A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK NÉHÁNY MONDATBAN:

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy NEM vagyunk vasútellenesek. Egyesületünk nem az elővárosi személyvonatok tervezett nyomvonalán szeretne módosítani. Nem ellenezzük a BFK Déli Körvasút nevű beruházását, amennyiben az valóban az elővárosi vasúthálózat fejlesztéséről szól - azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Újbuda közepén egy transzeurópai teherfolyosót (is) bővítenének a beruházás keretei között, ahelyett, hogy a 2011 óta tervezett V0 teherkörgyűrű megépítésével kivezetnék a tranzit teherforgalmat a fővárosból. A Hamzsabégi sétány mentén fejlesztendő teherfolyosó így a tervezett Budapest-Belgrád-vasútvonal folytatása lenne Nyugat-Európa felé. A közel 1 milliárd eurós árat többek között a tehervonatok miatt építendő, extra drága, több emelet magas beton támfal és zajvédő fal: a kilométereken keresztül húzódó csőkígyó indokolja, amely örökre megváltoztatná lakóövezetünk és az egész kerület arculatát. Meggyőződésünk, hogy a beruházásnak ez a része nem indokolt, a 21. században a tranzit teherforgalomnak nincs keresnivalója egy fővárosi, sűrűn lakott területen. A jelenlegi tervek átgondolására kérjük a döntéshozókat a sínek közelében élő lakosság és a vasút mentén kialakult erdős, ligetes park, a jelenleg is létező zöldfolyosó megőrzése érdekében. Legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik! Céljainkról, történetünkről és javaslatainkról bővebben a BEMUTATKOZÁSban és az ONLINE PETÍCIÓban olvashatnak. (a jobb oldalon)

2021. augusztus 30., hétfő

Bemutatkozás, céljaink és történetünk

KIK VAGYUNK, ÉS MIT SZERETNÉNK ELÉRNI?

A Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület közössége 2019 őszén kezdett formálódni, amikor a helyiek felfedezték a Déli Körvasút nevű, félreérthetően csak elővárosi személyforgalom-célúnak kommunikált, egy Mészáros-cég 337 milliárd forintos kiviteli ajánlata alapján megvalósítandó vasútfejlesztési beruházás keretei között tervezett vágánybővítés első jeleit: a kivágásra ítélt fákon a piros pöttyöket. A POPÉK a Hamzsabégi-Dombóvári-Sárbogárdi út környékének lakóit és a Hamzsabégi sétányt használó és szerető emberek összefogását támogatja, hogy közösségként tudjunk részt venni a Kelenföld-Ferencváros szakaszon tervezett vágánybővítést érintő vitákban és elérjük, hogy valódi társadalmi egyeztetés jöjjön létre. Meggyőződésünk, hogy erre szükség van (lett volna) egy ellentmondásos, több százmilliárd forintba kerülő, több ezer ember életét negatívan befolyásoló gigaberuházást megelőzően.

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy NEM vagyunk vasútellenesek. Egyesületünk nem az elővárosi személyvonatok tervezett nyomvonalán szeretne módosítani. Nem ellenezzük a BFK Déli Körvasút nevű beruházását, amennyiben az valóban az elővárosi vasúthálózat fejlesztéséről szól - azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Újbuda közepén egy transzeurópai teherfolyosót (is) bővítenének a beruházás keretei között, ahelyett, hogy a 2011 óta tervezett V0 teherkörgyűrű megépítésével kivezetnék a tranzit teherforgalmat a fővárosból. A Hamzsabégi sétány mentén fejlesztendő teherfolyosó így a tervezett Budapest-Belgrád-vasútvonal folytatása lenne Nyugat-Európa felé. A közel 1 milliárd eurós árat többek között a tehervonatok miatt építendő, extra drága, több emelet magas beton támfal és zajvédő fal: a kilométereken keresztül húzódó csőkígyó indokolja, amely örökre megváltoztatná lakóövezetünk és az egész kerület arculatát. Meggyőződésünk, hogy a beruházásnak ez a része nem indokolt, a 21. században a tranzit teherforgalomnak nincs keresnivalója egy fővárosi, sűrűn lakott területen.

A jelenlegi tervek átgondolására kérjük a döntéshozókat a sínek közelében élő lakosság és a vasút mentén kialakult erdős, ligetes park, a jelenleg is létező zöldfolyosó megőrzése érdekében. Legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik!

Szeretnénk elérni, hogy a Hamzsabégi út Budafoki és Bartók Béla utak közötti rövid, sűrűn lakott szakaszán, ahol a sétány több száz 40-50 éves fájának elpusztításával járna a beruházás, maradjon a két vágány, a teherforgalom csökkentésével. Vágánybővítés helyett a modern vasútbiztonsági berendezések alkalmazását támogatjuk, valamint korszerű zajfogó kialakítását, de nem 10-16 m-es, oda nem illő vasbeton- és üvegfalat, amely sötétbe borítaná a parkot és a sínek közelében lévő lakásokat. Csak a növényzet sérelme nélkül kialakított zajvédelmet fogadunk el. A beruházás környezeti hatástanulmányából kiderül, hogy a jelenleg tervezett zajárnyékolót egyértelműen a teherforgalom indokolja. Ha a kormány által már 2013-ban bejelentett, akkor 2017-re tervezett, Budapestet délről elkerülő V0 körgyűrű a Déli Körvasúttal egy időben épülne meg, a teherforgalom jelentős részét ki lehetne vezetni a fővárosból és a Hamzsabégi sétány mentéről – nem pedig további évtizedekre bebetonozni egy lakóövezetbe.
     
(A V0 megvalósíthatósági tanulmányára már 10 éve, 2011-ben kiírták a pályázatot.)
Itt vált igazán nyilvánvalóvá, hogy a környék lakossága mennyire felháborodott, elkeseredett és mennyire ellenzi a beruházást, mert - bár délután 2-kor kezdődött a közmeghallgatás - a terem zsúfolásig megtelt, és este 7 óráig tartott a rendezvény.

Nem törődünk bele, hogy a Kelenföld-Ferencváros közötti kapacitásnövelés egyetlen lehetséges megoldása a vágánybővítés, a tömeges fakivágás és a gigantikus zajvédő fal megépítése. A környezetvédelmi engedélyt a bíróság megsemmisítette, így a tervek még megváltoztathatók, ha lesz rá politikai akarat. Ezt a szerény, mintegy 1 milliárd eurós összeget más, fontos beruházásra is elkölthetik.

Céljainkról, javaslatainkról az online petíciónkban is olvashatnak.


TÖRTÉNETÜNK


Alább kronologikusan bemutatjuk a civilek 2019 ősze óta folytatott harcát, melynek során a döntéshozók ugyan újra és újra figyelmen kívül hagyták kérdéseinket és kéréseinket, a közösség összefogása azonban felemelő élmény, és számos eredményt is fel tudunk mutatni; valamint igyekszünk feltárni a tervezett projekt beruházó által kommunikált céljainak ellentmondásosságát: mi indokolja valójában a vasútfejlesztést?


AZ ÜGY ELŐZMÉNYEI


- Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2013-as 
bejelentése a V0 teherkörgyűrű megépítésének kormányzati szándékáról: „Olyan vasútvonalat kell építeni, amely lehetővé teszi, hogy a tehervonatoknak ne Budapesten keresztül kelljen áthaladnia.“

- A Hír TV tájékoztatója a V0-ról.

- A 2014-18-as újbudai településfejlesztési stratégia alapján az akkori önkormányzatnak már évek óta tudnia kellett a tervezett Ferencváros-Kelenföld vágánybővítésről (67.o.).

- Először 2019 nyarának végén lettek figyelmesek a lakók a bepöttyözött kivágandó fákra, és – bármiféle előzetes tájékoztatás hiányában – maguk kezdték el felderíteni az okokat.

- A lakosság megnyugtatására az önkormányzat kitérő válaszokat adott (a beruházás csak tervezési fázisban van, nem kell tartani fakivágástól, csak fakatasztert készítenek, stb.).

- Közben a jelenlegi önkormányzat az akkori választási kampányába belefoglalta a témát, s ezzel számos helyi lakó bizalmát és szavazatát elnyerték.

- 2020. január 20-án, a környezetvédelmi engedély kiadása előtt közmeghallgatást tartottak a decemberben megjelent környezeti hatástanulmányról. Ez nem az önkormányzat, hanem a Pest Megyei Kormányhivatal és a NIF Zrt. által szervezett - kötelezően tartandó - rendezvény volt, az önkormányzat képviselői nem is vettek részt rajta. Annak ellenére, hogy az ezt követő egy hétben kb. 70 lakossági kifogás és észrevétel érkezett a hivatalhoz (Kreitler-Sas Máté, önkormányzati képviselő Zöldhatósághoz írt levele itt érhető el.), január 27-én kiadták a környezetvédelmi engedélyt.

A XI. kerületi önkormányzat a nyílt levéllel fordult a kormányhoz: „vizsgálja felül, valóban elengedhetetlen-e a bővítés! Ha igen, alaposan vizsgálja meg annak lehetőségét is újra, hogy a többletforgalom érdekében korábban tervezett V0 projektet hogyan tudja megvalósítani, és áthelyezni a többlet vasúti síneket a városon kívülre!”

- Annak ellentmondásossága ellenére 2020. február 27-én, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának a főváros ellenzéki, zöldpolitikát hirdető vezetése jóváhagyta az egyértelműen környezetromboló beruházást, megállapodva a NIF-fel és a BFK-val. A XI. kerület polgármestere – ekkor még – felháborodásának adott hangot: „úgy történt ez a megegyezés a főváros vezetésével, hogy minket bizony kihagytak belőle. Kihagytak, bár főpolgármester helyettesek (szám szerint 3!) számára is jeleztük, elmondtuk, hogy a lakott területen történő vasútvonal bővítése milyen problémákkal jár és nem mellékesen az ott élők részéről milyen tiltakozást váltott ki maga a szándék.”

A BFK videósfacebookos anyagaiban vonzó projektnek állította be beruházást, a teherforgalomról egy szót sem ejtve.


ESEMÉNYTÖRTÉNET


2020. március 2
-án egy helyi lakó és a Védegylet Egyesület közigazgatási perben megtámadta a környezetvédelmi engedélyt
Mivel kiemelt kormányzati beruházásról van szó, a projekt környezetvédelmi engedélye annak ellenére véglegesnek minősül, hogy ellene per folyik, így nem volt akadálya a vasútépítési engedély kiadásának 2020 májusában. (Ha a közösség megnyeri a pert, és a környezetvédelmi engedélyt visszavonják, akkor új engedély kiadásáig az építési engedély is érvénytelen.)

Korábbi állásfoglalásaik és ígéreteik ellenére csalódást okozott a XI. kerületi önkormányzat is 2020 június végi nyilatkozata, melyben nyilvánvalóvá tették, hogy a lakosság helyett a beruházóval működnek együtt.

2020. szeptember 19-én, az egyesületünk által szervezett 
fáklyás felvonuláson mintegy 300 helyi lakó fejezte ki egyetértését a céljainkkal, ahol az önkormányzati vezetésből senki nem jelent meg.


2020. szeptember 21-én, egyesületünk kezdeményezésére lakossági fórumot tartottunk, amelyre meghívtuk a NIF, a BFK és a helyi önkormányzat vezetőit, akik csak online jelentkeztek be. A moderációt elvették tőlünk és másfél órás prezentációval fárasztották le a lakosokat, nem adva elég időt kérdéseinknek, javaslatainknak és véleményeinknek.

2020. szeptember 23-án velünk foglalkozott az Újbuda magazin több cikke is (8-9. o.). Ebben névlegesen kiáll a sétányért a polgármester, de közben kicsit el is határolódik a civilektől. Az egyesület fő célja a park jelenlegi állapotának megmentése, ő inkább a beruházás utánra tervez. Ezt igazolja a 2021. január 29-én aláírt háromoldalú megállapodás (NIF, BFK, Újbuda vezetése) is, amelyben végül László Imre is jóváhagyta a projektet, szembekerülve korábbi kijelentéseivel.

2020. októberében elindítottuk petíciónkatNe vágják ki a fákat a Hamzsabégi sétányon! Ne növeljék a teherforgalmat a XI.ker. lakóövezetében!” címmel, amit több, mint hatezren aláírtak már.

2020-21-ben számos döntéshozót megkerestünk figyelemfelhívó levélben, segítségüket kérve, de a miniszterelnökség az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz, a köztársasági elnök pedig a BFK-hoz irányított vissza minket, érdemi reakció nélkül; az ITM válaszleveleiben pedig a jól ismert, BFK által használt, nyilvános tanulmányok által nem megalapozott érvelést olvashattuk. (Különösen ellentmondásos az államfő hozzáállása, akit egyfajta zöld élharcosként állít be a kormánymédia.)

2021 márciusában örömmel értesültünk róla, hogy újra van kormányzati szándék a V0-körgyűrű megépítésére. Ebből az apropóból 2021. április 21-én találkoztunk Bíró Koppány Ajtonnyal, a Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) főtitkárával. Szerinte a V0 megvalósításáig (ha megvalósul) továbbra is a Hamzsabégi sétány mentén fogják elvezetni gyakorlatilag az egész kelet-nyugat-irányú teherforgalmat, amely a következő években várhatóan jelentősen növekedni fog. Viszont a V0 megépülése után - Bíró Koppány szerint - a teherforgalom 100%-a kivezethető lesz a fővárosból - tehát tényleg ideiglenesen, a V0 forgalomba állításáig veszi igénybe a teherforgalom a Ferencváros-Kelenföld szakaszt. A főtitkár egy 2021. márciusi 15-i cikkben így nyilatkozott: „Nem jelent gyógyírt a vasúti árufuvarozás Budapest-függőségére a Déli körvasút-projekt megvalósítása."

2021. április 27-én megszavazták a parlamentben, hogy a sétány kerüljön ki a "közlekedési terület" besorolásból (korábban itt tervezték vezetni az M1-M7 forgalmát a Rákóczi hídra). Ez persze sajnos még nem menti meg önmagában a parkot (a kormányberuházások "átrobognak" még a Natura2000-es területeken is), de jó irány lehet a jövőre nézve. (Megdöbbentő, hogy a DK és MSZP frakciók nemmel szavaztak, míg a Párbeszéd tartózkodott, erről részletesebben itt és itt írtunk.) Szeptember 29-én a Fővárosi Közgyűlés megszavazta a zöldterületi besorolást.

2021-ben a BFK vezérigazgatója, Vitézy Dávid Facebook-hozzászólásaiban és a BFK cikkeiben többször is úgy állította be egyesületünket, hogy a „vasútfejlesztés megakadályozására” jött létre, holott videónkban és közleményeinkben mindig jeleztük, hogy nem a vasúti személyszállítás fejlesztése ellen vagyunk, csak éppen más módokat javaslunk rá.

Vitézy Dávid egy ideje már nem is tagadja, hogy a vágánybővítés egyik indoka az, hogy a következő években jelentősen növekvő teherforgalmat továbbra is az újbudai lakóövezeten keresztül kívánják átvezetni, és e célból növelnék a pályakapacitást és a zajvédőfalak méretét – ahelyett, hogy a Déli Körvasúttal párhuzamosan a fővárost a tehervonatoktól megszabadító V0-körgyűrűt is megépítenék.


2021. május 25-én
a NIF Zrt. visszavonta a V0 előkészítésére kiírt pályázatot sejthetően adminisztratív vagy technikai átgondolatlanság miatt. Várhatóan újra ki lesz írva a tender.

2021. július 13-án megnyitottuk plakátkiállításunkat a sétányon a Magyar Kétfarkú Kutya Párt odaadó segítségével.

2021. július 29. és szeptember 8. között lezajlott a BFK közösségi tervezése a vasúti beruházás után kialakítandó „Újbudai Zöldfolyosó” részleteiről. Ezzel a rendezvénysorozattal látszólag a lakosságot is bevonják a beruházás körüli döntéshozatalba, de ez valójában azonban csak a tervezett vágánybővítés megvalósulását követő parkrendezésről szól. Egyesületünk minden alkalmon aktívan jelen volt és fel is hívta a figyelmet mindarra, ami a BFK beszámolóiból és magából a közösségi tervezésből kimaradt.


2021. augusztus 12-én a NIF válaszolt közérdekű adatigénylésünkre. A haszon-költség elemzéstől mentesített megvalósíthatósági tanulmány (2021 februárjából! – emlékeztető: a beruházás 2020 májusában kapott építési engedélyt) nem tartalmazza az igazán lényeges adatokat, amelyek független szakértői vizsgálat után a társadalmi egyeztetés alapjául szolgálhatnának - azok továbbra is titkosak, vagy „törvények által védettek”.


2021. augusztus 28-án élőláncot rendeztünk a sétányon, előtte pedig közösségi pikniket a Levendulás parkban. A lakóknak ismét lehetősége volt kifejezni támogatásukat az egyesület felé, illetve a vágánybővítés elleni tiltakozásukat. Ezúttal – a tavaly szeptemberi 0-hoz képest nagyon pozitív eredmény – Újbuda 3 alpolgármestere is megjelent az eseményen. Felszólalásaikat ebben a posztban értékeltük.


2021. szeptember 6-án,Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd nevű cég, nettó 337 milliárd 904 millió forintos (kb. 1 milliárd euró) ajánlatával nyert a vágánybővítés kivitelezésének pályázatán. Vasúti szakértők meglátása szerint a projekt hétszer (mások szerint tízszer) drágább a reális összegnél. Hogy miért, ilyen drága, erről itt olvashatnak. Szeptember 29-én a kormány már 364 milliárd forintra kötelezte el magát a Déli Körvasút mellett, egy olyan operatív programra hivatkozva, ami már nem tartalmaz pénzforrást. Erről az Átlátszó oknyomozó hírportál is írt egy átfogó cikket október 5-én.

2021. december 28-án elfogadta a kormányBudapest Agglomerációs Vasúti Stratégiát (BAVS), belefoglalva a Déli Körvasutat is. A BAVS szakmaiatlanságára a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) hívta fel a figyelmet.

2022. februárjában a kormányberuházótól 101 milliárd forintos előleget kapott Mészáros Lőrinc építő megacége (V-Híd Zrt.) a Déli Körvasútra. Ezt a tényt a későbbi minisztérium (EKM) is megerőstette.

2022. febrár 17-én Megsemmisítette a bíróság a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét! Az első per ítélete, 97 oldalas és 246 pontos indoklással itt olvasható: 110.K.703.194/2020/79. 



2022. október 6-án Újbuda Önkormányzata tanácstermében közmeghallgatást tartott a beruházó, mivel augusztus 2-án újra beadta az engedélyezési kérelmet  a projektre, különösebb változtatás nélkül.

2022. novemberében és decemberében egyesületünk több megbeszélést tartott Újbuda Önkormányzatával egy újabb per elindításáról, mivel a Kormányhivalal kiadta a "környezetvédelmi" engedélyt a Déli Körvasútra 2022. nov. 11-én. Elnöktársunk Kreitler-Sas Máté részt vett az EKM miniszterével, Lázár Jánossal tartott önkormányzati megbeszélésen is. Az EKM-nek írt levelünkben leírtuk kompromisszumos feltételeinket is a beruházásról. Végül két per is elindult decemberben, újra megtámadva a környezetvédelmi engedélyt. Az egyiket egyesületünk indította el, december 11-én a Védegylettel és Kreitler-Sas Máté önkormányzati képviselővel közösen. Az év végén megszűnt a NIF, a BFK, az NKK és az ITM is. A projekt az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz került (EKM).

2022. december 2-án a NIF illegálisan megkezdte a fakivágásokat a Déli Körvasút pesti szakaszának töltésén. A POPÉK rendszeresen beszámolt     a történtekről és kommunikált a beruházóval, aktív részt vállalva a pusztítás sikeres megakadályozásában

2022. december 6-án az Újbuda Önkormányzatával közösen sajtótájékoztatót tartottunk a Hamzsabégi Sétányon a perek elindításáról  és a fakivágások megakadályozásáról.

2022. december 14-én az LMP-vel közösen fáklyás felvonulást tartottunk a sétányon. Több százan vettek részt rajta, többek között az újbudai polgármester.

2023. január 19. - A Fővárosi Törvényszék megalapozottnak találta az azonnali jogvédelemre vonatkozó igényünket (109.K.704.523/2022/6-I.). Ezzel a végzéssel tudtuk megállítani a már elkezdett fakivágásokat. 

2023. május 2. - Másodszorra is megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét(109.K.704.523/2022/41.) Sajnos a beruházó ennek ellenére még sokáig engedély nélkül végzett munkálatokat a hatásterületen.

2023. április 27. - A Kormány 146/2023. (IV. 27.) Korm. rendelete eltörölte a személyes közmeghallgatás lehetőségét. 

2023. júniusában titkos határozatban (2XXX-esszólította fel a kormány Lázár Jánost a Déli Körvasút „lehetséges leggyorsabb” megvalósítására. A belső határozat kiszivárgott.

2023. június 5. - Elkezdődött a harmadik engedélyezési eljárás (PE06/KTF/00812/2023), amely újra veszélybe sodorja a Hamzsabégi út környékének élhetőségét. A hivatalos közmeghallgatás elmaradt a fent említett törvény miatt. Az eljárásba beküldtük az észrevételeinket.

2023. június 28. - Az Ítélőtábla is helyben hagyta (azaz megerősítette) a beruházó alperes által megtámadott azonnali jogvédelmünket (1.Kpkf.750.260/2023/3.)

2023. július 11. - Mivel a 2. közigazgatási per ítélete - bár nyertünk - sok fontos tényezőt nem vett figyelembe, ezért perorvoslatot kértünk, amit a Kúria be is fogadott (Kfv.VII.37.467/2023/2.). Tehát bíróságon maradt a per.

2023. augusztus 10. - A  381/2023. (VIII. 10.) Korm. rendelet a honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó előírások veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról. Ez a Déli Körvasút vonalát is honvédelmi rendszerelemmé nyilvánította.

2023. augusztus 10. -  Szomorúan vettük tudomásul, hogy Karácsony Gergely már másodszor árulta el és szúrta hátba az újbudaiakat egy atlétikai vb-s piszkos alku kapcsán. (A kormánnyal kötött alku egyik feltétele a Déli Körvasút támogatása volt.)

2023. augusztus 10. -  Alternatív közmeghallgatást tartottunk a Hamzsabégi Sétányon, mert a kormányhivatal már nem szervezi.

2023. október 12-13. - A Pest Vármegyei Kormányhivatal a 381/2023. (VIII.10.) Korm. rendeletre hivatkozva a Kelenföld és Ferencváros közötti vasúti szakasz (Déli Körvasút) vágánybővítésének környezetvédelmi engedélyeztetési eljárását áthelyezte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatalhoz. Ezzel akarják megkerülni a jogrendszert.

2023. október 25. - A rendkívüli kormányinfón egy újságíró a Déli Körvasút katonai céljaira kérdezett rá. Gulyás Gergely válasza felért egy beismerő vallomással: "Olyan megoldást kellett keresni, ami lehetővé teszi azt a konszenzust, ami a Főváros és a Kormány között ezen a területen fennáll, hogy a Déli Körvasutat ezen a nyomvonalon és így megépítjük és nem veszítjük el az erre rendelkezésre álló uniós forrásokat..."  Ez lenne tehát a "megoldás", hogy katonai célúvá minősítenek át valamit, hogy így kaphassanak pénzt az Európai Uniótól? Gulyás nem is merte mindezt jogszerűnek nevezni, és már előre is vetítette, hogy ez a rendelkezés bizony meg lesz támadva. (Az Uniónál a projektre "félretett" pénzre való hivatkozás pedig egy megalapozatlan állítás. A finanszírozás nem így működik, hanem pályázatok versenyeznek és az Európai Bizottság dönt végül, hogy melyik beruházást támogatják anyagilag.)

Vártuk, hogy az új kormányhivatalnál ügyféljogunkat automatikusan elismerjék, ahogy ezt az Újbudai Önkormányzatnál megtették. Aztán nem vártunk tovább és ügyféljogi kérelemmel fordultunk hozzájuk november 3-án.

2023. november 9-én elismerték az ügyféljogunkat, mi pedig dolgoztunk a beadványunkon, de...

2023. november 24-én újra kiadták a (harmadik) környezetvédelmi engedélyt (JN/59/08615-48/2023.).Előtte levő nap pedig a kivitelező V-Híd Zrt. résfalazni kezdett a ferencvárosi szakaszon.

2023. november végén az Alkotmánybírósághoz fordultunk a 381-es rendelet megfelelősége kapcsán. Az ombudsmannak is beadványt küldtünk, és kértük, tegye meg ő is az észrevételeit az Alkotmánybíróság felé.

2023. december 21-én a POPÉK és a Védegylet egyesületek újra (immár harmadszor) a bíróságon támadták meg a környezetvédelmi engedélyt. Újbuda önkormányzata ismét külön indított pert.


2021. augusztus 17., kedd

ÉLŐLÁNC a Hamzsabégi sétányért 2021. augusztus 28-án, szombaton

 A tavaly szeptemberi fáklyás felvonuláson majdnem 300-an gyűltünk össze, hogy jelezzük, nem értünk egyet az értelmetlen pusztítással. Legyünk most még többen! Gyertek el, vegyük körül élőlánccal a kivágásra ítélt fákat!

Ne adjuk fel, hiszen még nincs minden veszve! A beruházás még csak feltételes közbeszerzési szakaszban van, a környezetvédelmi engedély ellen pedig per folyik. A tervek még megváltoztathatók, ha lesz rá politikai akarat.

Nem törődünk bele, hogy a Kelenföld-Ferencváros közötti kapacitásnövelés egyetlen lehetséges megoldása a vágánybővítés, a tömeges fakivágás és a gigantikus zajvédő fal megépítése, amelyet egyértelműen a növekvő teherforgalom tesz szükségessé.

Hívjuk fel magunkra a döntéshozók figyelmét! Továbbra is arra kérjük őket és a beruházót, hogy gondolják át a terveket, legyenek tekintettel azokra is, akik elszenvedik majd az építkezést és a forgalomnövekedést, ne pedig csak azokra, akik a javait élvezik! Fakivágás, újabb vágányok és támfalépítés helyett a Budafoki-Bartók közötti rövid szakaszon oldják meg más, korszerű eszközökkel a személyforgalom bővítését; emellett törekedjenek arra, hogy a V0 körgyűrű a Déli Körvasúttal egy időben épüljön meg, hogy a teherforgalom jelentős részét ki lehessen vezetni a fővárosból és a Hamzsabégi sétány mentéről.


A tervezett program:

  • 16:00-tól gyülekező és közösségi piknik
  • 18:00-tól ÉLŐLÁNC

Részletes információk hamarosan!




2021. június 24., csütörtök

Szeretnénk megismerni a beruházást megalapozó dokumentumokat: adatigénylés a NIF Zrt.-től (2021.06.21.)

Egy több százmilliárd forintba kerülő, több ezer ember életére közvetlen (negatív) hatást gyakorló beruházást alapos társadalmi egyeztetésnek kellett volna megelőznie. Az egyeztetés számunkra NEM csupán az utólagos környezetrendezés tervezésébe való bevonást jelenti.

A helyieknek és az adófizetőknek joguk van megismerni azokat az elemzéseket, adatokat, amelyek alapján megállapították, hogy a jelenlegi tervek tartalmazzák a legjobb vagy az egyetlen lehetséges megoldást; valamint hogy pontosan milyen vizsgálatok eredményeivel indokolják a fejlesztést. Mindnyájunknak jogunkban áll látni, hogy ez az igen drága terv hogyan illeszkedik a vasút összetett stratégiájába, abban mennyire hatékonyan szolgálja a menetrendi kínálatot, és mindez más forgatókönyvek esetén hogyan alakulna.

Az alábbi adatigénylésünkben (2021.06.21.) ezért arra kértük a NIF Zrt.-t, hogy bocsájtsa rendelkezésünkre többek között a projekt megvalósíthatósági tanulmányát és a költség-haszon elemzését, amelyek tartalmazzák az utasszámprognózist, továbbá a tervezés során megvizsgált lehetséges forgatókönyveket, különös tekintettel a Déli Körvasutat teljesen elkerülő teherforgalom esetére. Ez utóbbi lehetőség vizsgálata a megvalósíthatósági tanulmánynak akkor is egy alapeleme, ha ennek semmi realitása se lenne, feltéve hogy kellően objektíven álltak hozzá az írói. Több megkérdezett szakértő állítja azonban, hogy ez nem csak reális alternatíva, hanem egy megfelelően tervezett V0-fővonal segítségével a teherforgalom 100%-a kiindulási állomástól függetlenül kivezethető Budapestről.

Valós társadalmi egyeztetés csak ezen dokumentumok ismeretében indulhat meg; pontosabban kellett volna jóval korábban megindulnia, még mielőtt egy ilyen kaliberű beruházásra építési engedélyt adtak volna.



2021. május 31., hétfő

Simicskó Istvánnal egyeztettünk (2021. május 26.)


2021. május 26-án, szerdán újra találkoztunk Újbuda országgyűlési képviselőjével, Simicskó Istvánnal és munkatársával, Szabó Lászlóval (legutóbb 2019 decemberében beszélhettünk velük személyesen).

Simicskó István törvénymódosító javaslatát, valamint ennek a FIDESZ, LMP, JOBBIK és a legtöbb független képviselő általi megszavazását, amelynek köszönhetően a Hamzsabégi sétány közúti besorolását törölték, pozitívumként értékeljük.

Tájékoztattuk őket az általunk képviselt, kétségbeesett lakók aggodalmairól, különös tekintettel arra a megalapozott gyanúra, hogy a teherforgalom a következő évtizedekben erre a szakaszra marad bebetonozva – a prognosztizált jelentős növekedéssel, a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes forgalmával együtt. A tervezett vágánybővítést ugyanis a növekvő teherforgalom is indokolja: amíg a fővárost délről elkerülő vasúti körgyűrű, a V0 nem épül meg, addig a Hamzsabégi sétány mentén halad el Magyarország kelet-nyugati irányú teherforgalmának szinte 100%-a. Ennek azonban a 21. században semmi keresnivalója Budapest belterületén.

Leszögeztük, hogy egyesületünk elsődleges célja a Hamzsabégi sétány élhetőségének, zöldjének megőrzése. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy szerte Újbudán csökkenő tendenciát mutat az egy főre eső zöldterületek aránya, amit a Déli Körvasút beruházás jelenlegi terveinek megvalósulása csak fokozna, holott Újbuda klímastratégiája fontos szempontként említi a zöldfelületek növelését. 

Hangsúlyoztuk, hogy nem megakadályozni akarjuk a beruházást (ahogy azt Vitézy Dávid állítja), hanem arra kérjük a döntéshozókat, hogy a Hamzsabégi úti szakaszt érintő, a lakóövezet közelségét figyelmen kívül hagyó terveket gondolják újra, vizsgálják meg vanank-e alternatív megoldások; valamint támogassák a V0 körgyűrű mielőbbi, a Déli Körvasút beruházással párhuzamosan történő megvalósítását.

Simicskó István a következő lehetőségeket vázolta fel az egyesület támogatására:

-      Személyesen eljuttatja nyílt levelünket - petíciónk eddigi 5000 aláírója nevében – Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Fürjes Balázs államtitkár részére.

-      Megpróbál személyes találkozót kezdeményezni a POPÉK és a két döntéshozó között.

-      A jövőben is nyitott lesz megkereséseinkre. A parkot kutyabarátként maga is szívesen megóvná.

Tudjuk, hogy egy kormánypárti politikusnak nem egyszerű civileket képviselnie, de azért mi reménykedünk benne, hogy sikerül közbenjárnia az újbudaiak érdekében.


2021. május 27., csütörtök

A POPÉK nyílt levele Dr. László Imre polgármesterhez

Mivel május 7-én közzétett kérdéseinkre még nem érkezett válasz, nyílt levélben fordultunk Dr. László Imre polgármesterhez és a XI. kerületi önkormányzathoz. 



Tisztelt Újbuda Önkormányzata, tisztelt Polgármester Úr! 

 

Ezúton juttatjuk el Önökhöz nyílt levelünket és adunk hangot újabb csalódásunknak. Ez a minimum, amit elvárnak tőlünk a tagjaink, támogatóink, és Újbuda jóérzésű polgárai. 

Nagyon pozitívnak tartjuk a Saroktelekkel kapcsolatos döntését és a május 10-én elhangzott mondatát: "A civil szerveződések előtt eddig és ezután is megemeljük a kalapunkat, és alkalmazkodunk a helyiek indokolt és jogos érdekeihez." Erre most láttunk egy jó példát, és mi is várjuk, hogy végre a többi civillel is így bánjanak.

Az alábbiakban egyrészt a május 7-én közzétett és Önök által válasz nélkül hagyott kérdésünkkel, valamint konkrét kérésekkel fordulunk Polgármester Úrhoz és kollégáihoz. Kérjük, hogy a továbbiakban ne hagyják figyelmen kívül a mi közleményeinket, leveleinket sem!

 

Április 27-én ellenzéki oldalról érkezett kérésre külön szavaztak CSAK a Hamzsabégi úti parkos rész zöldterületi besorolásának szándékáról, hogy ne egy nagy "salátatörvénnyel" együtt szavazzák meg, keserű szájízzel. Tálcán kapták a lehetőséget, hogy összefogjanak. Ennek ellenére az ellenzéki összefogás még az országgyűlésbenben sem valósult meg és Újbudán is recseg-ropog már, a zöld ügyekben való széthúzás miatt (elsősorban DK-s oldalról).

Azzal magyarázzák "nem" szavazatukat, hogy a Hamzsbégi sétány területének státuszára vonatkozó törvénymódosítási rész  "zöld" utat ad a beruházásnak. Ez viszont nem igaz, mert az a bizonyos "zöld" lámpa már 2015 óta ég (ezt az önkormányzat nagyon jól tudja, mind a korábbi fideszes, mind a mostani DK-s vezetés megállapodott már a NIF-fel, amiben ha volt is némi segítő szándék, akkor is a beruházás elfogadását jelenti részükről). Mi, civilek is jól tudjuk, hogy a zöldterületi besorolás nem akadályozza meg a beruházást, sem annak környezetromboló hatását, különösen miután a kormány februárban kiemelten közérdekű beruházásnak nyilvánította a teljes Déli Körvasút projektet. Nincsenek a kormánnyal kapcsolatban illúzióink, hiszen szemrebbenés nélkül átgázolnak Natura2000-es területeken is, de az semmit nem segít rajtunk, ha Önök mindig a másik oldalra mutogatva hárítanak.

Mi tisztában vagyunk vele, mi történt április 27-én a Parlamentben, pontosan ezért nem értjük, miért nem voltak tisztában az Önök országgyűlési képviselői az ügy jelentőségével, vagy ha igen, akkor miért cselekedtek mégis az önkormányzat kijelentéseivel ellentétesen, illetve miért próbálják ezt a helyi képviselők utólag pozitívan feltüntetni. A nehezen magyarázható szavazás értelmezése éppen az Önök dolga volna, ha szeretnének elszámolni a választóik felé a tetteikkel. Ugyanis az LMP-nek, a Jobbiknak és szinte az összes független képviselőnek nem jelentett gondot a külön szavazáson igennel voksolni.  Ilyen súlyos a probléma a DK önmagával való kommunikációjában? Nem beszélik meg egymás között az ügyeket? Ahelyett, hogy elnézést kérnének, az Újbuda Újság villámcikkében magyarázzák a bizonyítványt Bakai-Nagy Zita arcképével. Ezek szerint ő egyetért a "nem" szavazattal? Polgármester Úr, Ön melyik gombot nyomta volna meg a Parlamentben? 

Eddig a jószándékot feltételeztük, hiszen tudjuk, hogy a kezdeményezést az újbudai önkormányzat indította el. Ezért állunk most értetlenül a szavazás eredménye és az azóta kiadott nyilatkozatok előtt. 

Nem azért kérték a civilek az átminősítést, mert azt hitték volna, hogy ezzel megakadályozható a beruházás (ilyet nem is állítottunk), hanem azért, hogy a sétány távolabbi jövője biztosabb legyen (ha fordulna a politikai akarat akármilyen irányba), továbbá azért, hogy a későbbi vitákban a "közlekedési területtel" már ne érvelhessenek a környezetvédő törekvések ellen.  

A Déli Körvasút projekt jelenlegi formája ellen mi jelenleg is vívjuk többfrontos harcunkat, többszörös ellenszélben. Néha akár be is segíthetnének.  


Felsoroljuk, mit várunk Önöktől. Úgy gondoljuk, hogy ez a minimum, amit a választópolgárok az őket képviselő politikusoktól elvárhatnak.

 

·        Többször meghívtuk Önöket a 2020. szeptemberi fáklyás felvonulásunkra, de sem Polgármester Úr, sem az alpolgármesterek nem jelentek meg, nem úgy, mint például a Saroktelek ügyében vagy akár az óbudaiak (egy másik kerület!) élőláncánál.

Kérjük, jelenjenek meg a mi rendezvényeinken is, hogy támogatásuk ne csak papíron létezzen! Ezennel szeretettel meg is hívjuk egy sétánybejárásra!

 

·        Csatlakozzanak vagy legalább anyagilag járuljanak hozzá környezetvédelmi engedély ellen folytatott perhez, amelyet eddig kizárólag az egyesület és a helyiek finanszíroztak, pedig a Hamzsabégi park és számos, a hatásterületen elhelyezkedő ingatlan, amelyeket védeni próbálunk, az önkormányzat tulajdonában van.

·        Vegyék észre, hogy a helyiek érdekeit nem a háromoldalú megállapodással segítik - amely magát a rombolást nem akadályozza meg -, és álljanak ki a lakosság mellett, a a mostani tervek ellen (teherforgalom, természetrombolás, újbudaiak életének megkeserítése)! Egyértelműen valljanak színt, kinek az érdekeit képviselik! Attól, hogy kiemelt kormányzati beruházásról van szó, lehet róla határozott véleményük, nem kell beletörődniük. Ne csak széttárják a kezüket, hanem legalább karakán kiállásukkal támogassák a lakosságot! 

 

·        Továbbra is biztosítsák az ügyünk sajtómegjelenéseit, a lakosság folyamatos informálását!

 

·        Kérdéseinket, megkereséseinket ne hagyják válasz nélkül!

 

Mind a Hamzsabégi útiak, mind bűncselekmény-gyanús Buda Gardens projekt ellen tiltakozók is cserbenhagyva érzik magukat. Reméljük, a Saroktelek ügyének május 10-i kedvező fordulata után visszakapjuk a régi László Imrét, akire a civilek közül sokan szavaztunk (jó eséllyel mi segítettük pozícióba).

Polgármester Úr! A Miért hagyták cserben Újbuda vezetői a civileket? - című közleményünkre a Facebook-on adott "válaszában" aktivistánkat kioktató és lekezelő hangnemben "elvakult fideszesnek" nevezte. Szomorú, hogy ennyi a válasza, amikor valaki emlékezteti az egyesület a lakosság nevében Önökhöz intézett kérdéseire. Aktivistánk viszonválaszában tisztázta, hogy László Imrére szavazott a választáson, mert elhitte, amit Ön ígért. Talán hiba volt?

  

Tisztelettel, 

 

Tóth Sándor Péter és Bárkovics József

elnökségi tagok

 

Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért (POPÉK) Egyesület

Ne vágják ki a fákat a Hamzsabégi sétányon

 

2021. május 6., csütörtök

Miért hagyták cserben Újbuda vezetői a civileket? (POPÉK-közlemény, 2021.05.07.)


 

A POPÉK kérése Dr. László Imre polgármesterhez (2021.04.16.)

 

Április 16-án egyesületünk az alábbi kéréssel fordult Dr. László Imre polgármesterhez.

Közismert, hogy a Kelenföld-Ferencváros pályaszakasz bővítését (3., ill. 4. sínpár) azzal indokolják, hogy az agglomerációs autósforgalom csökkentése érdekében szükséges a vágányok bővítése, és ha megvalósul, az utasforgalom jelentősen meg fog növekedni, mert az emberek majd „lerakják” autóikat és átszállnak a vonatra. A teherforgalom drasztikus megemelkedéséről jellemzően nem esik szó.

Máig nem ismert azonban egy, az utasforgalmi adatok alapján készült olyan vizsgálati anyag, amely az agglomerációs utaslétszám prognosztizált megemelkedését kimutatná, és amely alapján a személyvonat forgalom annyira megemelkedne, hogy elkerülhetetlen lenne a 3. és 4. vágány. 

Egyesületünk szeretné megismerni azt a vizsgálati anyagot, amely az agglomerációs utaslétszám prognosztizált megemelkedését hiteles, mért adatok alapján kimutatja. Alpolgármester asszony arról tájékoztatott minket, hogy „az önkormányzat ilyen adattal hivatalosan nem rendelkezik”.


2021. május 2., vasárnap

Találkozó az MLSZKSZ főtitkárával (2021.04.21.)

Bíró Koppány Ajtony, a Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének főtitkára sok hasznos információt osztott meg velünk ezen a megbeszélésen.

Ami számunkra a leglényegesebb: a V0 megvalósításáig (ősszel derülhet ki, hogy errel mikor kerülhet sor) továbbra is a Hamzsabégi sétány mentén fogják elvezetni gyakorlatilag az egész kelet-nyugat-irányú teherforgalmat, amely a következő években várhatóan jelentősen növekedni fog, viszont a V0 megépülése után Bíró Koppány szerint a teherforgalom 100%-a kivezethető lesz a fővárosból - tehát tényleg ideiglenesen, a V0 forgalomba állításáig veszi igénybe a teherforgalom ezt a szakaszt.

Szerinte viszont akkor is szükség lenne a Kelenföld-Ferencváros-szakaszon a 3. sínpárra vagy valamilyen fejlesztése, ha már létezne a V0, a jövőben megnövekedő személyforgalom miatt.