A POPÉK a XI. kerületi Hamzsabégi-Dombóvári-Sárbogárdi út környékének lakóit és a Hamzsabégi sétányt szerető emberek összefogását támogatja, hogy közösségként tudjunk részt venni a tervezett Ferencváros-Kelenföld vágánybővítést érintő vitákban és elérjük, hogy valódi társadalmi egyeztetés jöjjön létre a Déli Körvasút nevű, félreérthetően csak elővárosi személyforgalom-célúnak kommunikált, valójában teherforgalmi bővítésről is szóló, indokolatlanul drága és túlméretezett vasúti beruházásról.
A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK NÉHÁNY MONDATBAN:
Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy NEM vagyunk vasútellenesek. Egyesületünk nem az elővárosi személyvonatok tervezett nyomvonalán szeretne módosítani. Nem ellenezzük a BFK Déli Körvasút nevű beruházását, amennyiben az valóban az elővárosi vasúthálózat fejlesztéséről szól - azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Újbuda közepén egy transzeurópai teherfolyosót (is) bővítenének a beruházás keretei között, ahelyett, hogy a 2011 óta tervezett V0 teherkörgyűrű megépítésével kivezetnék a tranzit teherforgalmat a fővárosból. A Hamzsabégi sétány mentén fejlesztendő teherfolyosó így a tervezett Budapest-Belgrád-vasútvonal folytatása lenne Nyugat-Európa felé. A közel 1 milliárd eurós árat többek között a tehervonatok miatt építendő, extra drága, több emelet magas beton támfal és zajvédő fal: a kilométereken keresztül húzódó csőkígyó indokolja, amely örökre megváltoztatná lakóövezetünk és az egész kerület arculatát. Meggyőződésünk, hogy a beruházásnak ez a része nem indokolt, a 21. században a tranzit teherforgalomnak nincs keresnivalója egy fővárosi, sűrűn lakott területen.
A jelenlegi tervek átgondolására kérjük a döntéshozókat a sínek közelében élő lakosság és a vasút mentén kialakult erdős, ligetes park, a jelenleg is létező zöldfolyosó megőrzése érdekében. Legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik!
Céljainkról, történetünkről és javaslatainkról bővebben a BEMUTATKOZÁSban és az ONLINE PETÍCIÓban olvashatnak. (a jobb oldalon)
A kormány - mint beruházó - éjféli gyorsrendeletekkel csavarja ki a jogérvényesítés eszközeit a civilek és az önkormányzatok kezéből. Miután az azonnali jogvédelemhez való jogot is elvették azzal, hogy a Kelenföld-Ferencváros vasúti szakaszt honvédelmi rendszerelemmé nyilvánították, a civilek az Európai Bizottsághoz fordultak egy hivatalos panaszban. Jelenleg is per alatt van az új környezetvédelmi engedély, sőt, az Alkotmánybírósághoz és az Ombudsmanhoz is panaszt nyújtottunk be, de ezek az eljárások évekig is eltarthatnak, miközben a kormány - mindezt kihasználva - a budai oldalon is elkezdte a Déli Körvasút kivitelezését, visszafordíthatatlan károkat okozva a környezetben.
A Fővárosi Törvényszék már kétszer is megsemmisítette a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét, de a kormányhivatal mindig újra kiadja azt. Az Európai Bizottsághoz benyújtott panaszunk a hatodik, folyamatban lévő jogi eljárás a Déli Körvasúthoz kapcsolódó beruházói és kivitelezői jogsértések miatt, de lesz egy hetedik is.
Mi ez a hét eljárás?
1.Perfelülvizsgálati kérelmetnyújtottunk be a Kúriára. Ezt a KúriaKfv.VII.37.467/2023/2. számon befogadta. Erről a Jász-Nagykun-Szolnok "vármegyei" főispánnak tudnia kellett, így meglátásunk szerint minimum aggályos, hogy az új környezetvédelmi engedély kiadásával nem várták meg a Kúria ítéletét.
5.Újbuda Önkormányzata az Integritás Hatósághoz fordulva tiltakozik a projekt visszásságai miatt.
6.Panaszt nyújtottunk be az Európai Bizottsághoz és petíciót az Európai Parlamenthez,így a teljes eljárás a 381/2023-as rendelet meghozatalával együtt részévé válhat a jogállamisági eljárásnak. Újbuda Önkormányzata is él ezzel a panaszbenyújtási lehetőséggel. A panaszról levélben is tájékoztattuk a Bizottságot: POPEK_EU_C_2024jan15ENG.pdf
7.A társadalmi-gazdasági problémák miatt egy kártérítési (polgári) per elindítása is folyamatban van.
A kormányberuházó trükközései:Lex Újbuda, Lex Pázmány, Lex Hamzsabégi
Lex Újbuda
Miközben a beruházó idén nyáron elkészítette a harmadik környezeti hatástanulmányt (KHT), a kormány tagjai is dolgoztak. Hoztak egy „2000-es” rendeletet az ÉKM projektmegvalósítására való felszólításáról. Ez a rendelet nem került be közlölnybe, vagyis nem titkos, de elhallgatták a köznyilvánosság elől. Hoztak olyan kormányhatározat-módosítót is, ami módosítót módosított, így igen áltláthatatlanná vált. Ennek keretében a EU-finanszírozott keretekből kivették a Külső (Szuglói) Körvasút állomásait, illetve Újbudát érintően Albertfalva vasúti megálló Kelenvölgy felé eső peronjait. Ezt több sajtóorgánum félreértelmezte, és a Déli Körvasút halálhírét keltette, mintha nyugtatni akarták volna Újbuda lakosságát.
Ezt követően a kormány megalkotta a 381/2023. rendeletét, ami szerint kiemelt kormányberuházásokat a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva – törvényi rendelkezésektől eltérve – katonai létesítmények beruházásaival szemben bíróság nem rendelhet el azonnali jogvédelmet. Más jogszabályok alapján a Déli Körvasút nem lehet viszont katonai létesítmény, mert polgári üzemeltetője van, és főként polgári célokra használják. Ennek megfelel, amit a kormányszóvívő kormányifón (kormányzati sajtótájékoztatón) nyilatkozott. Ezt a kormányzati álláspontot az ÉKM vasútért felelős államtitkára később levélben ismegerősítette.
Nem is lenne észszerű katonai létesítménynek tekinteni egy olyan vasútvonalat, amire rálátni lakásokból, illetve a lakosság tömegei veszélyeztetettek miatta.
A józan ész egyébként azt is mondatja velünk, hogy háborús vészhelyzet alatt nem lenne szabad katonai létesítményt megbontani. A beruházót viszont szemmel láthatóan nem érdekli, mi lenne észszerű.
Lex Pázmány
A kormány új rendeletet alkotott (523/2023. (XI. 30.) Korm. sz.) az építési tárgyak városi szállításának engedélyezéséről. Veszélyhelyzet miatt is felülírja a cselekményeket, és van egy olyan módosítása (626/2023 és 625/2023. (XII. 22.) Korm. sz.), amely szerint a hamarosan induló ügyekre is érvényes. A "Lex Pázmány" alapján állami kiemelt beruházásoknál az eljáró hatóságoknak már nem kell figyelembe venni az önkormányzati változtatási tilalmat és a szükséges közútkezelői engedélyeket már a közlekedési hatóság adja ki (nem az önkormányzatok).
Lex Hamzsabégi
Az Építési és Közlekedési Minisztérium az alábbi levelet fogalmazta meg Karácsony Gergely főpolgármesternek, valamint Baranyi Krisztina és László Imre, Ferencváros és Újbuda polgármesterei részére. A kiszivárgott levél tartalmát most közöljük:
PAT/985 /2024/VASHAT
Tisztelt Főpolgármester úr!
Tisztelt Polgármester Asszony!
Tisztelt Polgármester Úr!
Tájékoztatom, hogy az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2023. évi CVII. törvény 27.§-a módosította a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXII. törvény (a továbbiakban: Vasúti törvény) 44/A. § (16) bekezdést az alábbiak szerint:
„44/A. § (16) Országos, térségi, elővárosi és városi pályahálózatba tartozó vasútvonalak és a honvédelmi célra használt saját célú vasúti pályahálózatok és vasúti üzemi létesítmények létesítése, felújítása és fejlesztése során a helyi önkormányzati tulajdonban álló ingatlanokon az építtető vagy megbízottja az ingatlanra a tulajdonos előzetes tájékoztatása mellett beléphet, a beruházáshoz szükséges munkákat elvégezheti. Az ingatlan tulajdonosa vagy használója ezen munkák végzését tűrni köteles, azok végzését nem akadályozhatja, valamint ezekért ellenértéket nem számolhat fel.”
A vasúti törvény fent idézett módosítása 2024. január 1. napján lépett hatályba, amely érinti többek között a „Ferencváros-Kelenföld vasútvonal kapacitásbővítésének építési munkái” tárgyú projektet is.
Tekintettel a fentiekre, a projekttel érintett önkormányzati területek vonatkozásában a másolati címzett szerinti Mérnökszervezet által munkaterület átadást kívánunk tartani, melyre a meghívót az
érintett ingatlanok felsorolásával Mérnökszervezet fogja kiküldeni.
Tisztelettel...
A Lex Újbuda/Lex/Pázmány/Lex Hamzsabégi "csomag" elveszi a civilek és az önkormányzatok mozgásterét, módszeresen bontva le még a jogállam illúzióját is. Nem várják meg a bírósági döntéseket, inkább gyorsan letarolnak mindent, amit értékként megvédhetnénk.
2024. január 15-én a kivitelező V-Híd Zrt. az EKM megbízásából elkezdte a vasúti töltés kordonozását Dombóvári úton, a Sárborgárdi úton és a Hamzsabégi park felől is.Ide kattintva láthatja róla a fotókat és videókat.
A fentiek alapján meg vagyunk győződve róla, hogy ennek a beruházásnak ezzel a műszaki tartalommal nem szabad megépülnie. Ez országos érdek a kínálati menetrend miatt (EU Fehér Könyve szerint) és a megépítendő V0-vonalonon való fuvarozás gazdaságosabbá válásamiatt, és egyben helyi érdek is a környezeti hatások miatt. Ezért bízunk benne, hogy az Alkotmánybíróság, a Kúria, a Fővárosi Törvényszék és az EB kedvezően döntenek.
2024. jan. 18-án Újbuda Önkormányzata sajtótájékoztatót tartott a sétányon. Vasúti biztost neveznek ki a lakosság érdekeinek védelmére és levelet írnak a minisztiériumnak, amelyben kérik az építkezés leállítását a bírósági folyamatok lezárultáig. László Imre polgármester a polgári engedetlenséget is kilátásba helyezte, valamint ígéretet tett, hogy alpolgármestereivel személyesen vesz részt az élőláncban, amennyiben a kivitelező a önkormányzati területen kezdene el fát vágni.
Kérjük a környék lakóit továbbá a kártérítési perhez való csatlakozáshoz is. Kisszámú résztvevővel indul próbaeljárás nemsokára, de mindenki számára biztosított a csatlakozás.
A kormányhivatal - továbbra sem tanulva hibáiból - hamar kiadta harmadszor is a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét, miután a projekt nyomvonalát egy, a megszokotnál is durvább lépéssel katonai célúvá minősítették. Ombudsmanhoz és az Alkotmánybírósághoz fordult a POPÉK, valamint a Védegylettel közösen megtámadta az új engedélyt a bíróságon. A XI. kerületi városvezetés is perel. A közeljövőben más jogi eljárások is elindulnak. Újbuda nem ad a beruházónak területhasználati engedélyt, de a kivitelező már korábban is többször dolgozott engedély nélkül. Ezért kell a lakosságnak ébernek lennie és erősítenie a riadóláncot. A vágánybővítési projekt hemzseg a szabálytalanságoktól, jogi helyzete tisztázatlan. Meg kell várni az összes hivatali eljárás végét, és nem engedni a kivitelezést, amivel a beruházó hatalmas, helyrehozhatatlan károkat tenne a környezetben, lakóhelyünkben.
A képen a Hamzsabégi sétány egy részlete látható. Továbbra is élhető, zöld környezetünk és lakóhelyeink épsége, valamint Újbuda jövője a tét!
Az év végén nagyon sok minden történt ebben az ügyben, tekintsük át röviden:
2023. október 12-13. - A Pest "Vármegyei" Kormányhivatal a 381/2023. (VIII.10.) Korm. rendeletre hivatkozva a Kelenföld és Ferencváros közötti vasúti szakasz (Déli Körvasút) vágánybővítésének környezetvédelmi engedélyeztetési eljárását áthelyezte a Jász-Nagykun-Szolnok "Vármegyei" Kormányhivatalhoz. Ezzel akarják megkerülni a jogrendszert.
2023. október 25. -A rendkívüli kormányinfón egy újságíró a Déli Körvasút katonai céljaira kérdezett rá.Gulyás Gergely válaszafelért egy beismerő vallomással:"Olyan megoldást kellett keresni, ami lehetővé teszi azt a konszenzust, ami a Főváros és a Kormány között ezen a területen fennáll, hogy a Déli Körvasutat ezen a nyomvonalon és így megépítjük és nem veszítjük el az erre rendelkezésre álló uniós forrásokat..." Ez lenne tehát a "megoldás", hogy katonai célúvá minősítenek át valamit, hogy így kaphassanak pénzt az Európai Uniótól? Gulyás nem is merte mindezt jogszerűnek nevezni, és már előre is vetítette, hogy ez a rendelkezés bizony meg lesz támadva. Ez utóbbiban nem tévedett. (Az Uniónál a projektre "félretett" pénzre való hivatkozás pedig egy megalapozatlan állítás. A finanszírozás nem így működik, hanem pályázatok versenyeznek és az Európai Bizottság dönt végül, hogy melyik beruházást támogatják anyagilag.)
Vártuk, hogy az új kormányhivatalnál ügyféljogunkat automatikusan elismerjék, ahogy ezt az Újbudai Önkormányzatnál megtették. Aztán nem vártunk tovább és ügyféljogi kérelemmel fordultunk hozzájuk november 3-án.
2023. november 9-énelismerték az ügyféljogunkat, mi pedig dolgoztunk az újabb észrevételeinket tartalmazó beadványunkon, de...
2023. december 21-én a POPÉK és a Védegylet egyesületek újra (immár harmadszor) a bíróságon támadták meg a környezetvédelmi engedélyt. Újbuda önkormányzata ismét külön indít pert, ahogy legutóbb is tette. A két bírósági keresetet a Fővárosi Törvényszék összevonja majd.
A projekt alapvető problémái mit sem változtak az első bírósági per óta
·A zaj és a rezgés a kapacitásbővítés
előtt is elviselhetlen, egészségügyi határértéket meghaladó.
· Tehervonatok üzemzavarainak (pl.
vegyianyag-szivárgás) és baleseteinek érdemi haváriatervei nem képezték az
eljárás tárgyát.
·A korábbi lápos területre épült
lakóházak statikai állékonyságát nem vizsgálták.
·2250 ember él a közvetlen
hatásterületen.
·A tervezett állapot nem felel meg
stratégiai céloknak, így se az eredeti NKS-nek, se a Nemzeti Környezetvédelmi
Program célállapotának (mindkettő az EU Fehér Könyvével harmonizált).
·A tervezett állapot nem felel meg
az EU Zöld Megállapodása szerinti „ne árts” elvnek.
·A fentiekből következő
gazdasági-társadalmi károkat nem becsülték fel hiteltérdemlően.
·A jövőbeli zaj- és rezgésvédelem
innovatív megoldásait, amelyekről az elmúlt 3 évben nem készültek a
köznyilvánosság előtt megfelelő vizsgálatok, nem lehet tervezési alapnak
tekinteni.
·1000 fa és az aljnövényzetük
eltűnésével súlyosan sérül az élővilág és annak a sokfélesége. A lakosság
ezentúl nem részesülne ezek ökoszisztéma-szolgáltatásából.
·Szétdarabolt enegdélyezés miatt
(külön a Duna-híd és a Budapes–Belgrád vonal) nem lehetett érdemben vizsgálni a
teherszállítások Natura2000- és vízbázis-érintettségét.
·A felszínborítás változásával
előálló hőszigethatással és annak a lakosságra gyakorolt hatásával nem
foglalkoztak érdemben.
·A legkiemelendőbb: az
alternatívavizsgálat hiánya, a beruházók ugyanis csak olyan változatokat
vizsgáltak meg érdemben, amelyeknek vagy nem tértek el lényegadó
sajátosságukban a tervezett műtől, vagy politikai szándák miatt esedékes
időtávra hivatkozva tekintették elutasítandónak (a V0-t). Ez nemzetgazdasági és
nemzetbiztonsági szempontból is erősen vitatható Tóth Bence hálózatelemzése
alapján.
A fenti problémák jól mutatják, hogy a „Déli
Körvasút II.” beruházás nemzetgazdaságilag kielemlten hátrányos. A beruházók
megcáfolhatták volna ezt az állításunkat, ha kérésünknek megfelelően nyilvánosságra
hozták volna a Megvalósíthatósági Tanulmány gazdasági fejezetét, amiben a fent
felsorolt hatásokat és a beruházás hasznait is be kellett árazni. Ezt azonban
az Információszabadságról szóló törvényre hivatkozva következetesen titkolták.
Igazolhatták volna a beruházás alapvető értelmét is, ha az ÜHG-mérleget adták
volna ki, de ezt is titkolják a közvélemény elől.
Ezek a problémák miatt az első bíróság új
eljárásra és BAT-elemzésre kötelezte a beruházókat. A beruházók az új eljárás
keretében szövegesen több ponton kiegészítették (kozmetikázták) a KHT-t, de semmit se
számszerűsítettek. Kifejezetten arrogáns viselkedésnek tekinthetjük, hogy a
BAT-elemzésre való bírósági kötelezvényt negligálták, egyik vonatkozó jegyzéket
se hivatkozták. Így pedig elmulasztottak egy komoly lehetőséget az innovatív
eljárásaik megfelelőség-igazolására. Alternatívavizsgálatot az előírtak szerint
továbbra se készítettek. Ezért indítottuk meg a második pert.
A második per tanulságai
A második bírósági ítélet a zaj
hatásterület-lehatárolásánál és ebből következő passzív zajvédelem
kijelölésénél állapított meg jogsértést, ami az engedélykérelem szempontjából
semmisségi ok (ítélet 109.K.704.523/2022/41. számon). A többi problémára adott
választ viszont a második bíróság helyben hagyta, így további új eljárásban a
beruházónak csak a hatásterületet kellett kijavítania. Több pontban elfogadta a
bíróság a felperesi észrevételeinket (pl. a Nemzeti Környezetvédelmi Program
célállapota kapcsán), amelyek szerint kötelezően elutasítandó a
környezetvédelmi engedély iránti kérelem, de el kívánta kerülni szakértő
bevonását, és nem foglalkozott vele érdemben. A második bíróság ezen ítéletével
szerintünk nem lehet egyetérteni. A per ideje alatt a beruházó engedély nélkültöbb ízben végzett államvasúti területen beruházással kapcsolatos munkát.
A
második bírósági ítélet és a beruházó magatartása miatt az alábbiakat tettük:
·A társadalmi-gazdasági problémák
miatt egy kártérítési (polgári) per elindítása is folyamatban van.
A kormányberuházó trükközései
Miközben a beruházó idén nyáron elkészítette a
harmadik környezeti hatástanulmányt (KHT), a kormány tagjai is dolgoztak. Hoztak egy „2000-es” rendeletet
az ÉKM projektmegvalósítására való felszólításáról. Ez a rendelet nem került be
közlölnybe, vagyis nem titkos, de elhallgatták a köznyilvánosság elől. Hoztak
olyan kormányhatározat-módosítót is, ami módosítót módosított, így igen
áltláthatatlanná vált. Ennek keretében a EU-finanszírozott keretekből kivették
a Külső (Szuglói) Körvasút állomásait, illetve Újbudát érintően Albertfalva
vasúti megálló Kelenvölgy felé eső peronjait. Ezt több sajtóorgánum félreértelmezte,
és a Déli Körvasút halálhírét keltette, mintha nyugtatni akarták volna Újbuda
lakosságát.
Ezt követően a kormány megalkotta a 381/2023.
rendeletét, ami szerint kiemelt kormányberuházásokat a háborús veszélyhelyzetre
hivatkozva – törvényi rendelkezésektől eltérve – katonai létesítmények beruházásaival
szemben bíróság nem rendelhet el azonnali jogvédelmet. Más jogszabályok alapján
a Déli Körvasút nem lehet viszont katonai létesítmény, mert polgári
üzemeltetője van, és főként polgári célokra használják. Ennek megfelel, amit a
kormányszóvívő Kormányifón (kormányzati sajtótájékoztatón - lásd a cikk elején) nyilatkozott. Ezt a
kormányzati álláspontot az ÉKM vasútért felelős államtitkára később levélben ismegerősítette. Nem is lenne észszerű katonai létesítménynek tekinteni egy olyan
vasútvonalat, amire rálátni lakásokból, illetve a lakosság tömegei veszélyeztetettek
miatta. A józan ész egyébként azt is mondatja velünk, hogy háborús vészhelyzet
alatt nem lenne szabad katonai létesítményt megbontani. A beruházót viszont
szemmel láthatóan nem érdekli, mi lenne észszerű.
·Panaszt nyújtunk be az Európai
Bizottsághoz, így teljes eljárás a 381-es rendelet meghozatalával együtt
részévé válhat a jogállamisági eljárásnak.
A fentiek alapján meg vagyunk győződve róla,
hogy ennek a beruházásnak ezzel a műszaki tartalommal nem szabad megépülnie. Ez
országos érdek a kínálati menetrend miatt (EU Fehér Könyve szerint) és a megépítendő V0-vonalonon való fuvarozás gazdaságosabbá válása miatt, és egyben helyi érdek is a
környezeti hatások miatt. Ezért bízunk benne, hogy az Alkotmánybíróság, a Kúria
és az EB kedvezően döntenek.
Mivel az azonnali jogvédelem lehetőségét a
kormány a 381-es rendeletre hivatkozva elvette, kérünk mindenkit a riadólánc
támogatásában. Kérjük a környék lakóit továbbá a kártérítési perhez való
csatlakozáshoz. Kisszámú résztvevővel indul próbaeljárás nemsokára, de mindenki
számára biztosított a csatlakozás.
Elkezdődött az Európai Bizottság döntéshozói munkája a benyújtott pályázatok - köztük a Déli Körvasút - finanszírozásával kapcsolatban. Levélben tájékoztattuk a bizottsági döntéhozókat a helyzetről, mert meglátásunk szerint erre a környezetpusztító és várostorzító projektre egy centet sem szabad tovább elpazarolni. A pénzszivárgást magyar oldalon is fontos lenne megállítani, hogy végre utat engedjünk ésszerűbb, méltóbb és jobban megtérülő hazai beruházások megvalósulásának.
Az alábbiakban leközöljük a levél tartalmát. Nekünk, civileknek nemzetközi porondon is harcolnunk kell az élhető Budapestért.
Tisztelt
Európai Bizottság!
A Budapest XI. kerületi civil szervezetként egy tudomásunk
szerint beadott CEF2-pályázatra
szeretnénk felhívni a figyelmet, amely ellen 2023. január 19-én bírósági végzés született (amit most a levélhez is csatoltunk).
A végzés azonnali jogvédelemben tiltja a
kivitelezési munkákat a projekt hatásterületén. Az említett projekt hivatalos
neve „Kelenföld és Ferencváros állomások
közötti kötött pályás kapcsolatok fejlesztése érdekében háromvágányú kapcsolat
és új elővárosi megállók kialakítására.” Ismertebb nevén ez a „Déli Körvasút”.
Bemutatjuk Önöknek az említett beruházás
aktuális jogi állapotát. Korábbi leveleinkben leírtuk, hogy ez a vasútvonal
Budapesten belül, annak szűk keresztmetszetein át húzódik. Szintén bemutattuk,
hogy természet- és környezetvédelmi, valamint megfelelő változatértékelés
hiányában gazdasági és jogi okok miatt miért aggályos.
Helyi civil szervezeteinkkel és Budapest
Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatával együtt az immár megismételt eljárás
során a megadott környezetvédelmi
engedélyt támadtuk meg a bíróságon. A bíróság – a Fővárosi Törvényszék – a
kereseteinket befogadta, egyesítette, és további érintett önkormányzatokat
idézett be. A per iktatószáma: 109.K.704.523/2022.
Az elsőrendű alperes, a Pest Vármegyei
Kormányhivatal (az engedélyt kiadó közhivatal), 2022 decemberében jogellenesen
és rosszhiszeműen hátráltatta a kereseteink bíróságra érkezését (erről
előző levelünkben írtunk). Ezalatt a
beruházó alperes megkezdte a vasúti területre eső fák kivágását
egy olyan építési engedély alapján, ami majd egy éve érvénytelen, mivel az
alapjául szolgáló első
környezetvédelmi engedélyt a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette.
A bíróság ezt a fakivágási munkát az
Alaptörvény környezetvédelemre hivatkozó cikkei értelmében a január 19-én kelt
végzésében a per végéig leállíttatta, mert „kiemelt
közérdek fűződik ahhoz, hogy a fák kivágására, mint visszafordíthatatlan
környezeti károkozásra kizárólag azt követően kerülhessen sor, ha a bíróság a
környezetvédelmi engedély jogszerűségét érdemben elbírálta” – fogalmaznak a
végzésben.
A beadott pályázatban sajnos nem szerepel,
de létezik a projektnek olyan alternatív
műszaki tartalma, amely a helybéli lakosságnak
is megfelel, egyben nemzetgazdasági, nemzetbiztonsági és összeurópai szinten is
megoldást jelent. Reméljük, hogy az Európai Bizottság számára is
elfogadhatatlan, hogy teherforgalmi korridort építenének az Unió nyolcadik
legnagyobb városának kellős közepén, sűrűn lakott területen, ráadásul
bevallottan a kínai konténervonatok számára. Meggyőződésünk, hogy nincs másik
olyan tagállam, ahol ilyen ötlet egyáltalán felmerülhetne.
A magyar kormányt képviselő Építési és
Közlekedési Minisztérium, nem várva meg a bíróság döntését, az érintett
lakossággal és önkormányzattal szemben szállt be a perbe beavatkozóként. Január
17-én pedig a
magyar kormány határozatot hozott
arról, hogy a projektet változatlan tartalommal, az önkormányzatok és a
lakosság a miniszter által kért, írásban elküldött kompromisszumos javaslatát
meg sem vizsgálva kell benyújtani a CEF2 pályázatra. Sajnos a fentiekkel
teljesen egyértelművé vált a számunkra, hogy a magyar kormányt a saját
lakossága, a nemzetgazdasági, nemzetbiztonsági és összeurópai érdekek helyett
kizárólag a kivitelező érdeke, a nekik 2022 februárjában előlegként kifizetett,
a CEF2 pályázatban önrészként szereplő 101 milliárd forintos összeg vezérli.
Kérjük, hogy a felmerülő környezeti és gazdasági aggályok miatt, valamint a
peresítettségből ismert jogellenességek miatt a Déli Körvasút pályázatát
elutasítani szíveskedjenek.
Köszönettel,
Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért (POPÉK) Egyesület
Egyelőre megmenekültek Újbuda fái. Azonnali jogvédelmet kapott a hatásterület, nem lehet kivitelezési munkákat - így fakivágást sem - végezni a Déli Körvasút vonalán. A bíróság behívta a környezetvédelmi engedély elleni perbe a Fővárost és Ferencvárost is. Az Európai Bizottság nem szokott ilyen többszörösen problémás és jogerősen elmarasztalt beruházásokra anyagi forrást biztosítani.
Bár a kormányhivatal késleltette a civilek (PoPÉK & Védegylet) és az Újbudai Önkormányzat keresetét, a kivitelező (Mészáros Lőrinc, V-Híd Zrt.) pedig illegális fakivágásba fogott egy majd egy éve érvénytelen építési engedély alapján, mégis eljutottunk odáig, hogy a Fővárosi Törvényszék január 19-i végzésében halasztást írt elő a Kelenföld és Ferencváros közötti vágánybővítés (Déli Körvasút) kivitelezési munkáira, amíg a per le nem zárul. Ezt az azonnali jogvédelmet persze megfellebbezi az alperes a Kúriánál, tehát a közeljövőben fog kiderülni, hogy hosszú életű lesz-e ez a halasztó rendelkezés. Amíg érvényben van, a fák biztonságban vannak.
A teljes végzés a képre, vagy ide kattintva olvasható. Ahogy a döntés fogalmaz: „[...] a bíróság akként foglalt állást, hogy kiemelt közérdek fűződik ahhoz, hogy a fák kivágására, mint visszafordíthatatlan környezeti károkozásra kizárólag azt követően kerülhessen sor, ha a bíróság a környezetvédelmi engedély jogszerűségét érdemben elbírálta." Frissítés 2023. június 28-án: Az Ítélőtábla is helyben hagyta az alperes által megtámadott azonnali jogvédelmet. A végzés itt található:1.Kpkf.750.260/2023/3.)
Időről-időre az Európai Bizottság dönt a CEF2 alapból finanszírozható pályázatokról, köztük a Déli Körvasútéról is. Őszintén reméljük, hogy nem hagyják figyelmen kívül azt, hogy a projekt egy tavalyi elmarasztaló ítélet után újra a bíróságon van és már azonnali jogvédelem védi a hatásterületet.
A helyi civilek mindezek mellett fenntartják a riadóláncot és éber jelenlétre buzdítják a lakosokat, hiszen a viharfelhők még nem vonultak el. Mindazonáltal a PoPÉK és a Védegylet köszöni a kerületvezetés, valamint Kreitler-Sas Máté és az LMP segítségét közös ügyünkért való küzdelmünben!
A PoPÉK és a Védegylet, valamint kerületi lakosként Kreitler-Sas Máté közös keresetben támadta meg a Déli Körvasút újonnan kiadott környezetvédelmi engedélyét a bíróságon. Újbuda Önkormányzata is pert indított ugyanazon céllal. A NIF elkezdte a fakivágásokat a pesti oldalon. A Főváros még mindig hallgat.
Orosz Anna Újbuda parlamenti képviselője, Dr László Imre Újbuda polgármestere, Bakai-Nagy Zita alpolgármester és Tóth Sándor Péter PoPÉK alelnök a Hamzsabégi sétányon 2022 december 6-án. Minden alpolgármester jelen volt, sőt Novák Előd is.
A kormányhivatal azonban mindennek tudatában mégis kiadta újra a környezetvédelmi engedélyt november 11-én. Tehát a hivatal is jogsértően járt el. (Az engedélyezési eljárásban ügyfélként szereplő Önkormányzat és a PoPÉK beadványait nem vették figyelembe, nem válaszolták meg.)
A beruházásnak nincs új építési engedélye a régi engedély pedig bíróságon is megállapított jogsértésen alapul, ezért nem érvényes. Nincs joguk kivitelezésbe kezdeni.
Ez a beruházó nagyon jól tudja. Éppen ezért a hatalmi helyzetével visszaélve szerzett újabb környezetvédelmi engedélyt és erre hivatkozva próbálja kihasználni azt a pár hétig tartó jogi időhézagot, ami a bírósági kereset benyújtásának határidejéig tart (december közepe). Bár az ügyintézések lomhasága miatt ez az idő sajnos még hosszabb lehet.
Ez egy rossz hír, de fontos, hogy mindenki tudjon arról, milyen sunyi módszerekkel operál a beruházó. El akar csüggeszteni minket egy visszafordíthatatlan helyzet gyors előállításával. Péntek késő éjszaka posztolták ki szép csendben, hogy hétfőn irtásba kezdenek. Mindent megteszünk azért, hogy az értelmetlen pusztítást megállítsuk. Segítsenek ebben! Jelezzenek minden mozgást! Figyeljék a riadójelet itt, a honlapunkon és Facebook oldalunkon, hogy lehetőségük legyen élőláncban is tiltakozni, ha a fűrészek ideérnek.
Bármi is fog történni, van miért küzdenünk! A demonstrációink és a bíróságon elindított eljárásaink nem hiábavalóak. Hanem utat mutatnak a jövő tudatos civil nemzedékének, hogy ne hagyják magukat, hogy küzdjenek az élhető környezetükért és ne engedjék, hogy elhibázott kormányzati döntések miatt Budapest és Újbuda örökre tranzit tehervasúti átjáróházzá silányuljon; kilométeres teherkocsisorokkal, drasztikusan megnövekedő forgalommal, tízezrek élőhelyét téve tönkre!
Miért nem tiltakozik Karácsony Gergely és a Főváros?
A Főváros miért nem szólalt fel soha az ügyben? Miért nem tiltakozik? Várjuk Karácsony Gergely megszólalását, elvégre Budapesten vagyunk. Ő talán nem szeretné azt, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal ne itt folytatódjon, hogy inkább kerülje el a Fővárost a szintén megépítednő V0 vonalon, amit a kormány 2013-ban megígért? Főpolgármester úr fél valamitől vagy valakitől? Miért nem beszél velünk egyáltalán, holott sokszor megkerestük? Miért nem foganatosítja a Főváros az idén június 8-án meghozott döntését, amelyet Dr. László Imre Újbudai polgármester kezdeményezére hozott meg kénytelen-kelletlenül, amely a következőket tartalmazza:
- A döntés értelmében a főpolgármester azonnal kezdeményezi a kormánynál a „V0” teherforgalmi vasútvonal megépítését, egyben nem engedélyez olyan vasúti beruházást Budapesten, ami teherforgalom erősödését eredményezheti. Ez az eredmény a közlekedési stratégiák részévé kell váljon, így Budapest saját hatáskörben beilleszti azt a BMT-be (Budapesti Mobilitási Terv), és felkéri a kormányt, hogy a többi stratégia ennek figyelembevételével alakuljon.
- Valamint, a kormány ennek fényében vizsgálja meg, hogy a Déli Körvasút műszaki tartalma továbbra is indokolt-e, illetve az előirányzott célokkal arányos beavatkozást jelent-e a sűrűn lakott városi térségben. (Magyarul: kell-e harmadik vágány és betontámfal?)
Sem a Főváros sem a Kormány nem foganatosította ezt a döntést, pedig jogi jelentősséggel bír, hiszen ez egy megszavazott, fővárosi szintű előterjesztés. Ennek figyelmen kívül hagyása szintén egyfajta jogsértés a kormányberuházó részről.
Ezt írtuk Karácsony Gergely messengerébe, hátha onnan jön válasz: "Kedves Főpolgármester úr, remélem egyszer tényleg barátok leszünk, ahogy írod. Az egyesületünk (PoPÉK) három éve próbál beszélni veled minden csatornán, sikertelenül. Kétszer le is szólítottunk, információs anyagot is adtunk, akkor ígérted, hogy válaszolsz, de nem tartottad be. Az ügyünk - a Déli Körvasút okozta várostorzulás és környezetpusztítás megakadályozása - nagyobb volumenű, mint amikkel általában foglalkozol, megnyilatkozol. Szeretnénk veled beszélni, ahogy ígérted. Informálódni honlapunkon tudsz. Elkeseredettségünket feléd a csatolt képben tudom kimutatni, majd nézd meg. Én is szeretem a legóoroszlánokat, de a Déli-Körvasút vonalán már vágják a fákat! Nagyon szépen kérünk, válts prioritást és keress meg minket. Szeretettel, egy szavazód, Tóth Sándor Péter, PoPÉK elnökség"
Szívből reméljük, hogy a következő sajtótájékoztatót a Főváros tartja majd meg hamarosan. Egyelőre három év késésben vannak. Főpolgármester úr, Karácsony Gergely, kétségbeesve kérjük újra, hogy beszéljen velünk!
Frissítés dec. 16-án: Köszönjük Dr. László Imrének, hogy kérésünkre végül mégis rá tudta venni a főpolgármestert, hogy a Főváros is beszálljon a perbe a Déli-Körvasút környezetvédelmi engedélye ellen! Kíváncsian várjuk, hogy Karácsony Gergely betartja-e a szavát. László Imre az alábbiakat posztolta a fővárosi közgyűlés után:Ígéretet tett a Főváros, hogy csatlakozik a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélye kiadása ellen indított perünkhöz. Felszólalásomban ma a Fővárosi Közgyűlésben elmondtam, hogy a Déli Körvasút megépítése miatt olyan súlyos környezetkárosításra készül a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., amely visszafordíthatatlan károkat okozna, és rontaná a környéken élők életminőségét. Emlékeztettem a jelenlévőket arra, hogy a beruházás korábbi engedélyét a bíróság érvénytelenítette, döntésében részletesen leírva, milyen szempontok alapján kell elkészíteni újra a tanulmányt. Azonban az újabb dokumentum sem felel meg ezeknek a szempontoknak, ezért Újbuda Önkormányzata bíróságon támadja meg a 2022. november 11-én kelt környezetvédelmi engedélyt. Felkértem a főpolgármestert, hogy támogassa a civilekkel közös törekvésünket és csatlakozzon a perhez. Válaszában Karácsony Gergely támogatásáról biztosított.
Kommunikációnk a NIF vezetőivel
A megkezdett fakivágási munkák kapcsán december 3-tól fogva folyamatosan kerestük a NIF-et telefonon és levélben. Egy válaszlevelet kaptunk 7-én, itt elolvasható: 2161_001.pdf
A pesti oldal töltésén már elkezdték a kiviteli munkákat a beruzázó alvállalkozói. Buda felé haladnak. Tanulságos videók is vannak itt és itt és itt.
Felhívnánk a figyelmet arra, hogy ők továbbra is azt állítják, hogy
- érvényes építési engedélyük van (ezt mind az önkormányzat, mind a POPÉK hivatalosan vitatta és vitatja), és hogy
- az akciójuk egyfajta "MÁV karbantartás" (holott posztjukban nyíltan a Déli Körvasút kivitelezésére hivatkoznak, tudva azt is, hogy a MÁV magától nem rendelne el töltéskarbantartást, ahogy az elmúlt 4-5 évtizedben sem tette, legalábbis nem lényeges mértékben). A NIF a MÁV szabályaira hivatkozva lavíroz, saját előbbi kijelentésével ellentmondásba kerülve. Gondolom senki sem hiszi el azt, hogy a NIF valami jótékonysági intézmény, aki feláldozná erőforrásait/alvállalkozóit, hogy a MÁV-nak szívességet tegyen pont most és pont azon a töltésen, nem pedig egy másik vonalon. A beruházót nem érdekli, hogy mi nő a MÁV töltésein, kivéve, ha ott akar kiviteli munkákat végezni.
Erre a levélre viszont válaszoltunk, de arra még nem érkezett tőlük reakció. A V-hídnak is írtunk, de kimosakodva visszairányítottak a NIF-hez.
Semennyire nem elegáns, dicstelen búcsút választott a január elsején megszűnő NIF, amellett is, hogy csak "parancsot teljesítenek". A levelükben olvasható mismásolás-elkenés pedig egyenesen cinikus.
Újbuda megakadályozhatja a Déli Körvasút beruházást! - legalábbis Lázár János szerint
Lázár János miniszteri portfóliója kibővült a közlekedéssel, ennek kapcsán az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága előtt ismertette elképzeléseit.
Orosz Anna kérdésére beszélt a Déli Körvasútról is. Elmondta, hogy Újbuda meg tudja akadályozni a beruházást, ha bíróságon megtámadja a környezetvédelmi engedélyt. Ugyanis a kormány a az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) nevű EU-s alapból tervezi finanszírozni a projektet, de ez csak akkor lehetséges, ha január 22-ig van érvényes engedély. Az újabb per azt jelentené, hogy Magyarország elveszíti ezt a forrást és a beruházás finanszírozás híján - legalábbis egy ideig - nem valósul meg.
Nagyjából szó szerint ezt mondta Lázár János: "Kimentem, megnéztem a Déli Körvasút helyszínét. Nem vitatható, hogy nehézséget okoz helyben, van környezetterhelő hatása. De a vasút régóta itt van. Az a kérdés, hogy lehet-e kompromisszum az önkormányzat, a kormány és az EU között. Bejelentkeztem László Imréhez. Meg tudják akadályozni a beruházást a környezetvédelmi engedély megtámadásával december végéig. Ha nem lesznek jogerős engedélyeink 2023. január 22-ig akkor nem tudjuk megvalósítani EU-s forrásból. Ez a pénz el is veszne. Komolyan szeretnék a kérdéssel foglalkozni. Én egy kész helyzetet kaptam, ezt kell megoldani. A vasúti híd már 3 vágányos. Semmi értelme, ha a többi marad 2 vágányos. Nem sok választásunk van. Ezt nem most kellett volna mérlegelni, hanem a beruházás tervezésénél. Ha önök mindenképp meg akarják akadályozni a beruházást, akkor elveszíthetjük az EU-s forrást. Ez egy speciális alap, nem lehet akármire felhasználni (talán Debrecen-Nyíregyháza környékén lehet még valami)."
Lázár János kompromisszumot akar elérni Újbuda önkormányzata, a kormány és az EU között, ennek érdekében tárgyalást kezdeményezett László Imre polgármesterrel.
Abban, hogy ideáig eljutottunk, oroszlánrésze van képviselőnknek, Kreitler-Sas Máténak, a Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesületnek és a helyi lakóknak, akik kiharcolták az első pert, ahol a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a környezetvédelmi engedélyt. Szervezetünk anyagilag is segítette a pert. Ezzel értékes időt nyertünk és ez ad most mozgásteret az önkormányzatnak a projekt elutasítása vagy a helyi érdekek mentén történő átterveztetése tekintetében - írja posztjában Meleg Dániel, környezetvédő lokálpatrióta.
A PoPÉK javasolni fogja László Imrének, hogy ne egyezzen bele a harmadik vágányba (nyilván tudja, hogy abba sem a civilek, sem a lakók nem mennének bele), és ne álljon el a pertől. Ha ott lehetne a megbeszélésen valaki a PoPÉK-tól, talán el tudná magyarázni neki az alternatíva javaslatunkat. Lehetne a CEF2-t egy másik fontos beruházásra fordítani, a Déli Körvasutat jegelni és átgondolni, az eddig kidobott pénzekből keletkezett papírokat, méréseket valahogy újra felhasználni. Hangsúlyozzuk, hogy nem az egyesületünk, sem nem Orosz Anna hibája az, ha "elúszik a pénz", hanem a Déli Körvasút hibás koncepciójának kigondolóié. Orosz Annának köszönjük a közbenjárást és Lázár János miniszter úrnak a válaszokat. Az LMP környezetvédőinek pedig azt, hogy kezdettől az ügy mellett és a civilek mellett állnak.