat a Déli Körvasút beruházáshoz

Méregraktárat is kiszolgálna a Déli Körvasút a Budapest-Belgrád tehervonal folytatásaként


2024. január 3., szerda

RIADÓKÉSZÜLTSÉG! - Felhívás a sétányvédők felé

 Kedves Lakók, Támogatók, Sétányvédők!

Arról értesültünk, hogy a beruházó január 8-án kezdi meg a Déli Körvasút kivitelezési munkáinak előkészületeit a budai oldalon. Most van itt a idő, hogy kiálljatok élőhelyetekért, különben elveszíthetjük!



Az nem derül ki, hogy egész pontosan hol és mit akarnak csinálni, de ez akkor is egy figyelmeztetés, ami mostantól folyamatos riadókészültséget indokol, akár 8-án jelennek meg a gépek a sétánynál, akár egy későbbi napon. Bár most van egy érvényben lévő környezetvédelmi engedély (remélhetőleg nem sokáig), ez önmagában nem elég a kivitelezéshez. Az Önkormányzat ugyanis nem adott nekik területhasználati engedélyt (a sétányra sem). Kétszeresen van per alatt a beruházás (Kúria & Fővárosi Törvényszék), valamint az Alkotmánybíróságnál és az Ombudsmannál van a katonaivá minősítés ügye. Tehát a beruházás helyzete jogilag tisztázatlan. Újbuda Önkormányzata viszont velünk van, kérlek támogassátok a kiállásukat!

Mit tehetünk?

1. Fontos, hogy figyeljétek a területet és jelezzétek, ha mozgás van. Aki szeretne csatlakozni a Facebook Messengeren található riadólánchoz, az itt kérje a felvételét Facebook profilja nevének megadásával: popek.egyesulet@gmail.com
Valamint kövessétek a POPÉK Facebook oldalát: https://www.facebook.com/popEK.egyesulet

2. Ha megjelennek munkagépek, fűrészekkel a sétány területén, akkor sem kell megijedni, hiszen ők járnak tilosban. Nyugodtan menjünk be a sétányra és alkossunk élőláncot. (Ehhez viszont fontos, hogy sokan legyünk!) Figyelmeztessük a V-Híd Zrt. alvállalkozóit, hogy jogtalanul tartózkodnak ott, készítsünk fotókat, videókat, hogy dokumentálva legyenek az események. Az élőlánc közben folyamatosan hívjátok telefonon és chaten sorstársaitokat, hogy ők is jöjjenek a helyszínre, erősítve a tiltakozást. A beruházó képviselőinek már az első alkalommal látniuk kell, hogy a lakók nagy számban kiállnak a parkért. Az Újbudai Közterület Felügyelet kihívásáról és a rendőrök értesítéséről az Önkormányzat gondoskodik.

A kormányberuházó cinikusan, folyamatos jogtiprásokkal, erőszakkal próbálja átnyomni a vágánybővítési projektet, miközben a lakájmédiáin keresztül terjeszti hazug propagandáját. Ti azonban ne hagyjátok magatokat elcsüggeszteni!

Itt tölthetitek le (lásd lejjebb) a riadókészültséget hirdető szórólapot. Ha A5-ös méretben kinyomtatjátok, tudjátok osztogatni lakóközösségetekben és a környéken élőknek. Nagyobb méretben kinyomtatva plakátolhattok is a hatásterületen. Köszönjük, ha megteszitek!

Nyomtatható verzió letöltése: Riadókészültség.png és PDF

Rövidebb szövegű verzió: Riadókészültség rövid.png és PDF

Szükség van az érintettek hangjára, az élőhelyünk a tét! Mi nem adjuk fel!


Korábbi cikkeink a témában:

Újabb jogi eljárások a Déli Körvasút körüli jogsértések miatt

Nyílt levél a döntéshozóknak a Déli Körvasútról

Hadi körvasút lett a Déli Körvasút - a kormányberuházó újabb jogtiprása

Alternatíva javaslat a Déli Körvasút beruházáshoz

Méregraktárat is kiszolgálna a Déli Körvasút a Budapest-Belgrád tehervonal folytatásaként




2023. január 20., péntek

Bírósági végzés tiltja a Déli Körvasút kivitelezését

Egyelőre megmenekültek Újbuda fái. Azonnali jogvédelmet kapott a hatásterület, nem lehet kivitelezési munkákat - így fakivágást sem - végezni a Déli Körvasút vonalán. A bíróság behívta a környezetvédelmi engedély elleni perbe a Fővárost és Ferencvárost is. Az Európai Bizottság nem szokott ilyen többszörösen problémás és jogerősen elmarasztalt beruházásokra anyagi forrást biztosítani.



Bár a kormányhivatal késleltette a civilek (PoPÉK & Védegylet) és az Újbudai Önkormányzat keresetét, a kivitelező (Mészáros Lőrinc, V-Híd Zrt.) pedig illegális fakivágásba fogott egy majd egy éve érvénytelen építési engedély alapján, mégis eljutottunk odáig, hogy a Fővárosi Törvényszék január 19-i végzésében halasztást írt elő a Kelenföld és Ferencváros közötti vágánybővítés (Déli Körvasút) kivitelezési munkáira, amíg a per le nem zárul. Ezt az azonnali jogvédelmet persze megfellebbezi az alperes a Kúriánál, tehát a közeljövőben fog kiderülni, hogy hosszú életű lesz-e ez a halasztó rendelkezés. Amíg érvényben van, a fák biztonságban vannak.



A teljes végzés a képre, vagy ide kattintva olvasható. Ahogy a döntés fogalmaz: [...] a bíróság akként foglalt állást, hogy kiemelt közérdek fűződik ahhoz, hogy a fák kivágására, mint visszafordíthatatlan környezeti károkozásra kizárólag azt követően kerülhessen sor, ha a bíróság a környezetvédelmi engedély jogszerűségét érdemben elbírálta."

Frissítés 2023. június 28-án:
Az Ítélőtábla is helyben hagyta az alperes által megtámadott azonnali jogvédelmet. A végzés itt található: 1.Kpkf.750.260/2023/3.)

Időről-időre az Európai Bizottság dönt  a CEF2 alapból finanszírozható pályázatokról, köztük a Déli Körvasútéról is. Őszintén reméljük, hogy nem hagyják figyelmen kívül azt, hogy a projekt egy tavalyi elmarasztaló ítélet után újra a bíróságon van és már azonnali jogvédelem védi a hatásterületet.

A helyi civilek mindezek mellett fenntartják a riadóláncot és éber jelenlétre buzdítják a lakosokat, hiszen a viharfelhők még nem vonultak el. Mindazonáltal a PoPÉK és a Védegylet köszöni a kerületvezetés, valamint Kreitler-Sas Máté és az LMP segítségét közös ügyünkért való küzdelmünben!

A bíróság megtiltotta a Déli Körvasút miatti favágásokat (Index)





Egyesületünk korábbi írásai a témában:

Fáklyás felvonulás lesz a Hamzsabégi sétányért, a fakivágások ellen 

Szabotálja a kormányhivatal a civilek bírósági keresetét 

Újra per alatt a Déli Körvasút, vágják a fákat - Karácsony Gergely miért hallgat?

Déli Körvasút - perek és lemondások

Újabb közmeghallgatás, újabb színjáték a Déli Körvasút ügyében

2023. január 17., kedd

Illegálisan vágják a fákat, tovább drágul a Déli Körvasút

A január 17-i Magyar Közlönyben a kormány nyilvánvalóvá tette, hogy beadják a Déli Körvasút pályázatát is uniós forrásra (CEF2), ugyanazzal a környezetromboló és várostorzító tartalommal, ami miatt a bíróság már egyszer megsemmisítette a projekt környezetvédelmi engedélyét. Azt sem veszik figyelembe, hogy az időközben felelőtlenül kiadott új környezetvédelmi engedélyt perben támadták meg a civilek és az Önkormányzat, azonnali jogvédelem igényével. A kormányberuházó semmibe veszi a bíróság munkáját, ítéleteit és rendelkezéseit.



LEGYÜNK KÉSZENLÉTBEN! A híd pesti tövében vannak már a favágók. A civilek is kérik az érintetteket, hogy figyeljék az esetleges riadójelet Facebook felületeinken, hogy gyorsan reagálhassunk együtt, ha helyzet lenne Budán!

A kormány újabb 30 milliárdot ajándékozott az éppen Dél-Spanyolországban nyaraló Mészáros Lőrincnek, miközben illegálisan és a minisztériumi ígéretet megszegve vágják ki a fákat a tervezett Déli Körvasút nyomvonalán. - közölte az LMP – Magyarország Zöld Pártja, és felszólította a kormányt, hogy tervezze át ezt a gyanúsan túlárazott és környezetpusztító beruházást és kérdezze meg a helyi lakosokat arról, hogy több mint 6 méteres vasbeton támfal vagy park mellett kívánnak-e élni.

A január 17-i Magyar Közlönyből derült ki, hogy még el sem kezdődött a Déli Körvasút kivitelezése, máris közel 30 milliárd forinttal drágult meg a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő V-Híd Zrt. által kivitelezett projekt összköltsége. A határozatból kiderül, hogy az eddig tervezett 338 milliárd forint helyett, már több mint 364 milliárd forintot szán a kormány a beruházásra. Az összeg még ennél is magasabb lehet, elérheti a 370 milliárdot, ha hozzáadjuk az ötmilliárdal való tavaly szeptemberi drágulást is. Újabb jelentős drágulások várhatók a projekt átgondolatlansága és az "éhes" oligarchák miatt. A részleteket ebben a korábbi, folyamatosan frissülő cikkben olvashatjuk: - Mi kerül egy rövid vasúti szakaszon 370 milliárd forintba?

A pesti oldal elesett. Suszter András lokálpatrióta helyszíni riportja január 18-án. MÁV kezelésű terület az igaz, de a fakivágók nem a MÁV emberei és nem MÁV karbantartás folyik, hanem Déli Körvasút kivitelezési munka, ezt a beruházó képviselői is így kommunikálják, ezért visszás MÁV területre hivatkozni kormányoldalról. A bíróság malmai sajnos lassan őrölnek, minden nap tájékozódunk náluk. Abban tudtok segíteni, hogy rendszeresen végigjárjátok a területet a töltés mentén, egészen a hídig. Ez fontos lenne, köszönjük, ha segítetek.

A túlárazás azért is aggályos, mert a beruházás úgy drágul, hogy még el sem kezdődött. Eddig annyi történt, hogy a kivitelező teljesen illegális módon kezdte el a vasúti töltésen lévő fákat kivágni, miközben a környezetvédelmi engedély per alatt áll, és nincs jogerős döntés. Ráadásul az Építési és Közlekedési Minisztérium konkrét ígéretet tett arra hogy felfüggesztik a fakivágásokat a per végéig. Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője írásbeli kérdéssel fordult az építésügyi minisztériumhoz, melyben azt kérdezte, leállítja-e a fakivágást Lázár János minisztériuma, amíg le nem zárul a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyével kapcsolatos per, melyet az LMP önkormányzati képviselője, Kreitler-Sas Máté, a Hamzsabégi sétány környékén élő civilek egyesülete, a POPÉK és a Védegylet nyújtott be. Csepreghy Nándor miniszterhelyettes válaszában szűkszavúan, csak annyit mondott, hogy igen.



Továbbra is (immár három éve) várjuk Karácsony Gergely és a Főváros megszólalását, karakán kiállását ebben a közös zöld ügyben. Miért hallgatnak? Most lenne a legnagyobb szüksége rá az újbudaiaknak! Ezek a fák nem számítanak? Miért nem foganatosítja a főpolgármester a saját, fővárosi közgyűlési döntéseit?

- Ígéretet tett a Főváros, hogy csatlakozik az Újbudai Önkormányzat peréhez
A Főváros sürgeti a V0 megvalósulását és a Déli Körvasút felülvizsgálatát

Az Úbudai Önkormányzat, a helyi civilek és az LMP szerint a Hamzsabégi sétányt is érintő szakaszon megvalósítható a fejlesztés úgy is, hogy a fákat nem vágják ki, és így gondolják azok is, akik részt vettek a szombati (január 14) fáklyás felvonuláson.

Miért siet a kormányberuházó és mi a tét? - a VEKE összefoglalója a "Déli Körvasút gate"-ről


Egyesületünk korábbi írásai a témában:

Fáklyás felvonulás lesz a Hamzsabégi sétányért, a fakivágások ellen 

Szabotálja a kormányhivatal a civilek bírósági keresetét 

Újra per alatt a Déli Körvasút, vágják a fákat - Karácsony Gergely miért hallgat?

Déli Körvasút - perek és lemondások

Újabb közmeghallgatás, újabb színjáték a Déli Körvasút ügyében