A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK NÉHÁNY MONDATBAN:

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy NEM vagyunk vasútellenesek. Egyesületünk nem az elővárosi személyvonatok tervezett nyomvonalán szeretne módosítani. Nem ellenezzük a BFK Déli Körvasút nevű beruházását, amennyiben az valóban az elővárosi vasúthálózat fejlesztéséről szól - azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Újbuda közepén egy transzeurópai teherfolyosót (is) bővítenének a beruházás keretei között, ahelyett, hogy a 2011 óta tervezett V0 teherkörgyűrű megépítésével kivezetnék a tranzit teherforgalmat a fővárosból. A Hamzsabégi sétány mentén fejlesztendő teherfolyosó így a tervezett Budapest-Belgrád-vasútvonal folytatása lenne Nyugat-Európa felé. A közel 1 milliárd eurós árat többek között a tehervonatok miatt építendő, extra drága, több emelet magas beton támfal és zajvédő fal: a kilométereken keresztül húzódó csőkígyó indokolja, amely örökre megváltoztatná lakóövezetünk és az egész kerület arculatát. Meggyőződésünk, hogy a beruházásnak ez a része nem indokolt, a 21. században a tranzit teherforgalomnak nincs keresnivalója egy fővárosi, sűrűn lakott területen. A jelenlegi tervek átgondolására kérjük a döntéshozókat a sínek közelében élő lakosság és a vasút mentén kialakult erdős, ligetes park, a jelenleg is létező zöldfolyosó megőrzése érdekében. Legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik! Céljainkról, történetünkről és javaslatainkról bővebben a BEMUTATKOZÁSban és az ONLINE PETÍCIÓban olvashatnak. (a jobb oldalon)

2023. január 16., hétfő

Áttervezést a Déli Körvasútnak! - fáklyás felvonulás volt a Hamzsabégi Sétányon

Fáklyás felvonulást tartottunk december 14-én a Hamzsabégi Sétányon, tiltakozva a közelmúltbeli, vészes közelségbe kerülő fakivágó akciók miatt. Közösen vonultunk László Imre polgármesterrel, az Újbudai Önkormányzattal és a helyi politikai pártok zömének képviselőivel az LMP által szervezett tiltakozáson. A civileknek (PoPÉK, Védegylet) is újult erőt adott az összefogás, köszönjük a szervezőknek és a résztvevőknek! Sajnáljuk, hogy a Főpolgármester képviseletében megint nem jött el senki. Továbbra is várjuk, hogy velünk együtt végre felemelje a hangját Karácsony Gergely is!


"Minden élőlény védi az élőhelyét, nekünk is ezt kell tennünk. A fák nemcsak a barátaink, társaink, hanem a létünk alapjai. Védjük őket, védjük magunkat." - írja érintett lakosként természetvédői hitvallásában Telek György. Már másodszor tartotttunk fáklyás felvonulást a területen.

A rendezvényen beszámoltunk arról is, hogy a kormányhivatal szabotálja a civilek által beadott bírósági kereset eljuttatását a Fővárosi Törvényszékre, így próbálják húzni az általunk kért azonnali jogvédelem elbírálásának idejét. 

Szerencsére az Önkormányzat keresete már eljutott a bíróságra. "Lázár János decemberi újbudai látogatásán kértem, hogy azonnal állítsa le a fakivágásokat a Déli körvasút projektnél. Ezt megtette, elviekben január 15-ig. Azonban ez nem elég, kérjük, sőt követeljük, hogy az Önkormányzat által elindított per lezárultáig, - melyben az új környezetvédelmi engedélyt támadtuk meg -, ne indítsanak el visszafordíthatatlan folyamatokat, ne folytassák a fakivágásokat." - emlékeztetette a minisztert bejegyzésében Bakai-Nagy Zita, újbudai alpolgármester.
(A képecskén éppen ő látható Dr. László Imrével, Újbuda polgármesterével, ahogy a szombati tiltakozáson velünk vonulnak.)

"Gondolják át a terveket" – üzenik a kormánynak a dühös újbudai civilek... - számolt be az Index az eseményről. Annyit pontosítanánk, hogy nem voltunk dühösek. "Nem volt forradalmi hangulat, hanem csak méltóságteljes vonulás, majd beszédek, melyek igazodtak a felszólalók szellemiségéhez. A Védegylet optimista, bízunk abban, hogy Lázár János velünk, civilekkel is leül majd tárgyalni és bízunk abban is, hogy a leállított favágás nem folytatódik tovább." - reagált Bereczky Gábor, a Védegylet főtitkára.

Felemelő közösségi pillanat volt a Fáklyás Felvonulás! Itt megnézhető, és a négy felszólalással együtt meghallgatható a teljes esemény. Köszönjük Suszter András lokálpatriótának, hogy rögzített mindent! Sajnos egy türelmetlen villamosvezető áthajtott a Fehérvári úton átkelő felvonulók tömegén, hiába próbálta három - a rendezvény biztosítására kirendelt - rendőr leállítani a forgalmat (a felhatalmazásuk megvan rá ilyen alkalmakkor). Csoda, hogy nem történt baleset.







Az alábbiakban leközöljük a közlekedésszakmailag tapasztalt Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) bejegyzését, amely jól áttekinti a Déli Körvasút körül kialakult zűrzavart, taglalva a kialakult helyzet okait.

Hamarosan dönteni kell a Déli körvasút projekt ügyében, mivel január 18-a az utolsó dátum, amikor az idei első körre be lehet adni még projektet a CEF2 (Connecting Europe Facility) uniós csomag tagállamoknak dedikált részére*. A kivitelező jogászai szerint simán be lehet adni per alatt is, a minisztérium jogászai szerint nem (Palkovics miniszter pl. nem engedte beadni az előző körben). A kormány a szokásos merev álláspontját hozza, jottányit se akar változtatni, aminek egyetlen valódi oka van, a kivitelezőnek 2022 februárjában kifizetett, és azóta is nekik ketyegő 101 milliárd (!!!) forintos előleg, amelyet semmi pénzért (sic) nem akarnak visszaadni. Olyan hírek terjednek, hogy ez a pénz már nincs is meg, ezért (nekik) létkérdés, hogy megérkezzen az uniós pénz amiből meg is lehet építeni azt, amit a helyiek nem akarnak és amúgy az ország vasúti közlekedésén se segítene semmit sem.




Lázár János újdonsült miniszter elismerte, hogy a tervek rosszak és ez az előkészítés hibája (értsd: Vitézy ezt is elkúrta). Majd megpróbálkozott azzal, hogy valami kompromisszumos megoldást találjon, el is ment a XI. kerületbe, ahol Simicskó István vezette körbe és mutatta meg a területet. Ezután elment az önkormányzathoz is tárgyalni, ahol információink szerint elismerte, hogy a lakosságnak igaza van, ez a projekt rontja az életminőségüket és abban is igazuk van, hogy ez a projekt semmi másról nem szól, mint a Belgrád-Budapest teherkorridor folytatásáról Bécs felé (van valaki olyan hülye, aki azt gondolja, a kínai konténerek ide jönnének és nem nyugatra?). 

Sajnos, a miniszter úr a civilekkel nem volt hajlandó szóba állni, csak politikusokkal, ami nem jó hír a jövőre nézve. De mindegy is, az általa kért, és egyébként az önkormányzat és a helyi civilek által is meglepetésére aláírt kompromisszumos javaslat (amely szakmailag teljesen vállalható és megoldás is lenne) kiverte a biztosítékot a Miniszterelnökségen (a legenyhébb vélemény kb. a "mit képzelnek ezek" volt). 

Mivel a dolog közérdekű, ezért nyilvánosságra hozzuk az ominózus levelet  (klikk ide), amely szerintünk korrekt, és csak rosszindulatból és tudatlanságból lehet politikai betámadásnak értékelni.

Most láthatjuk, meddig is terjed Lázár miniszter saját mozgástere: nagyjából semeddig. Parancs, értettem, ráállította a kedvenc jogászát az ügyre és beavatkozóként belépett a perbe az egyébként rosszhiszemű és felháborító módon eljáró környezetvédelmi hatóság mellett. 




Jöttek hírek súlyos jogszabálytervezetekről, melyeket a kivitelező vezérigazgatója javasolt (igen, ez ugyanaz a Sárváry István, aki Palkovics és Vitézy urakkal kvaterkázott, amikor lebukott és megpróbálta eltakarni az arcát), amelyek a bírósági ítélkezésbe is belenyúltak volna, nesze neked jogállamiság, de ezek egyelőre nem jöttek ki, állítólag több miniszter is ellenezte őket (Lázár nem volt köztük).  Szóval most a teljes államapparátus ráfordult a helyiekre, azzal a tévképzettel, hogy itt egy ellenzéki politikai betámadásról van szó, pedig valójában csak a kivitelező (V-Híd Zrt.) védi a maga anyagi érdekeit.

A helyi lakosság a saját életkörülményeinek védelmében pedig tüntet és tiltakozik, és ezen túlmenően szakmai javaslatokat is tesz. Mindenki tudja, hogy van többféle műszaki megoldás is, amivel nyugvópontra juthatna az ügy, és mindenki elfogadná, de a kivitelező gyors profitja az a mai időkben fontosabb, mint a magyar emberek élete és az ország érdeke.




A VEKE álláspontja röviden: A Déli körvasút projektet bármilyen formájában csak azután szabadna elkezdeni építeni, ha már van másik járható vasúti átkelő a Dunán. Ez elsődleges nemzetgazdasági, sőt, nemzetbiztonsági érdek, és vasútszakmailag is ez a helyes. Az új megállóhelyekre (a Népligetre főleg) szükség van, ahogy Központi forgalomirányításra is (ez a projektből érthetetlen okokból hiányzik). Ha van V0, és van KÖFI, már egyáltalán nem biztos, hogy kell ide harmadik vágány, a szűk keresztmetszet ugyanis nem a folyó vágány, hanem a kelenföldi és a ferencvárosi váltókörzetek.



* A CEF2-re azért a kormány készül egy B forgatókönyvvel is, a Debrecen-Nyíregyháza szakasszal, ergo nem áll meg az a duma, hogy pénzt veszítene az ország. Egyébként is, szeptemberben még van egy beadási lehetőség, ez a pénz pedig dedikáltan a tagállamé, más nem viheti el. A CEF2 második részére, amely már verseny más tagállamok projektjeivel, csak évek múlva lehet pályázni.


Egyesületünk korábbi írásai a témában:

- Fáklyás felvonulás lesz a Hamzsabégi sétányért, a fakivágások ellen 

- Szabotálja a kormányhivatal a civilek bírósági keresetét 

- Újra per alatt a Déli Körvasút, vágják a fákat - Karácsony Gergely miért hallgat?

- Déli Körvasút - perek és lemondások

- Újabb közmeghallgatás, újabb színjáték a Déli Körvasút ügyében

- Mire kellene figyelni a Déli Körvasút új engedélykérelmének beadása előtt? - a POPÉK közleménye

- A Főváros sürgeti a V0 megvalósulását és a Déli Körvasút felülvizsgálatát

- Megállók a Déli Körvasúton - kérdések a kapacitásról

- Így indokolja a bíróság a Déli Körvasút engedélyének érvénytelenségét

- Megsemmisítette a bíróság a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét

- A V0 hatása a Déli Körvasútra - mi változhat?


2023. január 13., péntek

Szabotálja a kormányhivatal a civilek bírósági keresetét - Déli Körvasút ügye

A kormányhivatal alperes is egyben, mégis nekik kell továbbítani a bíróságra a benyújtott kereseteket. Figyelembe véve az önkormányzat keresetének késve továbbítását, és a civilek keresetének eltüntetését, felmerül a rosszhiszeműség (az alperes szándékos időhúzásának) gyanúja. Olyan, mintha szándékosan ülnének rajta, visszaélve a helyzetükkel. 



A vármegyeiségtől sem lettek rendesebbek... (A kép egy részlete a honlapjukról származik.)

Az Önkormányzat december 8-án, a PoPÉK és a Védegylet december 11-én adta be a keresetet a Déli Körvasút PE-06/KTF/ 19545-99/2022 iktatószámú környezetvédelmi engedélye ellen. A közigazgatási perekre vonatkozó szabályok alapján mindkét kereset a kormányhivatalhoz érkezett be először. Igen, ez az a kormányhivatal, aki kétszer is kiadta már az említett környezetvédelmi engedélyt a projektre, és tavaly már pert vesztett ellenünk. Magyarul, jelenleg ő az alperes. Hozzájuk kell érkeznie először a keresetnek, bármennyire is ellentmondásos ez a szituáció. 

  1. Az Önkormányzat keresete (109.K.704.523/2022) végül jan 9-én megérkezett a bíróságra. Dec. 19-én kellett volna a Pest Vármegyei Kormányhivataltól továbbítani a bíróság felé, de ehelyett csak később, 22-én érkezett be a bíróságra - amikor a bírósági szünet kezdődik és jan. 6-ig tart. Így a benne szereplő azonnali jogvédelem elbírálása is csak ezen a héten kezdődött el. Mintha mérlegen számolták volna ki az időket. 
  2. A Civilek (Popék, védegylet, Kreitler-Sas Máté felperesekkel) keresete a Fővárosi Törvényszéktől kapott információk alapján még mindig nem érkezett meg a bíróságra. Ma ügyvédünk egy tájékoztató levelet küldött a Fővárosi Törvényszéknek, amiben panaszt emelünk az alperesi hatóság ellen. A kormányhivatalnál pedig többször érdeklődtünk a héten, de csak kitérő válaszokat kaptunk a segítőkészség legcsekélyebb jele nélkül.

Még egy fontos információt kaptunk a törvényszéktől:
Versenyt futunk az idővel, hiszen az uniós CEF2 alapra január 22-ig lehet pályázni, és információink szerint a kormányberuházó ide nyújtja be a Déli Körvasút pályázatát több száz milliárd forintnyi támogatásért.




Érdemes megfontolni minden vármegyében.

2023. január 6., péntek

Fáklyás felvonulás a Hamzsabégi sétányért, a fakivágások ellen

 ...avagy a fűrészek már a szomszédban zúgnak :(

Fáklyás felvonulást tartunk január 14-én, mert sajnos újra valós esély van arra, hogy elkezdik kivágni a fákat a sétányon.

Bár a vágánybővítés kérdése bizonytalan, hiszen bíróság fog dönteni a sorsáról, a kormány csak január 15-ig szüntette be a fakivágásokat. Erre korábban mi kértük Lázár János miniszter urat, aki a kivitelezőt leállásra kötelezte (az illetékes minisztériummal folynak a tárgyalásaink önkormányzati és civil oldalról).



"Légy te is famentő! Mutassuk meg, hogy mi vagyunk többen! Gyere el a fáklyás felvonulásra, hogy a hatalom kiverje a fejéből azt az őrült tervét, hogy több tíz éves egészséges fákat irtson ki Újbuda szívében!"

Találkozzunk a Bartók Béla út és a Hamzsabégi sétány sarkánál január 14-én, szombaton 17:00 órakor!

17:30-kor indul a fáklyás felvonulás, aminek keretében végigvonulunk a Hamzsabégi úton, egészen a Szerémi sor és a Hamzsabégi út kereszteződéséig.

Facebook-esemény linkje: https://www.facebook.com/events/664139568734924


Az eseményt az LMP szervezi a POPÉK és a Védegylet egyesületek közreműködésével. Reméljük sokan leszünk, a közös ügyre öszpontosítva, félretéve politikai irányultságainkat.

Az előzményekről:

- Erdővédők a Hamzsabégi úton (Kreitler-Sas Máté videója)

- Lázár János ígérete és utasítása ellenére folytatódtak a fakivágások (444.hu)

- Fakivágás indult meg a Déli Körvasút vonalán, miközben a projekt engedélye újra per alatt áll (Átlátszó.hu)

- Hivatalosan is válaszolt Lázár János Bakos Bernadett országgyűlési képviselőnek az alábbi kérdésre: Leállítja a fakivágást, amíg le nem zárul a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyével kapcsolatos per? A válasz egy kurta "igen" volt. Tehát az a bizonyos miniszteri "igen" válasz a fakivágások felfüggesztéséről a per lezárultáig szól.


Aggasztó, hogy az alvállalkozók nem hallgatnak az EKM miniszterére

Levelünk Lázár Jánosnak 2022. december 22-én:

Tisztelt Miniszter Úr!

Mindenekelőtt köszönjük, hogy intézkedett a Déli Körvasút nyomvonalán folyó fakivágások leállításáról. Kozma Dávid ma továbbította nekünk azt a dokumentumot (lent látható), amiben dec. 20-i dátummal a NIF utasítja V-Hidat és alvállalkozóját a fakivágás azonnali felfüggesztésére. Ennek ellenére mind 20-án, mind 21-én egész nap, mind ma, 22-én teljes erőből folyt a fairtás. Aktivistáink csak a rendőrség segítségével tudtak ma véget vetni az engedély nélküli tevékenységnek, felhasználva a fent említett NIF rendelkezést. Ezen akciónk nélkül az alvállalkozó folytatta volna a tarvágást ki tudja meddig, nem törődve a miniszteri utasítással. A rendőri intézkedésről a média is beszámolt.

Aggasztó, hogy az alvállalkozók nem működnek együtt a beruházóval és a miniszterrel. Köszönjük, ha tisztázza az ügyet a NIF-fel és az alvállalkozó képviselőivel, számon kérve a szabotázs felelőseit, hogy ilyen ne fordulhasson elő még egyszer. Mindnyájunk érdeke ez, hogy egyeztetésünket ne zavarják meg bizalomromboló kihágások, elszabadult hajóágyúk.

Bízva a további segítő együttműködésben, tisztelettel,

Tóth Sándor Péter        PoPÉK


Egyesületünk korábbi írásai a témában:

- Újra per alatt a Déli Körvasút, vágják a fákat - Karácsony Gergely miért hallgat?

- Déli Körvasút - perek és lemondások

- Újabb közmeghallgatás, újabb színjáték a Déli Körvasút ügyében

- Mire kellene figyelni a Déli Körvasút új engedélykérelmének beadása előtt? - a POPÉK közleménye

- A Főváros sürgeti a V0 megvalósulását és a Déli Körvasút felülvizsgálatát

- Megállók a Déli Körvasúton - kérdések a kapacitásról

- Így indokolja a bíróság a Déli Körvasút engedélyének érvénytelenségét

- Megsemmisítette a bíróság a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét

- A V0 hatása a Déli Körvasútra - mi változhat?


2022. december 12., hétfő

Újra per alatt a Déli Körvasút, vágják a fákat - Karácsony Gergely miért hallgat?

A PoPÉK és a Védegylet, valamint kerületi lakosként Kreitler-Sas Máté közös keresetben támadta meg a Déli Körvasút újonnan kiadott  környezetvédelmi engedélyét a bíróságon. Újbuda Önkormányzata is pert indított ugyanazon céllal. A NIF elkezdte a fakivágásokat a pesti oldalon. A Főváros még mindig hallgat.

Köszönjük civil bajtársainknak, a Védegylet Egyesületnek, hogy újra segítségünkre sietetnek, valamint köszönjük az Önkormányzatnak, hogy egy külön perben mellénk állt, emellett beszállt a perköltségeinkbe és december 6-án sajtótájékoztatót szervezett egyesületünk közreműködésével. 




Orosz Anna Újbuda parlamenti képviselője, Dr László Imre Újbuda polgármestere, Bakai-Nagy Zita alpolgármester és Tóth Sándor Péter PoPÉK alelnök a Hamzsabégi sétányon 2022 december 6-án. Minden alpolgármester jelen volt, sőt Novák Előd is.

A sajtótájékoztatónak vészhelyzeti oka volt, ugyanis a nemsokára megszűnő NIF kihirdette a fakivágások megkezdését december 2-án, holott jogszerűtlenül jár el.

Miért mondjuk, hogy jogtipró a beruházó akciója?

  • A kormányhivatal azonban mindennek tudatában mégis kiadta újra a környezetvédelmi engedélyt november 11-én. Tehát a hivatal is jogsértően járt el. (Az engedélyezési eljárásban ügyfélként szereplő Önkormányzat és a PoPÉK beadványait nem vették figyelembe, nem válaszolták meg.)

  • A beruházásnak nincs új építési engedélye a régi engedély pedig bíróságon is megállapított jogsértésen alapul, ezért nem érvényes. Nincs joguk kivitelezésbe kezdeni.

Ez a beruházó nagyon jól tudja. Éppen ezért a hatalmi helyzetével visszaélve szerzett újabb környezetvédelmi engedélyt és erre hivatkozva próbálja kihasználni azt a pár hétig tartó jogi időhézagot, ami a bírósági kereset benyújtásának határidejéig tart (december közepe). Bár az ügyintézések lomhasága miatt ez az idő sajnos még hosszabb lehet.

Ez egy rossz hír, de fontos, hogy mindenki tudjon arról, milyen sunyi módszerekkel operál a beruházó. El akar csüggeszteni minket egy visszafordíthatatlan helyzet gyors előállításával. Péntek késő éjszaka posztolták ki szép csendben, hogy hétfőn irtásba kezdenek. Mindent megteszünk azért, hogy az értelmetlen pusztítást megállítsuk. Segítsenek ebben! Jelezzenek minden mozgást! Figyeljék a riadójelet itt, a honlapunkon és Facebook oldalunkon, hogy lehetőségük legyen élőláncban is tiltakozni, ha a fűrészek ideérnek.

Bármi is fog történni, van miért küzdenünk! A demonstrációink és a bíróságon elindított eljárásaink nem hiábavalóak. Hanem utat mutatnak a jövő tudatos civil nemzedékének, hogy ne hagyják magukat, hogy küzdjenek az élhető környezetükért és ne engedjék, hogy elhibázott kormányzati döntések miatt Budapest és Újbuda örökre tranzit tehervasúti átjáróházzá silányuljon; kilométeres teherkocsisorokkal, drasztikusan megnövekedő forgalommal, tízezrek élőhelyét téve tönkre!


Miért nem tiltakozik Karácsony Gergely és a Főváros?

A Főváros miért nem szólalt fel soha az ügyben? Miért nem tiltakozik? Várjuk Karácsony Gergely megszólalását, elvégre Budapesten vagyunk. Ő talán nem szeretné azt, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal ne itt folytatódjon, hogy inkább kerülje el a Fővárost a szintén megépítednő V0 vonalon, amit a kormány 2013-ban megígért? Főpolgármester úr fél valamitől vagy valakitől? Miért nem beszél velünk egyáltalán, holott sokszor megkerestük? Miért nem foganatosítja a Főváros az idén június 8-án meghozott döntését, amelyet Dr. László Imre Újbudai polgármester kezdeményezére hozott meg kénytelen-kelletlenül, amely a következőket tartalmazza:

- A döntés értelmében a főpolgármester azonnal kezdeményezi a kormánynál a „V0” teherforgalmi vasútvonal megépítését, egyben nem engedélyez olyan vasúti beruházást Budapesten, ami teherforgalom erősödését eredményezheti. Ez az eredmény a közlekedési stratégiák részévé kell váljon, így Budapest saját hatáskörben beilleszti azt a BMT-be (Budapesti Mobilitási Terv), és felkéri a kormányt, hogy a többi stratégia ennek figyelembevételével alakuljon. 

- Valamint, a kormány ennek fényében vizsgálja meg, hogy a Déli Körvasút műszaki tartalma továbbra is indokolt-e, illetve az előirányzott célokkal arányos beavatkozást jelent-e a sűrűn lakott városi térségben. (Magyarul: kell-e harmadik vágány és betontámfal?)



Sem a Főváros sem a Kormány nem foganatosította ezt a döntést, pedig jogi jelentősséggel bír, hiszen ez egy megszavazott, fővárosi szintű előterjesztés. Ennek figyelmen kívül hagyása szintén egyfajta jogsértés a kormányberuházó részről.

Ezt írtuk Karácsony Gergely messengerébe, hátha onnan jön válasz: "Kedves Főpolgármester úr, remélem egyszer tényleg barátok leszünk, ahogy írod. Az egyesületünk (PoPÉK) három éve próbál beszélni veled minden csatornán, sikertelenül. Kétszer le is szólítottunk, információs anyagot is adtunk, akkor ígérted, hogy válaszolsz, de nem tartottad be. Az ügyünk - a Déli Körvasút okozta várostorzulás és környezetpusztítás megakadályozása - nagyobb volumenű, mint amikkel általában foglalkozol, megnyilatkozol. Szeretnénk veled beszélni, ahogy ígérted. Informálódni honlapunkon tudsz. Elkeseredettségünket feléd a csatolt képben tudom kimutatni, majd nézd meg. Én is szeretem a legóoroszlánokat, de a Déli-Körvasút vonalán már vágják a fákat! Nagyon szépen kérünk, válts prioritást és keress meg minket. Szeretettel, egy szavazód, Tóth Sándor Péter, PoPÉK elnökség" 

Szívből reméljük, hogy a következő sajtótájékoztatót a Főváros tartja majd meg hamarosan. Egyelőre három év késésben vannak. Főpolgármester úr, Karácsony Gergely, kétségbeesve kérjük újra, hogy beszéljen velünk!

Frissítés dec. 16-án: Köszönjük Dr. László Imrének, hogy kérésünkre végül mégis rá tudta venni a főpolgármestert, hogy a Főváros is beszálljon a perbe a Déli-Körvasút környezetvédelmi engedélye ellen! Kíváncsian várjuk, hogy Karácsony Gergely betartja-e a szavát.

László Imre az alábbiakat posztolta a fővárosi közgyűlés után:
 Ígéretet tett a Főváros, hogy csatlakozik a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélye kiadása ellen indított perünkhöz. Felszólalásomban ma a Fővárosi Közgyűlésben elmondtam, hogy a Déli Körvasút megépítése miatt olyan súlyos környezetkárosításra készül a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., amely visszafordíthatatlan károkat okozna, és rontaná a környéken élők életminőségét. Emlékeztettem a jelenlévőket arra, hogy a beruházás korábbi engedélyét a bíróság érvénytelenítette, döntésében részletesen leírva, milyen szempontok alapján kell elkészíteni újra a tanulmányt. Azonban az újabb dokumentum sem felel meg ezeknek a szempontoknak, ezért Újbuda Önkormányzata bíróságon támadja meg a 2022. november 11-én kelt környezetvédelmi engedélyt. Felkértem a főpolgármestert, hogy támogassa a civilekkel közös törekvésünket és csatlakozzon a perhez. Válaszában Karácsony Gergely támogatásáról biztosított.


Kommunikációnk a NIF vezetőivel

A megkezdett fakivágási munkák kapcsán december 3-tól fogva folyamatosan kerestük a NIF-et telefonon és levélben. Egy válaszlevelet kaptunk 7-én, itt elolvasható:  2161_001.pdf



A pesti oldal töltésén már elkezdték a kiviteli munkákat a beruzázó alvállalkozói. Buda felé haladnak. Tanulságos videók is vannak itt és itt és itt.

Felhívnánk a figyelmet arra, hogy ők továbbra is azt állítják, hogy 

- érvényes építési engedélyük van (ezt mind az önkormányzat, mind a POPÉK hivatalosan vitatta és vitatja), és hogy

- az akciójuk egyfajta "MÁV karbantartás" (holott posztjukban nyíltan a Déli Körvasút kivitelezésére hivatkoznak, tudva azt is, hogy a MÁV magától nem rendelne el töltéskarbantartást, ahogy az elmúlt 4-5 évtizedben sem tette, legalábbis nem lényeges mértékben). A NIF a MÁV szabályaira hivatkozva lavíroz, saját előbbi kijelentésével ellentmondásba kerülve. Gondolom senki sem hiszi el azt, hogy a NIF valami jótékonysági intézmény, aki feláldozná erőforrásait/alvállalkozóit, hogy a MÁV-nak szívességet tegyen pont most és pont azon a töltésen, nem pedig egy másik vonalon. A beruházót nem érdekli, hogy mi nő a MÁV töltésein, kivéve, ha ott akar kiviteli munkákat végezni.

Erre a levélre viszont válaszoltunk, de arra még nem érkezett tőlük reakció. A V-hídnak is írtunk, de kimosakodva visszairányítottak a NIF-hez.

Semennyire nem elegáns, dicstelen búcsút választott a január elsején megszűnő NIF, amellett is, hogy csak "parancsot teljesítenek". A levelükben olvasható mismásolás-elkenés pedig egyenesen cinikus.


Újbuda megakadályozhatja a Déli Körvasút beruházást! - legalábbis Lázár János szerint

Lázár János miniszteri portfóliója kibővült a közlekedéssel, ennek kapcsán az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága előtt ismertette elképzeléseit.

Orosz Anna kérdésére beszélt a Déli Körvasútról is. Elmondta, hogy Újbuda meg tudja akadályozni a beruházást, ha bíróságon megtámadja a környezetvédelmi engedélyt. Ugyanis a kormány a az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) nevű EU-s alapból tervezi finanszírozni a projektet, de ez csak akkor lehetséges, ha január 22-ig van érvényes engedély. Az újabb per azt jelentené, hogy Magyarország elveszíti ezt a forrást és a beruházás finanszírozás híján - legalábbis egy ideig - nem valósul meg.

Nagyjából szó szerint ezt mondta Lázár János: "Kimentem, megnéztem a Déli Körvasút helyszínét. Nem vitatható, hogy nehézséget okoz helyben, van környezetterhelő hatása. De a vasút régóta itt van. Az a kérdés, hogy lehet-e kompromisszum az önkormányzat, a kormány és az EU között. Bejelentkeztem László Imréhez. Meg tudják akadályozni a beruházást a környezetvédelmi engedély megtámadásával december végéig. Ha nem lesznek jogerős engedélyeink 2023. január 22-ig akkor nem tudjuk megvalósítani EU-s forrásból. Ez a pénz el is veszne. Komolyan szeretnék a kérdéssel foglalkozni. Én egy kész helyzetet kaptam, ezt kell megoldani. A vasúti híd már 3 vágányos. Semmi értelme, ha a többi marad 2 vágányos. Nem sok választásunk van. Ezt nem most kellett volna mérlegelni, hanem a beruházás tervezésénél. Ha önök mindenképp meg akarják akadályozni a beruházást, akkor elveszíthetjük az EU-s forrást. Ez egy speciális alap, nem lehet akármire felhasználni (talán Debrecen-Nyíregyháza környékén lehet még valami)."

Lázár János kompromisszumot akar elérni Újbuda önkormányzata, a kormány és az EU között, ennek érdekében tárgyalást kezdeményezett László Imre polgármesterrel.

Abban, hogy ideáig eljutottunk, oroszlánrésze van képviselőnknek, Kreitler-Sas Máténak, a Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesületnek és a helyi lakóknak, akik kiharcolták az első pert, ahol a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a környezetvédelmi engedélyt. Szervezetünk anyagilag is segítette a pert. Ezzel értékes időt nyertünk és ez ad most mozgásteret az önkormányzatnak a projekt elutasítása vagy a helyi érdekek mentén történő átterveztetése tekintetében - írja posztjában Meleg Dániel, környezetvédő lokálpatrióta.

A PoPÉK javasolni fogja László Imrének, hogy ne egyezzen bele a harmadik vágányba (nyilván tudja, hogy abba sem a civilek, sem a lakók nem mennének bele), és ne álljon el a pertől. Ha ott lehetne a megbeszélésen valaki a PoPÉK-tól, talán el tudná magyarázni neki az alternatíva javaslatunkat. Lehetne a CEF2-t egy másik fontos beruházásra fordítani, a Déli Körvasutat jegelni és átgondolni, az eddig kidobott pénzekből keletkezett papírokat, méréseket valahogy újra felhasználni. Hangsúlyozzuk, hogy nem az egyesületünk, sem nem Orosz Anna hibája az, ha "elúszik a pénz", hanem a Déli Körvasút hibás koncepciójának kigondolóié. Orosz Annának köszönjük a közbenjárást és Lázár János miniszter úrnak a válaszokat. Az LMP környezetvédőinek pedig azt, hogy kezdettől az ügy mellett és a civilek mellett állnak.

- A Tilos Rádió friss riportja az ügyben itt hallgatható meg.

- Az Átlátszó is írt a témában egy új, átfogó cikket és egy éves összesítést "Civil bátorság: öt beruházás, ahol a helyiek bemutattak a hatalomnak az elmúlt évben" címmel. 

Egyesületünk korábbi írásai a témában:

- Déli Körvasút - perek és lemondások

- Újabb közmeghallgatás, újabb színjáték a Déli Körvasút ügyében

- Mire kellene figyelni a Déli Körvasút új engedélykérelmének beadása előtt? - a POPÉK közleménye

- A Főváros sürgeti a V0 megvalósulását és a Déli Körvasút felülvizsgálatát

- Megállók a Déli Körvasúton - kérdések a kapacitásról

- Így indokolja a bíróság a Déli Körvasút engedélyének érvénytelenségét

- Megsemmisítette a bíróság a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét

- A V0 hatása a Déli Körvasútra - mi változhat?




2022. november 17., csütörtök

Déli Körvasút – perek és lemondások

Újabb engedély, újabb perek

A kormányberuházó lakájhivatala szolgalelkűen kiadta a "környezetvédelmi" engedélyt a Déli Körvasútra 2022. nov. 11-én. Már másodszor teszi ezt, annak tudatában, hogy a beruházó semmit nem változtatott a projekt tervein, csak a környezeti hatástanulmányt (KHT) kozmetikázták ki, amitől még ugyanolyan környezetpusztító maradt a beruházás és ugyanúgy Mészáros Lőrinc cége égeti benne a százmilliárdokat. 



Nem marad más lehetőség, mint újabb pert indítani. Nagyon nagy szükségünk van a lakosok/támogatók segítségére, mert az infláció a bírósági költségeket is feltornázta.

“Most van feldobva igazán a labda a helyi Önkormányzatnak, a Fővárosnak, és minden olyan politikai pártnak, akik igaz meggyőződéssel óvják a város zöldterületeit, a városlakók egészségét és ingatlanjaik állagát! Tessék színt vallani, most a tettek beszélnek önmagukért! A civil érdekvédők készek felvenni a kesztyűt a helytelennek és hiányosnak ítélt hatástanulmány alapján készült környezetvédelmi engedély ellen, de úgy gondolják, hogy nemcsak másik oldalon van több érdekelt a Zöldhatósag mellett, hanem a felperesi oldalon is együtt kellene fellépnie az ügyben abszolút érdekelt Újbudai Önkormányzatnak és a Fővárosnak a civil érdekvédőkkel! Önkormányzati oldalon kaptunk erre ígéretet. A Fővárossal már három éve próbálunk leülni, hogy ezeket megbeszéljük. Még nem álltak szóba velünk, újra próbálkozunk.” – írtuk még aznap egy Facebook bejegyzésben és az Önkormányzatnak küldött leveleinkben, korábbi szóbeli ígéreteikre alapozva. Mégsem az történt, amire számítottunk, hanem ez:




…és ami eddig közöttünk történt?

2022. nov. 15-én Újbuda Önkormányzata kinyilvánította, hogy egyedül kívánja perelni a Zöldhatóságot a Déli Körvasútra kiadott új "környezetvédelmi" engedély miatt, saját jogásszal. Ez részben jó is lehet (jobb, mintha nem perelnének), de nem túl ésszerű járt utat a járatlanért elhagyni. Miért így csinálják? Miért nem akarnak közösködni a POPÉK-kal, vagy a Védegylettel? Hiszen mi már bizonyítottunk. Sőt, az Önkormányzattal folytatott egy korábbi megbeszélésünkön még hajlottak arra, hogy közösen indítjuk el a második pert, együttműködve a már jól bevált és elsöprő sikert arató ügyvédünkkel és szakértőinkkel. A mi felajánlásunk a közös perindításra már 2019 óta él és frissül.



Másnap megbeszélést folytattunk László Imre Polgármesterrel és Bakai-Nagy Zita Alpolgármesterrel a részükről már eldöntött módon indítandó perről. Felajánlották, hogy csatlakozhatunk hozzájuk az ő perükben, cserébe kifizetik az igazságügyi szakértőnk díját (ez utóbbi költséget korrábban kértük tőlük), ha őt a rendelkezésükre bocsájtjuk. Rákérdeztünk az ügyvédre, de ők a Zala László vezette ügyvédi iroda vezetésével kívánják végigvinni az ügyet, nem pedig dr. Fülöp Sándorral, akivel az első pert megnyertük, aki az ország két legjobb környezetvédelmi szakjogásza közül az egyik. Megkérdeztük, hogy Zala úr ügyvédi irodájából van-e valakinek tapasztalata környezetvédelmi ügyekben, de meggyőző választ nem kaptunk (ahogy arra sem, hogy miért egyedül akarnak indulni).

Mit tehet ebben az új helyzetben az egyedül maradt POPÉK? Külön kell pert indítania ugyanabban az ügyben, mert nem akarunk kockáztatni az ismeretlennel és nem akarjuk egyedül hagyni az Önkormányzatot sem (nehogy elrontsák). Ragaszkodunk az ügyvédünkhöz és a szakértőinkhez, egy jól működő, már bejáratott csapathoz. Nincs okunk ezen változtatni. Mind a lakók érdekében, mind szervezeti szempontból úgy tudunk kijönni legjobban ebből a helyzetből, ha beadjuk a saját keresetünket. Mi inkább maradunk a biztosan járható úton, mert így lehet több esélyünk a győzelemre. A két pert a bíróság össze fogja vonni. Dupla költség. Reméljük - ha máshogy nem -, legalább ebben a helyzetben mégis sikerül majd a kerület - és talán a Főváros - vezetőinek a bíróságon együttműködnie velünk a közös célért. Mi a pertársaságban természetesen igyekszünk majd támogatni bajtársaink jogi képviseletét is. Sok sikert kívánunk Újbuda Önkormányzatának! Nem gondoljuk, hogy lenne bárki is, aki jobban drukkolna nekik az eljárásban, mint a helyi civilek és a sétányt, az élőhelyüket féltő lakosok.


Másnap (nov 17.) a önkormányzati közgyűlésen Újbuda zöldje ellen szavaztak azok (az LMP, a Jobbik, a Mi Hazánk és a Fidesz frakciókon kívül), akik elfogadtatták a helyi, eddig példaértékű "fás szárú rendelet" meggyengítését. Előterjesztő: Bakai-Nagy Zita alpolgármester. A beteg, vagy balesetveszélyes, fővárosi tulajdonú fák pótlásának másfélszeres szorzóját levitték egyszeresre és nem veszik figyelembe többé a törzsátmérőt (tehát elég lesz annyi darab fát ültetni, amennyit kivágtak). A videó itt található (klikk ide), 1:16:56-tól kezdődik a vita, érdemes meghallgatni. Az érvek ütköztetése a szavazásig tart, 2:03:40-ig. Itt pedig az előtte levő nap ülésező klímabizottság álláspontja olvasható, amit figyelmen kívül hagyott a testület.


Támogatói összefogás a POPÉK mellett - váratlan fordulat

Habár az Önkormányzat külön indít pert ugyanazzal a céllal, mégsem maradtunk segítség nélkül. November 24-én, helyi képviselők egy lelkes csapata saját képviselői keretükből járultak hozzá perünk költségeihez, amely így önkormányzati támogatás is egyben.

Kik ők, és mennyivel szálltak be az eljárásba?

- Kreitler-Sas Máté, LMP-s képviselő  600 000 forinttal, amit az LMP helyi szervezete további 50 000 forinttal toldott meg. Ők az első per során is megtették pártszinten ezt a gesztust, de más módokon is többször segítséget nyújtottak, folyamatosan biztosítva minket arról, hogy a Hamzsabégi Sétány és az élhető kerület védelmét közös ügyünknek tekintik.

- Barabás Richárd (Párbeszéd) alpolgármester is 600 000 forinttal szállt be, számítunk rá a jövőben is.

- Valamint a kerületi Momentum frakció képviselői további 800 000 forintot adtak össze a célra. Közöttük van Daám Alexandra is, akinek a körzete egyébként is érintett a beruházásban.



Tisztában vagyunk azzal, hogy a két per - még összevonva is - több költséget jelent, de ezzel a jogi képviselet is erősebb lesz és a siker esélye is megnövekszik.

Köszönjük említett támogatóink önkéntes segítségét és példamutató kiállását! Köszönjük a helyi lakosok anyagi és résztvételbeli segítségét, a régi és az új perben egyaránt! Az élőhelyünk, lakókörnyezetünk megér ennyit. A továbbiakban is össze kell tartanunk, mert újabb kihívások várnak ránk! Van mire visszatekintenünk, hiszen az első perrel értékes időt nyertünk: ha nem vittük volna végig, ma már munkagépek dübörögnének a megcsonkított parkban.


Szervezeti átalakulások a beruházó oldalán

2022 második felében, a választások után megszűnt az “árnyékfővárosként” is emlegetett Budapest Fejlesztési Központ (BFK), majd utódja, a Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) is, valamint megszűnt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). A minisztériumok között megszűnt az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és most számolják fel rövid életű utódját a Technológiai és Ipari minisztériumot (TIM) is. Palkovics László vezette őket, az ő lemondásának hatására adta meg a kormány a kegyelemdöfést a TIM-nek. Vitézy Dávid, aki még friss szerepében a TIM közlekedési államtitkára volt, szintén lemondott. Energetikai Minisztérium alakul. Minden, ami közlekedés és beruházás, Lázár János minisztériuma, az Építési és Beruházási Minisztérium (EBM) alatt centralizálódott, amit átneveznének Építési és Közlekedési Minisztériummá (EKM). Lázár János nem akarta átvenni Vitézyt (pedig talán még logikus is lett volna), de az új beruházási miniszter nem akart maga alá egy elszabadult hajóágyút. Az új közlejkedési államtitkár Nagy Bálint lett, a beruházási pedig Ágh Péter. Az EBM miniszterével párbeszédet kezdeményeztünk, hogy megegyezés születhessen a Déli Körvasút sorsáról és mentesülhessen Újbuda a tranzit teherforgalomtól.  Van remény a Hamzsabégi Sétány megmenekülésére is!

Bővebben itt olvashatnak a lemondások körülményeiről:

- A VEKE híradása Vitézy Dávid lemondásáról 

- Lemondott Vitézy Dávid közlekedési államtitkár (Hvg.hu)

- Jó oka lehet Vitézy Dávidnak arra, hogy ne akarjon Lázár János tárcájához menni (Hvg.hu)

- Vitézy Dávid távozásával kisiklik a Déli Körvasút? (Hírklikk.hu) 


Egyesületünk korábbi cikkei a témában:

- Újabb közmeghallgatás, újabb színjáték a Déli Körvasút ügyében

- Mire kellene figyelni a Déli Körvasút új engedélykérelmének beadása előtt? - a POPÉK közleménye

- A Főváros sürgeti a V0 megvalósulását és a Déli Körvasút felülvizsgálatát

- Megállók a Déli Körvasúton - kérdések a kapacitásról

- Így indokolja a bíróság a Déli Körvasút engedélyének érvénytelenségét

- Megsemmisítette a bíróság a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét

- A V0 hatása a Déli Körvasútra - mi változhat?


2022. október 7., péntek

Újabb közmeghallgatás, újabb színjáték a Déli Körvasút ügyében - Törődnek-e az alternatívákkal?

A kormányberuházó és a kormányhivatal megint erőből próbálja átnyomni a Déli Körvasút beruházást, nem törődve sem a lakosság, sem a civilek észrevételeivel. Gyorsan le akarták zavarni az eseményt, de legalább felszólalhatott, aki csak akart. Felvázolhattuk a civlilek alternatíva javaslatát is, amely ebben a cikkben lejjebb olvasható. A körvasúti projekt koncepciója és tervei semmit nem változtak, csak a hatástanulmányt csinosította ki a beruházó. Újra kiadják a környezetvédelmi engedélyt? Frissítés: 2022. nov. 11-én kiadták. 

2022. október 6-án megtörtént a Déli Körvasút új közmeghallgatása a XI. ker.-i városházán. A találkozót a Zöldhatóság vezette le, az új környezeti hatástanulmányt (KHT‑t) a Vibrocomp Kft. munkatársa prezentálta. A pulpituson jelen volt továbbá a megszűnése napjait élő NIF Zrt. két projektvezetője, és a közönségben jegyzeteltek a Vibrocomp Kft. munkatársai. A jelenlevő lakosság leszavazta a projekt bemutatását, így egyből a lényegre lehetett térni. A Zöldhatóság képviselői mindenkit a gyors lebonyolításra kértek, hogy a de. 10-re meghirdetett fórumot du. 1‑kor be lehessen fejezni. A dolgozó emberek számára szerencsétlen időpont ellenére is tele volt a terem (többen inkább szabadságot vettek ki, hogy ott lehessenek), így igen sok hozzászólás hangzott el, jellemzően aprólékosan kidolgozott szakmai tartalommal.

A bemutatóban számos helyi környezetvédelmi intézkedést bemutatott a Vibrocomp Kft. munkatársa. Jellemzően a zaj és a rezgés BAT-megoldásaira tért ki, mivel ezt írta elő a bíróság. A bírósági ítélet alapja a változatelemzés volt, vagyis hogy a beruházás céltámasztását értékeljék újra. Ez a prezentáció alapján nem történt meg, a tanulmányban pedig csak szövegesen indokolták, mit miért nem vizsgáltak.

A POPÉK részéről szintén elhangzott egy prezentáció, aminek a lényege éppen a változatelemzés hiánya volt, ami nélkül az egész beruházás nem megalapozott, így az nemzetgazdasági érdekeinkkel és EU-s előírásokkal is ellentétes. Megalapozottsági hiányában pedig a környezeti hatások se értékelhetők egy összehasonlító elemzés keretében. A Vibrocomp munkatársa szerint tervező cégként a változatelemzés nekik nem tartozik a kompetenciájukba, arról mások döntenek.




A projekt mostani tervei által veszélyeztetett Hamzsabégi sétány

Számos hozzászólás elhangzott biológiai sokféleségről, zajról, rezgésről, kivitelezés alatti porterhelésről és a lakóépületek állagáról. Felszólalt alpolgármester asszony is, aki a változatelemzés hiánya mellett kiemelte, hogy kommunikációban se tartotta magát a beruházó a megkötött háromoldalú megállapodáshoz. A jövőképet áruszállításból vett számadatokkal támasztotta alá. A POPÉK részéről egy hozzászóló a helyi környezet érzelmi részéről beszélt, amire a hatóság résztvevői sajnálkozás mellett a jogszabályokra való szorítkozást kérték. Utána ezt is kapták meg, mert a legtöbb hozzászóló jogszabályi, bírósági vagy szakhatósági hivatkozást is tettek a mondanivalóikhoz. Felszólalt a töltésrézsűn levő élővilág védelmében a helyi képviselő is, aki szerint az ottani növények ugyan üzemi területen találhatók, de több védett faj is megtalálható (ezt egyébként a Bioaqua Pro Kft. az alvállalkozói tanulmányában korrekt módon leírta, holott a jelenlévő fővállalkozó képviselője ezt tagadta), így azok ökológiai szolgáltatást nyújtanak. Az elhangzott észrevételek ugyanazokat a jogszabályi kötelezettségeket vetették fel, amelyek miatt a bíróság jogszerűtlennek ítélte az előző engedélyt, így megállapíthatjuk, hogy korrekt módon a Zöldhatóság ezúttal sem tudja kiadni ezen KHT alapján az engedélyt.

A Zöldhatóság munkatársai egyébként a jogszabályi kötöttségeik ellenére kedvesen igyekeztek hozzáállni a lakosság észrevételeihez. A jogi kérdések mellett elhangzott ugyanakkor, hogy „hagyjuk ezt a V0-dolgot, mert az nem tartozik ide”, holott bíróság ítélete egyértelműen előírta, hogy a vágányok számát illetően vizsgálatot kell tartani, és ennek jelét se a tanulmányban, se a prezentációban nem láthattuk. Erre alpolgármester asszony és képviselő úr is fölhívták a figyelmet. Mivel a vége felé nagyon kompetenciahárításba mentek át a válaszadások (a Vibrocomp pl. a mellette ülő beruházókra hivatkozott, hogy rezgést miért nem mértek valamely ingatlanban, ők mégse válaszoltak), egy úr megkérdezte, hogy van-e projektmátrix az egyes kompetenciákról. A Zöldhatóság vezető képviselője ugyanis az épített környezet védelmét és a fakivágást is elhárította, és bírósági kötelezvényeket is a kompetenciájukon kívül sorolt. Így ez az utolsó kérdés az egyszerű válasz ellenére nagyon megkavarta őket.

Ezzel együtt is elmondható, hogy mindenki meghallgatott mindenkit, és ha minden jól megy, jogszabályok alapján fog megszületni a döntés az engedélyről. Ellenkező esetben a döntés bizonyosan átkerül a bírósághoz.

Az első, 2020. január 20-án tartott közmeghallgatást a D. Körvasút ügyében még felvehette az önkormányzat. Most is megtekinthető a videó, öt órás (klikk ide: videó). Most azonban a kormányhivatal és a beruházó képviselői szigorú adatvédelemre hivatkozva nem engedték, hogy róluk videófelvétel készüljön, mondván, hogy nem "közszereplők". Nem merik képviselni nyíltan a munkahelyüket?  Annak idején a bírósági tárgyaláson ugyanígy tettek az alperesek jogászai. Nem adják az arcukat a szakmai munkájukhoz. A mostaniról csak egy négy órás hangfelvétel készült tehát (klikk ide: hangfelvétel). Közben mégiscsak kaptunk egy videót egy helyi újságírótól, a másfél órás részlet itt megnézhető: https://youtu.be/_P8ZdzfWCaU

A új, kibővített környezeti hatástanulmány már ismert és nyilvános. Aki szeretné, ezzel a linkkel letöltheti: https://www.kormanyhivatal.hu/download/6/e1/08000/19545-5-2022.zip


A másik POPÉK felszólalást most egy az egyben leközöljük. Ez tartalmazza a projekt ellentmondásainak összefoglalását és egyesületünk példa alternatíva javaslatát (majdnem a poszt aljáig tart):

JAVASLATTÉTEL A DÉLI KÖRVASÚT EGY ALTERNATÍV VÁLTOZATÁRA

Mivel magunk is támogatjuk a vasúti személyszállítás nagyobb térnyerését, szeretnénk, ha a Déli Körvasút egy átgondoltabb, gazdaságosabb, környezet- és lakosságkímélőbb formában valósulna meg. Erre sajnos a projekt mostani koncepciója alkalmatlan. Hogy miért? Röviden összefoglalom, ezzel rámutatok arra is, hogy miért lenne szükség más megoldásra.



  1. A bírósági tárgyaláson is bizonyítást nyert, hogy a hangnyomásszint a környező lakóingatlanokban túllépi az egészségügyi határértékeket.  Ezt maga a KHT is megerősítette. Nincs megalapozva az az ígéret a hatástanulmányban, hogy az újonnan építendő zajvédelmi eszközök az említett határértékek alá tudják vinni a hangnyomásszintet megnövekedő személy- és teherforgalom mellett is. Az új komplex építmények karbantartására sincs garancia.

  2. A korábbi lápos területre épült lakóházak megsérülhetnek a rezgésterhelésben (süllyedés, repedések, szétválások), ahogy ez már most is megfigyelhető. Sőt, a park részleges pusztulása, az építkezés hosszú ideig fennálló körülményei és a magas betontámfalak miatt is csökkenni fog az ingatlanok értéke. Mindez kártérítési követelések hullámát fogja elindítani a lakosság körében.

  3. Egy fővárosi,  sűrűn lakott területen egy ilyen volumenű beruházás, ekkora – 5-7 évig tartó -  építkezéssel és ilyen méretű objektumok felhúzásával élhetetlenné teszi a hatásterületet (fokozott zaj- és rezgésterhelés, szálló por), különösen ilyen mértékű zöld veszteség mellett, nem beszélve a stressz hatásairól.

  4. Az építkezés legalább 5 évig tartó részleges vágányzárat okoz ezen a kulcsfontosságú vasúti folyosón, akadályozva a síneken a folymatos személyszállítást és a teherszállítást, amiket egyelőre nincs hova elterelni. Így, ezen a különösen zavarérzékeny szakaszon való építkezés alatt a főváros is extra autóforgalmat és légszennyezést kell elviseljen, különösen, ha - a magyar viszonyokat ismerve - az építkezés elhúzódik, akár dupla időtartamra.

  5. A projekt sűrűn lakott, már most is túlterhelt városrészeken akar új vágányokat telepíteni a meglévők mellé. Ezzel bebetonozza Budapest közepébe a tranzit teherforgalmat; nem megoldva, hanem állandósítva a kelet-nyugati vasúti szállítás szűk keresztmetszetének problémáját az egész országban. Igen nagy átgondolatlanság ekkora forgalmat rászabadítani a környék több tízezer lakójának élőhelyére.

  6. A nagyszabású építkezés a városi környezet miatt igen nehézkes, mert extra logisztikai megoldásokat és a tervekben is szereplő monumentális zajvédelmi építményeket igényel, amik irreálisan megdrágítják a beruházást. A költségek egyre jobban elszállnak, pillanatnyilag 343 milliárd forintnál tartunk és senki sem látja a végét.



Repedések, süllyedések és szétválások a hatásterületen (Kanizsai utca 10. és Hamzsbégi út 13.)

Ha nem változtak a harmadik ill. negyedik vágány létesítéséről szóló tervek, sem a monumentális zajvédő építmények (és a támfalak) tervei, akkor a környezetpusztítás és az egészségkárosítás szintje sem változik. Hiszen ezen építmények miatt tartják szükségesnek a felvonulási terület kialakítását, nagyságrendileg ezer fa kivágásával és előreláthatóan több, mint 5000 négyzetméternyi budapesti zöldfelület visszavonhatatlan elvesztésével. Akárhányszor írják át a hatástanulmányt (színezhetik sárgára), az mit sem ér, ha pontosan ugyanazt akarják megépíteni, amit az első, 2019-2020-as eljárásban már bemutattak. Nem színesebb hatástanulmány kell, hanem ésszerűbb, élőhelykímélőbb tervek, gazdaságosabb megvalósulással!

Fenti érveinket alátámasztja a Fővárosi Bíróság február 17-én meghozott ítélete, amely megsemmisítette a Déli Körvasút projekt környezetvédelmi engedélyét, a Környezeti Hatástanulmány átgondolatlanságára és számos hiányosságára hivatkozva, 98 oldalon keresztül. Maga az ítélet bizonyítja, hogy a Déli Körvasút egyelőre nem egy jól átgondolt beruházás, hanem környezetpusztító és megalomán, nem törődik az ott élő tízezrek élhetőségével. Megoldásnak legfeljebb ideiglenes, de ahhoz képest túl sokba kerül.

Szintén februárban egyesületünk az ITM épületében megbeszélést folytatott Dr. Mosóczy László államtitkár úrral. A Déli Körvasúttal kapcsolatban leszögeztük, hogy fölöslegesen nem érdemes elkölteni 338 milliárd forintot (+ híd + állomások + egyéb díjtételeket) egy olyan vasútfejlesztésre, ami igazolhatóan nem képes hosszútávon megoldást nyújtani se a személyszállítás problémáira, se a teherforgalom várható növekedésére.

Példaként egy alternatíva javaslatot tártunk elé 4 pontban, ami az alábbi:

  1. Javasoltuk az ideiglenesen felfüggesztett V0 beruházás újraindítását és felgyorsítását, ami elfogadhatóbb költségek mellett biztosít országosan kedvező kínálatot a teherforgalomnak. Cél: a kínálati menetrend!

  2. Egyetértettünk, hogy Budapesten a városi-elővárosi személyszállítás szempontjainak megfelelően szükségesek a Déli Körvasúton új megállók, kétirányú előztetés megoldásával.

  3. Fontos a meglévő két vágány gépláncos felújítása felülről, hogy annak tengelyterhelhetősége javuljon. Csúcsóránként így eltérő megállásrenddel 16 vonatpár átbocsátható kétvágányú pályán, ami több mint 40%-kal jobb kínálat, mint a BFK/NIF által készített megvalósíthatósági tanulmány szerinti 11 pár a megmaradó tehervonatok mellett. Mindez új vágányok nélkül megvalósítható.

  4. A központi forgalomirányítás (köfi) bevezetése elengedhetetlen: anélkül – bármennyi vágány is állna rendelkezésre - elakadna a forgalom, ahogy ezt a sokvágányos pályaudvarokhoz közeledő szerelvényeknél megfigyelhetjük, amikor megállnak és várnak a behajtás jóváhagyására. A „köfi” önmagában is kapacitásbővülést jelent!

A V0 tehervasúti elkerülő révén fölöslegesekké fognak válni a Déli Körvasút legköltségmeghatározóbb projektelemei, ez pedig a források felszabadulását jelenti.  Ezért a fentieknél több építési beruházást semmiképp sem javasoltunk, mert központi forgalomirányítás bevezetését feltételezve a tehervonatok nélkül maradó, de könnyen felújítható kétvágányú pálya többszörös kapacitással rendelkezik. Mindez a 338 milliárd Ft-os közbeszerzési érték töredékékéből megoldható, így a megmaradó forrásból lehetne finanszírozni a V0 dunai ütemét.

Ha letennének az új vágányok megépítéséről, de felülről felújítanák a melévő két vágányt gépláncos technikával, nem lenne szükség felvonulási területre, így fakivágásokra sem. 

Augusztus 2-án az új eljárás részlegesen elindult, de a beruházó magán a koncepción és a terveken nem változtatott. Annak tudatában adták be az új hatástanulmányt, hogy az hiánypótlásra szorul. Még folyik a hatásterületen a talajmintavétel, valamint a zaj és rezgés mérése. Mindez újabb átgondolatlanságokra vall.

A jelen súlyos gazdasági és politikai helyzetben - véleményünk szerint - nem a Déli Körvasút alapvetően értelmetlen és több tekintetben is káros vágánybővítése a prioritás.  Ha a kormány úgy döntene, hogy el nem kezdett beruházásba fog a szorító pénzügyi helyzetben is, akkor a V0 megépítése lenne a legfontosabb beruházás, amely a Budapestet átszelő teherforgalomtól mentesítené Dél-Budát és Dél-Pestet is. Katonapolitikai szempontból is indokolt lenne a V0 által egy második, kelet-nyugati irányú teherforgalmi átkelő biztosítása a Duna felett, távol a sűrűn lakott területektől.

A fentiekben egy példát adtunk ésszerű alternatívára. Megfelelő politikai akarattal mindez megvalósítható.

Kérem a tisztelt Kormányhivatalt, hogy a fenti észrevételezésben és javaslattételben található információkat vegyék figyelembe végig az eljárás során, különös tekintettel a döntéshozatalra!

---


Még mindig kísért az építési engedély szelleme


A Déli Körvasút korábbi, VHF/589-36/2020-IT számon szereplő építési engedélyének hivatalos visszavonását is kérvényeztük a három illetékes minisztériumnál (EBM, TIM, TFM) és a Zöldhatóságnál: VHF_589_36_2020_IT__visszavonas_PMK.pdf

A beruházó képviselőinek nyilatkozatai és a már kivitelezésre mutató helyszíni munkái arra utalnak, hogy még mindig érvényesnek tekintik azt, holott környezetvédelmi engedéllyel nem rendelkezik a projekt. Bakai-Nagy Zita alpolgármester korábban is írt már levelet az építési engedély érvénytelenítésének szükségességéről, de címzettektől - úgy tudjuk - még máig sem érkezett válasz : XXV-14-13-2022.pdf 


Beadványaink az kormányhivatalhoz


A POPÉK - Újbuda önkormányzata mellett - ügyfélként van jelen az eljárásban. Hivatalos beadványainkban az alábbi észrevételeket, véleményezéseket és javaslatokat nyújtottuk be, még a közmeghallgatás előtt:

Három POPÉK beadvány: 

2022szept19_PE_06_KTF_19545_POPEK_eszrevetel.pdf

2022szept26_PE_06_KTF_19545_2022_POPEK_beadv.pdf

2022szept29_PE-06KTF195452022_FT_eszrevetel.pdf

Két POPÉK prezentáció:

Változatok globális hatásai - Faragó Tamás

Déli Körvasút - Miért van szükség más megoldásra? - Tóth S. Péter


Az önkormányzat beadványa: XXII-557-6_2022_nyilatkozat.pdf

Bakai-Nagy Zita alpolgármester beszámolója az eseményről: Közmeghallgatás kormányhivatali módra

Az Újbuda újság összefoglaló cikke az október 5-i és 6-i közmeghallgatásokról:



Egyesületünk korábbi cikkei a témában:

- Mire kellene figyelni a Déli Körvasút új engedélykérelmének beadása előtt? - a POPÉK közleménye

- A Főváros sürgeti a V0 megvalósulását és a Déli Körvasút felülvizsgálatát

- Megállók a Déli Körvasúton - kérdések a kapacitásról

- Így indokolja a bíróság a Déli Körvasút engedélyének érvénytelenségét

- Megsemmisítette a bíróság a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét

- A V0 hatása a Déli Körvasútra - mi változhat?