A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK NÉHÁNY MONDATBAN:

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy NEM vagyunk vasútellenesek. Egyesületünk nem az elővárosi személyvonatok tervezett nyomvonalán szeretne módosítani. Nem ellenezzük a BFK Déli Körvasút nevű beruházását, amennyiben az valóban az elővárosi vasúthálózat fejlesztéséről szól - azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Újbuda közepén egy transzeurópai teherfolyosót (is) bővítenének a beruházás keretei között, ahelyett, hogy a 2011 óta tervezett V0 teherkörgyűrű megépítésével kivezetnék a tranzit teherforgalmat a fővárosból. A Hamzsabégi sétány mentén fejlesztendő teherfolyosó így a tervezett Budapest-Belgrád-vasútvonal folytatása lenne Nyugat-Európa felé. A közel 1 milliárd eurós árat többek között a tehervonatok miatt építendő, extra drága, több emelet magas beton támfal és zajvédő fal: a kilométereken keresztül húzódó csőkígyó indokolja, amely örökre megváltoztatná lakóövezetünk és az egész kerület arculatát. Meggyőződésünk, hogy a beruházásnak ez a része nem indokolt, a 21. században a tranzit teherforgalomnak nincs keresnivalója egy fővárosi, sűrűn lakott területen. A jelenlegi tervek átgondolására kérjük a döntéshozókat a sínek közelében élő lakosság és a vasút mentén kialakult erdős, ligetes park, a jelenleg is létező zöldfolyosó megőrzése érdekében. Legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik! Céljainkról, történetünkről és javaslatainkról bővebben a BEMUTATKOZÁSban és az ONLINE PETÍCIÓban olvashatnak. (a jobb oldalon)

2022. június 9., csütörtök

A Főváros sürgeti a V0 megvalósulását és a Déli Körvasút felülvizsgálatát

2022. június 8-án egy igen meghatározó fővárosi döntés született a Budapesten áthaladó tehervonatokról és a Kelenföld-Ferencváros közötti vágánybővítés szükségességének kérdésességéről. Ezek alapján hazánk és fővárosunk közlekedési stratégiái is korrekcióra szorulnak.

A döntés értelmében a főpolgármester azonnal kezdeményezi a kormánynál a „V0” teherforgalmi vasútvonal megépítését, egyben nem engedélyez olyan vasúti beruházást Budapesten, ami teherforgalom erősödését eredményezheti. Ez az eredmény a közlekedési stratégiák részévé kell váljon, így Budapest saját hatáskörben beilleszti azt a BMT-be (Budapesti Mobilitási Terv), és felkéri a kormányt, hogy a vonatkozó BAVS (Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia) és NKS (Nemzeti Közlekedési Stratégia) is ennek figyelembevételével alakuljanak. 



Szavazás a beadványról

Ezzel a lépéssel a Déli Körvasút beruházás költséghatékonyságát leginkább lerontó és a városi zöld környezetet leginkább pusztító részeinek a felülvizsgálatára ugyan még egyik kormányzati szerv se vállal kötelezettséget, ugyanakkor a Fővárosi Törvényszék bírósági ítélete alapján megismétlendő engedélyezési eljárás során már nem lehet mellőzni az alternatívák vizsgálatát és a stratégiai célokba való illeszkedést.

A két elfogadott dokumentum megtekinthető és letölthető a Főváros honlapjáról:

A vasúti elkerülő (V0) megvalósulásának támogatása - Dr. László Imre

Főpolgármesteri módosító - Karácsony Gergely

A javaslatot felvezető polgármesteri beszéd (2:19:41-től), az azt követő vita és végül a szavazás (2:31:00-ig) itt nézhető meg:

A szerdai közgyűlési döntés Újbuda önkormányzata és a POPÉK közös munkája, akiket más civil szervezetek és a lakosság segített céljaikban. A döntés után az alábbi köszönőlevelet küldi a POPÉK Dr. László Imrének és munkatársainak:

Tisztelt Polgármester úr!

Szeretnénk köszönetet mondani, amiért meghallotta a civilek hangját, és tegnap a Fővárosi Közgyűlésen kiállt Újbuda természeti környezete, az újbudaiak egészséges környezethez való joga és összességében a nemzetgazdasági érdekeink mellett. Különösen fontos, hogy a közérdeket egy olyan felszólalóval szemben is megvédte, aki a Déli Körvasútról szóló bírósági ítéletet figyelmen kívül hagyta.

A Főváros tegnap megszületett döntése értelmében a főpolgármester azonnal kezdeményezi a kormánynál, hogy megépüljön az átmenő teherforgalom elterelését lehetővé tevő „V0” vasútvonal, valamint tiltott, hogy Budapest területén teherforgalom bővítését célzó beruházás megvalósuljon. Ez önmagában még nem jelenti, hogy a Déli Körvasút projekt felülvizsgálatára bármely kormányzati szerv is kötelezettséget vállalna, a bíróság által előírt ismételt engedélyezés során azonban a tegnap született határozat nagyon jó hivatkozási alap, hogy alternatívavizsgálat iránti igényt és végállapot stratégiai céljait már ne lehessen figyelmen kívül hagyni. Erre vonatkozóan javasoljuk, hogy a nyári időszak előtt a kerületi közgyűlés is fogalmazzon meg célokat.

Reméljük, hogy ez az együttműködésünk a jövőben ennél is gyümölcsözőbb lesz, és kívánjuk, hogy erre a képviselők is nyitottak legyenek. Polgármester úrnak ezúton is köszönjük a törekvéseit és a munkáját.

Üdvözlettel: Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért (POPÉK) egyesület

- Karácsony Gergely Facebook bejegyzése az ügyben

- Dr. László Imre Facebook bejegyzése az ügyben

- Bakai-Nagy Zita újbudai alpolgármester bejegyzése

- Vitézy Dávid reakciója és az ebből kialakult vita

- A VEKE bejegyzése a témában



Részlet az Újbuda magazin 2022. június 15-i számából


A Főváros döntésének sajtóvisszhangja:

Budapest egy fél metrót is kaphatna, csak kevesebb pusztítással (24.hu) 

Elmenekülnek az újbudaiak a lakásaikból a körvasút miatt? (index.hu) 

Újabb politikai vitákat generálhat egy fontos budapesti fejlesztés (index.hu) 

Olcsóbb kikerülni Magyarországot, mert itt a legdrágább a vasúti szállítás (444.hu) 


Kapcsolódó cikkeink:

Valóban sínen van a Déli Körvasút projekt? - válasz a Figyelőnek

- Megállók a Déli Körvasúton - kérdések a kapacitásról

Mire kellene figyelni a Déli Körvasút új engedélykérelmének beadása előtt? - a POPÉK közleménye

Így indokolja a bíróság a Déli Körvasút engedélyének érvénytelenségét

A V0 hatása a Déli Körvasútra - mi változhat?

Egyre többen figyelnek fel a Déli Körvasút ellentmondásaira

Nincsenek megjegyzések: