A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK NÉHÁNY MONDATBAN:

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy NEM vagyunk vasútellenesek. Egyesületünk nem az elővárosi személyvonatok tervezett nyomvonalán szeretne módosítani. Nem ellenezzük a BFK Déli Körvasút nevű beruházását, amennyiben az valóban az elővárosi vasúthálózat fejlesztéséről szól - azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Újbuda közepén egy transzeurópai teherfolyosót (is) bővítenének a beruházás keretei között, ahelyett, hogy a 2011 óta tervezett V0 teherkörgyűrű megépítésével kivezetnék a tranzit teherforgalmat a fővárosból. A Hamzsabégi sétány mentén fejlesztendő teherfolyosó így a tervezett Budapest-Belgrád-vasútvonal folytatása lenne Nyugat-Európa felé. A közel 1 milliárd eurós árat többek között a tehervonatok miatt építendő, extra drága, több emelet magas beton támfal és zajvédő fal: a kilométereken keresztül húzódó csőkígyó indokolja, amely örökre megváltoztatná lakóövezetünk és az egész kerület arculatát. Meggyőződésünk, hogy a beruházásnak ez a része nem indokolt, a 21. században a tranzit teherforgalomnak nincs keresnivalója egy fővárosi, sűrűn lakott területen. A jelenlegi tervek átgondolására kérjük a döntéshozókat a sínek közelében élő lakosság és a vasút mentén kialakult erdős, ligetes park, a jelenleg is létező zöldfolyosó megőrzése érdekében. Legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik! Céljainkról, történetünkről és javaslatainkról bővebben a BEMUTATKOZÁSban és az ONLINE PETÍCIÓban olvashatnak. (a jobb oldalon)

2022. január 1., szombat

Ez történt az újbudai POPÉK Egyesülettel 2021-ben

Mielőtt számot vetnénk egyesületünk 2021-ben végzett munkájával, szeretnénk megköszönni minden civil társunknak és támogatóinknak, valamint az ügyünket előbbre vivő néhány képviselőnek a segítő együttműködést! 



Mi történt a POPÉK háza táján a múlt évben?

- Folytattuk az a 2019-ben elkezdett érdekvédelmi munkánkat, amely számos levél küldésében, érdemi tárgyalásban, személyes felszólalásban (közmeghallgatásokon, közgyűléseken, a beruházó által szervezett ankétokon, tévé riportokban, újságcikkekben) nyilvánult meg.

- Elértük - helyi önkormányzati képviselőnk kezdeményezésével, de az országgyűlési képviselőnk hathatós végleges segítségével -, hogy a Hamzsabégi út közlekedési területből hivatalosan is zöldterületté váljék.

Rendezvényeink is voltak az elmúlt évben;

- plakátkiállítás a sétányon,

- élőlánc a sétányon,

- kérdőívezés a lakosság köreiben

- több egyesületi összejövetel vendégekkel


- Több civil mozgalommal és a céljainkkal azonosulni tudó politikussal is szorosabb együttműködést alakítottunk ki. Így jött létre először: 

 az UPÉK (3 kerületi civil mozgalom egyesüléseként), majd az ÚCK (Újbudai Civil Közösség), amelyben már kerületi vállalkozások és helyi lakók is részt vesznek. 

A kerületben jóval szélesebb civil bázis alakult ki!

- Már partnerként fogadják el egyesületünket egyes ellenzéki pártok, sőt a kormányoldal is párbeszédre törekszik, hiszen látják, hogy mennyi választási szavazat múlhat a Hamzsabégi sétány ügyéhez való hozzáállásukon.

- Legfontosabb érdekvédelmi munkánk a Fővárosi Törvényszéken folyó per. 

A decemberben lezajlott második tárgyaláson a bíróság meghallgatta szakértőinket, akik meggyőzően bizonyították, hogy a Kormányhivatal által kiadott környezetvédelmi engedély tartalma szakmailag és jogilag sem állja meg a helyét. Így végleges vasútépítési engedély hiányában a Hamzsabégi sétány zöldterülete érinthetetlen maradhat még!

- Tagjaink létszáma megsokszorozódott, jelentkeztek helyi támogatók is. Több vasútszakmai, és környezetvédelmi szervezet vette fel velünk a kapcsolatot, együttműködési szándékkal.

2022-ben is folytatjuk munkánkat! Február 16-án lesz a következő tárgyalási nap, amelyen ítélet is várható! 

Tovább egyeztetünk a beruházóval, és a projekt tervezésében résztvevőkkel. 

Várjuk az Európai Bizottság válaszát is, akiket hivatalosan is megkerestünk és szakmailag tájékoztattunk az átgondolatlanul tervezett vasútfejlesztésről és annak környezetromboló és az emberi életkörülményeket erősen negatívan befolyásoló hatásairól (amelyek összeegyeztethetetlenek az EU irányelveivel). Ezek alapján a beruházás jelenlegi formája nem finanszírozható uniós forrásból!

Várjuk a további munkánkat támogató és annak aktív segítését felvállaló civileket, szervezeteket, hogy még eredményesebbé válhassunk, a jövőben! 

Civil eredményekben gazdag, zöldebb és élhetőbb új évet kívánunk!

Nincsenek megjegyzések: